A Fortune-hadműveletnek nem sikerül a címben megígért bűvészmutatvány: akciófilmnek unalmas, kémthrillernek blőd, komédiának pedig egyenesen csapnivaló.
Guy Ritchie vagány, régi vágású bosszúmozija egyszerű, akár egy pofon – csak az a baj, hogy nem sajog tőle az arcunk, amikor feltápászkodunk a moziszékből.
A díler, a firkász és rengeteg zölden füstölgő puskacső – így lehetne röviden jellemezni Guy Ritchie új filmjét, a már címében is tökös Úriembereket. Ebből pedig alighanem mindenki le tudja vonni a konklúziót, miszerint Guy Ritchie hosszú kihagyás után megint visszatért ahhoz a műfajhoz és stílushoz, amiért annak idején rajongótábora megkedvelte. Nagy visszatérése pedig nemcsak olcsó marketingblöff, hanem kőkemény forgatókönyvírói és rendezői profizmus a javából, ugyanis a brit bűnfilmek atyaúristene még mindig elemében van!
Szokásunkhoz híven idén is végigpásztáztuk az év első felében várható romániai és magyarországi moziműsort, ezzel izzítva a sajátunk mellett a közönség kedélyét – azzal a különbséggel, hogy most már tévésorozatokat (vagyis khm, sztrímingsorozatokat...) is várunk.
Ha el tudjuk engedni, hogy az Arthur-mondakörhöz komolyabban illeszkedő feldolgozást lássunk, egész szórakoztató kis fantasyt kapunk. Guy Ritchie szemérmetlenül építi tovább vagány városmítoszát: a viktoriánus Sherlock Holmes Londonja után a „sötét” koraközépkorba vezet.
Az U.N.C.L.E. embere elsősorban laza vígjátékként működik olajozottan, nem pedig sötét hangulatú kémthrillerként. Guy Ritchie mindenesetre a Blöff óta nem rendezett ilyen jól.
Amikor az első Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes megtekintése után felálltam a moziszékből, szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy hamarosan érkezik a folytatás. Most, hogy túlvagyok a másodikon, biztosra veszem, hogy egy új franchise, a viktoriánus James Bond-sorozat született. A kérdés csak az, milyen nyomon indulhat el talán minden idők leghíresebb mesterdetektívje.
Sir Arthur Conan Doyle teremtménye, a mesterdetektív Sherlock Holmes a modern tömegkultúra egyik legnagyobb karriert befutott figurája – nem csak abban az értelemben, hogy a klasszikus krimiirodalom ikonikus hőseként páratlan népszerűségre tett szert, hanem a karakter utóéletét, a Holmes-mítosz más művekben és műfajokban való megjelenését, továbbélését tekintve is.
Ingatlanbizniszben utazó gengszterek, a nagy számok bűvöletében élő, gyönyörű könyvelőnő, egy Abramovics-szerű orosz milliárdos, meg a londoni alvilág néhány szerencsétlen lúzere egymásba és néhány komoly akcióba gabalyodik. Guy Ritchie végre újra odatette magát, talán picit keményebben is, mint eddig, a soundtrack pedig a filmtől függetlenül mindenkinek kötelező.
