Nevem Holmes. Sherlock Holmes. – Guy Ritchie: Sherlock Holmes

2010. január 12. – írta Papp Attila Zsolt

Sir Arthur Conan Doyle teremtménye, a mesterdetektív Sherlock Holmes a modern tömegkultúra egyik legnagyobb karriert befutott figurája – nem csak abban az értelemben, hogy a klasszikus krimiirodalom ikonikus hőseként páratlan népszerűségre tett szert, hanem a karakter utóéletét, a Holmes-mítosz más művekben és műfajokban való megjelenését, továbbélését tekintve is.

Londoni gengszterritmusok – Guy Ritchie: RocknRolla / Spíler

2009. január 13. – írta Gyenge Zsolt

Ingatlanbizniszben utazó gengszterek, a nagy számok bűvöletében élő, gyönyörű könyvelőnő, egy Abramovics-szerű orosz milliárdos, meg a londoni alvilág néhány szerencsétlen lúzere egymásba és néhány komoly akcióba gabalyodik. Guy Ritchie végre újra odatette magát, talán picit keményebben is, mint eddig, a soundtrack pedig a filmtől függetlenül mindenkinek kötelező.

Őfelsége jóvoltából – Roger Donaldson: The Bank Job / Banki meló

2008. május 19. – írta Jakab-Benke Nándor

Amikor pár évvel ezelőtt Guy Ritchie bankot robbantott két, azóta kultuszmozivá vált gengszterfilmjével (Ravasz..., Blöff), nem gondoltam, hogy akkora űrt hagy maga után, hogy saját maga is képtelen lesz kitölteni azt (a Revolver című szomorú próbálkozásra gondolok). A „brit balfék bűnözők”-vonal méltó utódja csak most került ki egy ausztrál rendező kezei közül.

Az európai rezervátum 2/1. – Nyugat-európai rendezők az álomgyárban

2003. május 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Ha Amerika a népek, akkor Hollywood a rendezők olvasztótégelye. Van, akit a becsvágy, a szűkebb hazájában tapasztalt érdektelenség hajt az álomgyár felé, és olyan is van, akit a diktatúrák, totalitárius rendszerek, világháborúk űztek a béke és alkotói szabadság földjére. Voltaképpen mindegy: néhány év, és Hollywood bedarálja a friss energiákkal érkező reménységeket, s az embert (tehetséget) próbára tevő gépezetben csak kevesen maradnak talpon, azaz őrzik meg sajátos hangvételüket. A közönségsikernek és filmnek ugyanis ára van, és ezt a legtöbben kénytelen-kelletlen meg is fizetik. Összeállításunk első részében a Nyugat-Európából érkező rendezőket vettük górcső alá.

Molto vivace – "If the milk turns out to be sour, I ain't the kind of pussy to eat it." – László Noémi mozija

2002. március 15. – írta László Noémi

Nick, a görög vérbeli alkusz. Papírmasé korinthoszi oszloptól áttetsző piros telefonon keresztül féltonnányi elsőrangú vadkenderig bármit szállít. Végszükség esetén nyúlánk, elrettentően ósdi vadászfegyverrel is szolgál, amin ha egyszer túladott, rajta azt többé senki ne keresse. Mert Nick, a görög vérbeli alkusz. Lassított felvételre, szélesvásznú merevportréra mégsem futja neki, mivelhogy nem ő a Ravasz és nem ő az Agy.

Nagy az isten állatkertje – Guy Ritchie: Snatch. / Blöff

2000. november 15. – írta Köves Gábor

Szkeptikusnak lenni könnyű, szkeptikusnak lenni biztonságot adó alapállás. Beülsz a moziba, alig leplezett megvetéssel végigméred az izgatott arcokat (na ja, ők még azt hiszik, jó lesz nekik), majd kajánul várod, hogy megkapjad, amire számítottál.