A közönség reakcióira mindig nagyon kíváncsi vagyok, a síri csend pedig két dologra utalhat: lélegzetállító drámát látunk, amely alatt senki pisszenni se mer, vagy egyetlen szál magamban ülök a teremben. Milyen az, amikor Luc Besson animációt készít, és adaptálja a saját maga írt Arthur-meséit? Most éppen meg lehet nézni, hogy milyen, és a véleményeket éjjel-nappal várni fogom.
Az Arthur: Maltazár bosszúja akár zavarbaejtő animációs filmnek is mondható, de egyelőre nevezzük csak jelenségnek. Ott van a 21. századi animáció-trend egyre növekedő ipara (a már szinte nélkülözhetetlen mozifilm-extenziók palettájával: honlap, számítógépes játék, avatár-készítés stb). Ott van Luc Besson neve, és a hozzá kapcsolódó cinéma du look-os Nikita, ott van Az ötödik elem, a Jeanne d'Arc, vagy éppen a Taxi-trilógia. Ezeken kívül ott lengedezik egy leheletfinom szálon a kérdőjel: paródia vagy nem paródia? Nos az összes útmutató közé most beékelődött az Arthur-trilógia eddigi két darabja. Tegnap a másodikhoz volt szerencsém, és egy olyan jelenséget láttam, amit nem tudok hova tenni.
Ha nem tudok semmit Bessonról, talán eszembe sem jut az a fogalom a film nézése közben, hogy paródia. De eszembe jutott, és ahogyan a meggyőződés egyre biztosabban furakodott be a tudatomba, a stáblistánál már holtbiztos voltam, hogy éppen egy szubtilisen megrendezett paródiát láttam. Sőt, arról is meg voltam győződve, hogy már a cím is titkosan kifelé kacsingat. Amint viszont kiderítettem, hogy ez egy trilógiának a második darabja, és előkészületben van a harmadik, egyből megkérdőjeleződött megállapításom helytállása. Most tehát az lesz a legjobb módszer, ha megpróbálok mindentől elvonatkoztatva egy egyedi, egyszeri és egyedülálló(an) élményre emlékezni.
A kezdő képsorokban à la carte látványos-aranyos-vicces bemutatását láthatjuk a Minimoy-népségnek, akik icipici lények, és reggelente – a Csipike-módszert messze lepipálva – friss harmatot, gyümölcsöt gyűjtenek az olasz chef irányításával. Az Egy bogár élete miliőjű animált világból egy méhecske vezeti a nézőt át a filmesbe, ahol megismerjük Arthurt (gyereksztár Freddie Highmore), aki épp beavatáson vesz részt. A három Bogo Matassalai törzsbeli 2.5 méter magas néger a természet védője, annak rendje módja szerint arcuk színesre van festve, kellő természetközeli öltözetet és annak kiegészítőit viselik: színes bogyókból készült láncokat, amelyek fejenkénti mennyisége meghaladja az 50 darabot. Arthur sikeresen kiállja a három próbát: a fa, a kő és az állatok próbáját, úgyhogy mostanra már teljes harmóniában tud élni és kommunikálni környezetével. Aki már egy medvével is együtt tud aludni (kivéve Mauglit, ő nem játszhat), az igazán megérdemel a nagyapától egy játékvonatot.
A film további cselekményét nincs sok értelme részletezni, mert sok újdonságot nem tartogat, röviden összefoglalható ennyiben: Arthurnak sikerül bekerülnie a Minimoyok világába, ahova azért megy, mert úgy gondolja, hogy a piciny lények veszélyben vannak és segíteni akar rajtuk. A kaland, fantasy és családi címkékkel felbélyegezhető világból a főhős az akció feliratú animált világba csöppen. Egy újabb stilizált mezőnyben folyatódik az akció, amely már meglehetősen súrolja a sci-fik látványvilágát: majdhogynem cronenbergi lények rajzfilmverziói mászkálnak a tömegben. Mintha Besson emlékeztetni szeretné a nézőket arra, hogy ő sci-fit is rendezett ám 1997-ben. Ha valamiféle rendezői sajátosságot szeretne valaki felfedezni, akkor azt hiszem, ez a legmelegebb hely és idő rá. Ezek után újból csak langyos, majd hideg lesz a terep, Arthur ugyanis megérkezik a palotába, ahol tiszta fantasy és mesevilág fogadja. A túlzások, flashbackek azonban folyamatosan emlékeztetnek arra a lehetőségre, hogy minden csak a rájátszás kedvéért ilyen és alakul így. Egyébként az alkotás humora abszolúte megállja a helyét, akár egysíkú, akár önreflexív oldaláról vizsgáljuk azt.
Míg pl. Tim Burton animációi nemcsak egységesnek, de egyenesen sajátosnak mondhatóak, addig a Bessoné a lehető legváltozatosabb elemekkel működik. Ezen stiláris váltások, a túlzások és a humor utalnak a paródia-jellegre, de a különféle szempontok kiegyensúlyozása kedvéért maradjunk annyiban, hogy egy (környezet)tudatosan megrendezett animációról van szó, amelyet mindenképp érdemesnek tartok megnézni, mint jelenséget. Hogy ezek után kíváncsi vagyok-e az első és majd a harmadik részre, az még nem biztos, de így elkülönítve, paródiának elkönyvelve tetszett.
