Nick, a görög vérbeli alkusz. Papírmasé korinthoszi oszloptól áttetsző piros telefonon keresztül féltonnányi elsőrangú vadkenderig bármit szállít. Végszükség esetén nyúlánk, elrettentően ósdi vadászfegyverrel is szolgál, amin ha egyszer túladott, rajta azt többé senki ne keresse. Mert Nick, a görög vérbeli alkusz. Lassított felvételre, szélesvásznú merevportréra mégsem futja neki, mivelhogy nem ő a Ravasz és nem ő az Agy.

A celluloidszalag összkomfortos kocka-lakosztályaiban azok kapnak helyet, akik nem dicsekedhetnek tiszteletet parancsoló méretű hátsóval, vasalt kamáslival, snájdig nyakbéli fityegővel. A celluloidszalag a szakácsnak kedvez, mert a szakács a tiszta munkát kedveli, a makulátlan csontfűrészt az undorító lőfegyverrel szemben, és nem tűri, hogy kontár kezek turkáljanak a zubogó levesben. A celluloidszalag szereti az utcasarkon lopott holmit vesztegető élelmes figurát, mert jó a dumája, mert van orra a plebszhez, mert fürgén nyargal a rend fekete csákói elől tova. A celluloidszalag említésre méltónak tartja az agyafúrt kupeckét, mert az kétes reklámügyletek terén négyhetes nyomtávon belül elméletileg csodákra képes. A celluloidszalag előszeretettel idézi elénk a kártyás fürge ujját, értő szemét, kamaszos arcélét és balszerencse sújtotta csinos kobakját

A celluloidszalagon hajmeresztő tempóban tótágast áll a világ és összegabalyodnak odúk, ólak, ketrecek, udvarok, bútorszállító autók és molesztált forgalmi rendőrök, fanatikus sötét szakik és sorsüldözött mázlisták, ködös fejű botanikusok és nyelvtanból kitűnő, bubifrizurás rablógyilkosok. Hömpölyög az idő, a vér, a pénz és a nevetés, autók jönnek-mennek, ütések, ajtók, lövések csattannak és valaki lángoló fejjel menekül egy szamoai koktélbárból. Egyszer lángra kap a celluloidszalag, és ragacsos semmivé olvad Hatchet Harry éjjeli mulatója, a gengszter magánzó, a gengszter magánzó kisfia és vadonatúj autója, a pókerparti, a pókerparti alatt a szorító és a fölötte ólálkodó füstbodor; ragacsos semmivé olvad a kender ötujjú levele és négy eladósodott balek levágással fenyegetett kéz- és lábujja; nem marad semmi, csak a véletlenek hajmeresztő találkozásának emléke, a téveszthetetlen figurák egy-egy kétségbeesett vagy éppenséggel bárgyú fintora, Harry vészjóslóan moccanatlan üvegszeme illetve az árnyaltabb megjelenésű bandavezér úriember szalonjának falát támasztó óriási képernyők.

Nem marad semmi, csak a megelégedés, hogy könnyesre nevette magát az ember, hogy magát nevette és hogy könnyen; a levegőben pördülő kártyalap viselős-elviselhetetlen súlyával lavíroz a világ és lehet tovább lapátolni, írni, hajolni, utazni, tenni-venni, miközben Nick, a görög két kartonba csomagolt oszlop között a halál árnyékában megingathatatlanul üvölti áttetsző, piros telefonjába azt, hogy amin ő egyszer túladott, azt rajta senki többet ne keresse. Hát így legyen vérbeli alkusz az ember, kedves olvasó.