Kibírhatatlan volt. Udvariatlan és könyörtelen. Jól megtaposta azokat, akik nem tudták megvédeni magukat. De bármilyen durván bánt is a színészeivel, azért csak sikerült kilenc Oscar-jelölt alakítást kihoznia belőlük.
Amint beleült a rendezői székbe, Kertész nyeregben érezte magát. Pestről még nem lelhetők fel anekdoták a rossz modoráról. De kortársai már itt feljegyzik, hogy a fontosságtudata, kivagyisága a New York kávéházban is túlbugyogott. Következésképp nem ő volt a legnépszerűbb, barátságos, nyitott figura a „mélyvízben” (ahogy az utcaszint alatti – ma éttermi – részt hívták).
Egy André De Tóth névre hallgató hollywoodi kezdő büszkén konstatálta, hogy új munkahelyén Curtiz és Hawks parkolóhelye között jelölték ki az övét. Estére rájött, hogy ez felér egy büntetéssel. A vadonatúj Mercury Convertible egyik oldalát ugyanis szanaszét karcolták. A stúdió kapujának őre lakonikusan ennyit jegyzett meg: „Azt javasolnám, hogy kérjen másik helyet. Senki sem akar Mr. Curtiz bal oldalán parkolni.” Majd elmagyarázta, hogy a direktor úr „szereti levágni a kanyarokat”, és ha a stúdió udvarán forgat, odafele menet akár hét „dolgot” is „megérint” (érdekes szóválasztás).1 Lámpaoszlopot, autókat, postaládákat. Peter Ustinov is jól értesültnek tűnik a témában: „Azt pletykálták, hogy nemrég súlyosan megsebesült, amikor kilépett a Cadillacjéből, hogy gyorsan papírra vesse egy ötletét. Persze ő ült a volánnál.”2
A szadista
Már a nemzet csalogánya, az élemedett korú Jászai Mari is jól fenékre ült és beverte a hátát egy cölöpbe, amiért Kertész előbb indította el A tolonc egyik jelenetében a lovas kocsit, mely meglökte az élemedett korú színésznagyságot. (Kertész tagadta, hogy ő lenne a hibás, mire Jászai nyílt levélben tiltakozott a sajtóban, azt állítva, Kertész „kertel” és „lódít”).3
„Curtiz izgékony pasas volt, elég szadista. Gyakran elvesztette a mértéket” – mondta Byron Haskin.4 Curtiz csak a ranglétrán alul lévőket kezelte úgy, mint egy rongyot.5 A Casablanca forgatásán éppen egy német epizodistával ordibált, amikor Hendreidnek, Bogartnak és Rainsnek betelt a pohár: odamentek hozzá, hogy kérdőre vonják. Amint meglátta őket, előszedte a legelőkelőbb modorát és megígérte, hogy uralkodik magán. A három sztár azzal fenyegetőzött, ha még egy dühös mondat elhagyja a száját a forgatás bármely napján, ők azonnal távoznak. Minden szép rendben zajlott, egészen az utolsó napig. A reptéri záróképig. A bonyolult hosszú beállítást többször is meg kellett ismételni, mert valami nem volt a helyén. Az összetett kameramozgás és színészmozgatás többszöri próbálkozásra sem akart összeállni. Amikor végre minden sikerült egy beállításban, Rains felejtette el a szövegét. Curtiz elbődült, mint az MGM oroszlánja. A három főszereplő ígéretéhez híven kivonult.6
Ahogy idősebb lett, sem enyhült gorombasága. A The Man in the Net (1959) forgatásán addig szekálta Charles McGrawt, 45 alkalommal ismételtetve el vele a dialógokkal teli jelenetét, hogy a férfi a megalázottságtól könnyekkel küszködve végezte be az aznapi munkát – pedig McGraw nem volt egy pityergő típus.7 A film gyerekszereplői egyenesen rettegtek tőle. Az egyik a bokorba ment, mert hányni kezdett az izgalomtól.
A drámai hatások fokozása érdekében nem riadt vissza attól, hogy veszélynek tegye ki szereplőit. Persze mások bőrét vitte vásárra. A Noé bárkája (1928) árvízjelenetében nem kaszkadőröket, hanem egyszerű statisztákat állított a lezúduló víztömegbe. Dolores Costello így emlékszik az ominózus napra: „Curtiz úrnak elmagyarázták, melyek a díszlet álló és leomló elemei. Hova kell embereket és hova bábukat állítani. De ő »realizmust« akart, így mondta. Sokan megsérültek. Az öltözőm ajtajánál támaszkodott egy bekötözött férfit, aki azt mondta, 38 mentőautó ment el a sebesültekkel. És várja, hogy az egyik visszajöjjön érte. »Azt hiszem, egy ember meghalt«, mesélte nekem.”8
Az Angels with Dirty Faces (1938) egyik jelenetében Jimmy Cagney-nek a rendőrökre kellett lövöldöznie az ablakból. Élesben, valódi lőszerrel. A színész azt javasolta, hogy az utómunka során montírozzák egymásra az ő képét és az érkező golyókat. Így is tettek. Az érkező golyók filmezésekor hova fúródott be az ablakfélfában a lövedék? Pont oda, ahol Cagney állt volna, ha egyszerre veszik fel a két akciót.9 A könnyűlovasság támadása készítésekor egy ember meghalt és rengeteg ló törte el a lábát (amiért le kellett lőni őket), mivel felbukásukat a csatában a lábukra kötött dróttal okozták.10
Életveszélyt jelentett a második világháború is – Kertész óhazában élő rokonai számára. A koncentrációs tábor lehetőségét. A Warner stúdió befolyását bevetve édesanyját még időben, közvetlen a háború előtt kihozatta Amerikába. Akárcsak két fivérét, Dávidot és Gábort.
Bob Schulz producer (Az arc nélküli ember) emlékezett rá, hogy a háború alatt volt a körfolyosós budapesti házukban egy szomszéd, aki azt állította, Kertész lánytestvére. Sokáig ezt afféle városi legendának véltem, elvégre bárki mondhatja, hogy egy világhírű magyar rokona, mígnem egy újságcikk a Magyar Nemzeti Filmarchívum Kertész-dossziéjában meg nem erősítette a tényt. Ezután Báron György filmkritikus magyarázta el nekem Kertész Margit megmenekülésének történetét: „A háború után vitette ki a bátyja. A három Kertész fivér akkor már rég kint volt, roppant sikeresek és jómódúak voltak, és erős lelkifurdalás élt bennük amiatt, hogy az egyetlen lánytestvérüket nem vitették ki időben, s mire felébredtek, már késő volt. Állítólag Kertész külön katonai repülőgépet küldött érte – vélhetően az Európában állomásozó Air Force-tól – Pozsonyba, amint már lehetett.”
Make or brake: könnyek és kasszasikerek
A könnyűlovasság támadása szereplőválogató próbafelvételén Curtiz arra utasította David Nivent, hogy fusson el a stúdió másik végébe a forgatókönyv négy oldaláért. A vastag uniformisba bújtatott Niven a nyári melegtől pihegve azt felelte: „You fucking well run and get it” (Körülbelül: „Majd te kurvára fogod magad és elmész érte!”) Kertész azonnal rávágta: „Küldjék el a többieket, ez az ember kapja a szerepet!”11
A They Died with Their Boots On (1941) forgatásán az iszákos Errol Flynn és az autokrata Curtiz közötti ellentét verekedéssé fajult. Curtiz megtagadta a munkát, ezért a stúdiónak Raoul Walsht kellett szerződtetni a produkcióra.12
Egy bécsi némafilm-statiszta, Berczeller Richárd 1974-ben a The New York Times-ban elevenítette fel, miként ripakodott rá Herr Kertész. De nem szállt inába a bátorságra. Ökölpárbajra hívta a rendezőt. Aki azonnal elnevette magát, s a fickó vállára tett kézzel megjegyezte: „Mi, magyarok, szörnyen indulatosak vagyunk, ugye?” Rögtön szerződtette a merész fiatalembert. Lehetséges, hogy egész életében ez volt számára a mérce. Aki bizonyította, hogy merészel neki ellentmondani, visszakiabálni, az kivívta a megbecsülését. Aki nem, azt semmibe vette.
Híre azonban megelőzte. Nem mindenkinek volt kedve a Kertész-féle nehezített kiképzéshez. Brando „beteget jelentett”, amikor Az egyiptomi (1954) forgatására került sor. Mihelyst elkezdődött a forgatás (természetesen nélküle), csodaszerűen felgyógyult.13
Néhanapján megesett, hogy Curtiz nemcsak a foga fehérjét mutatta ki, hanem a lágy szívét. A Yankee Doodle Dandy jeleneténél, amikor kiderül, hogy Cagney apja, Walter Huston meg fog halni, Curtiz úgy meghatódott, hogy elrontotta az egyik felvételt azzal, hangosan hüppögni kezdett. A másik felvételt a szkriptes lány zokogása tette használhatatlanná.
Kertész védelmére legyen mondva, segíteni is tudott. Az amerikai showman rafinériájával figyelte, hol bukkan fel a következő nagy tehetség, akinek a felfedezéséből ő is profitálhat szakmailag. Fiatal tehetségeket mentorált. A színész kételyei ellenére ő ajánlotta be Burt Lancastert a Come Back, Little Sheba (1952) főszerepére, mondván: ha nála el tudta játszani a Jim Thorpe – All-American (1952) címszereplőjének érzelmi kálváriáját és mélyrepülését, akkor mindenre képes. Joan Crawford Oscart, James Cagney, William Powell, Ann Blyth, Eve Arden, Humphrey Bogart, Claude Rains, John Garfield és Paul Muni Oscar-jelölést köszönhet Curtiznek.
Kollegialitás is volt benne. Azon rendezők között volt, akik meglepetésszerűen megjelentek a The Major and the Minor (1942) forgatásának első napján, hogy sok szerencsét kívánjanak a kezdő (amerikai) rendezőnek, Billy Wildernek.
McCarthy-éra
Curtiz sosem verte nagy dobra, hogy Kertészként utolsó munkája hazájában egy komcsi propagandafilm volt (Jön az öcsém, 1918). A Rendezők Szakszervezete (DGA) híres gyűlésén, ahol szavazásra került, hogy a feketelistázást elítélő Waldorf Declaration mintájára állást foglaljanak-e a balosok üldözése ellen, egy rendező titkos szavazást javasolt. A kérdésről kézfeltartásos szavazással döntöttek.
„Írják fel a neveiket!” – kiáltott Curtiz a nyilvános szavazás ellen voksolókra mutogatva, hogy nyoma maradjon, ki ellenzi a mccarthyzmus térnyerését Hollywoodban. Heves beszólásának két oka lehetett: vagy ennyire magáévá tette az amerikai patriotizmust (elvégre mindent Amerikának köszönhetett, túlélést, vagyont és karriert), vagy hangosan kérkedett egyetértésével, nehogy bárkinek eszébe jusson utánanézni a múltjának. „Észvesztő volt, hogy azok, akik a titkos szavazásra voksoltak, vagyis az amerikai polgárok egyik legértékesebb jogával éltek, amerikaiatlannak ítéltettek” – írta Edward Dmytryk, a börtönbe zárt Hollywoodi Tízek egyike.14
A magyar komcsi rövidfilmen túl két hangosfilmmel is könnyen megüthette volna a bokáját, de valahogy nem kapott ki értük. A British Agent (1934) az 1917-es szentpétervári eseményekbe helyezte bele a brit diplomatát játszó Leslie Howardot, a Mission to Moscow-t (1943) pedig Roosevelt elnök közvetlen kérésére produkálta Jack Warner, azzal a szándékkal, hogy erősítse a háborús bajtárs ország – a Szovjetúnió és ezzel együtt Sztálin – reputációját az amerikai közvéleményben. A Kreml paranoid, vérengző vezérét jóindulatú bácsiként és okos stratégaként ábrázolja a filmben Curtiz!
Warnertelenül
Curtizt szokás a Warner örökös tagjaként emlegetni, ám sokan átsiklanak azon a tényen, hogy 1954-ben átment a Foxhoz elkészíteni Az egyiptomit (1954), majd ezután főként a Paramountnak dolgozott. A Foxot Darryl F. Zanuck irányította, aki annak idején Curtiz közvetlen felettese volt a Warner produkciós főnökeként (míg Jack Warner 1933-ban nyilvánvalóvá nem tette Zanuck számára, hogy sosem lesz az utódja, ezért át is igazolt a Foxhoz). „Zanuck jól ismerte az embereket, tudta, kivel hogyan kell bánni. Kinek kell mindent odaígérni és kit kell durván rángatni. Láttam, ahogy Mike Curtizt úgy kezeli, mint egy rabszolgát” – mondta Philip Dunne. Mégis, felsőbbrendűségi tudata a plafont súrolta. Munka közben a humort nem ismerte. „Sok rendező fontoskodó és öntelt. Curtiz volt a legrosszabb közülük.”15
Hogy Curtiz milyen förtelmes terézvárosi akcentussal és elégtelen nyelvértéssel (illetve annak hiányával) törte az angolt, az köztudott volt Hollywood-szerte. Sajátosan kertészes beszólásairól (curtizisms) anekdoták sorai tanúskodik. Egyesek szerint részben azért volt olyan ingerült figura, mert elfelejtett magyarul és sosem tanulta meg angolul kifejezni magát. Pláne amerikaiul. És így kellett irányítania százfős stábokat.
A Casablanca forgatásán úgy kötött bele egy tökéletlen világosítóba: „Ha kell seggfej, aki bekapcsolja a lámpát, majd hívom magamat.” A könnyűlovasság támadása (1936) készítésekor úgy rendelkezett: „Hozzák be azt az üres lovakat.” Nyereg vagy lovas nélküli lóra gondolhatott. David Nivennek annyira tetszett a mondat, hogy ezt a címet adta 1975-ben megjelent memoárjának!
Kertész aranyköpései hallatán Niven és Flynn végigröhögte a forgatást.16 „You lousy bums, you and your stinking language.” („Nyavalyások, ti meg a ti nyelvetek.”) „You think I know fuck nothing”, („Azt hiszitek b*szottul nem tudok semmit?”) „Let me tell you – I know FUCK ALL!” („Én tudom, mindent b*szok!”) Bár nem egészen ezt akarta mondani, kijelentése nem állt messze a valóságtól. Alan K. Rode 2013-ban megjelenő, hiánypótló Kertész-biográfiájában beszámol majd Curtiz afférjairól17 és törvénytelen gyermekeiről – nem akarom előre lelőni a poénjait. Legyen elég egyelőre annyi: 1947-ben A Life with Father forgatásán Kertésznek Elizabeth Taylor 50 éves anyjával is afférja volt.18
Lejtmenet: dementia
Fura egy szakma a filmrendezőé. Az élemedett korú, inkompetenssé vált direktor még elég sokáig elevickélhet, ha jól szervezett stáb veszi körül. Fritz Lang a 60-as évek végére már gyakorlatilag vak volt – és volt esze visszavonulni.19 A szintén megvakult Norman Taurog viszont még hagyta, hogy néger sofőrje vezesse be a stúdióba a Blue Hawaii (1961) forgatásához.20
Az Olympia című Molnár-komédia adaptációja, A Breath of Scandal (1959) bécsi forgatásakor Curtiz már előrehaladott rákbetegségben szenvedett, s évek óta súlyosbodó dementiája miatt nem mindig tudta, hol van. Ezt mondta egy odalátogató magyar újságírónak: „Néha úgy érzem, mintha nem amerikai kastélyokkal lennék körülvéve, hanem a New York kávéházban ülök, és az órát bámulom a hajnali ködben.” Carlo Ponti producer esténként Vittorio De Sicát szöktette be a díszletbe, hogy Kertész tudta nélkül rendezzen jeleneteket a filmbe. Készpénzben kellett kifizetni az olasz neorealizmus egykori titánját, hogy a keresményt aztán rögtön elkölthesse a kaszinóban!
„Az egyiptomi (1954) forgatásán egy birodalmi hadvezér komplikált gráciájával üdvözölt, mintha egy Budapestről érkezett, fess, ifjú tisztet fogadna – mesélte Peter Ustinov. – A következő nap ugyanígy köszöntött. Időközben nyilvánvalóan megfelejtkezett rólam. Az első hét alatt legalább tízszer mutattak be neki. Egy idő után a kétely halvány köde futott át az arcán, mintha igyekezne kitalálni, honnan ismer engem.”21 Hogy némi közvetlen hangulatot teremtsen kettejük között, Ustinov – tudván, hogy Kertész Bécsben dolgozott fiatalkorában – megmutatta neki a levelet, amit éppen akkor kapott egy bécsi színháztól (szerepet ajánlottak neki). Curtiz úgy olvasta, mintha neki címezték volna. Aztán zsebre tette. A színész hiába próbálta többször is az értésére adni, hogy az neki szólt, és kéri vissza. A nap végén egyszerűen rendezője zsebébe nyúlt és kivette. Kertész észre sem vette. „Bécs! Emlékszem, amikor mezítlábas kiskölyök voltam a fivéremmel, és édességeket árultunk a színházban. Ó, a régi szép idők!” Persze ezt is többször elismételte különböző napokon, szó szerint.
„A kommunikáció rendkívüli nehéz volt vele. Úgy tűnt, semmit nem ért abból, amit mondok neki, de közben mindig egyetértően fogadta javaslataimat, hogy aztán épp az ellenkezőjét tegye” – írta Ustinov. „Furcsa módon sokkal figyelmesebb volt, mint amilyennek tűnt. De másutt járt az agya.” A The Comancheros (1961) forgatásán Curtiz már annyira beteg volt, hogy John Wayne-nek kellett átvennie egyes jelenetek rendezését.
Ingrid Bergman legnépszerűbb szerepéhez kanyarodott vissza önéletrajza zárásaként. 1979 novemberében jótékonysági tévéműsort vezetett a mozgássérült gyerekek Los Angeles-i kórháza számára. A Casablanca díszletében találta magát, ahol filmbéli férje, Paul Hendreid nyitotta ki Rick bárjának ajtaját. Megannyi pazar szerepe ellenére ez maradt Bergman leghíresebb alakítása. Beléptek, s a zenekar eljátszotta az As Time Goes By-t. A színésznő pezsgővel koccintott Curtiz emlékére.22
Ha rossz emlékeket is hagyott kollégáiban Curtiz, nekünk csak a filmjei maradtak mementóként. De ő sem akarta volna másképp. Csak a mozi számított neki, a vászonra vitt végtermékben hitt, ebbe helyezte minden energiáját és lelkesedését. Csak saját értékrendszerét látná igazolva abban, ha filmjei továbbra is nézhetőek és élvezhetőek.
Van benne valami ironikus, hogy a Casablanca a legmaradandóbb filmje. Olyan mű, amit ő maga nem tartott nagyra. Ez is bizonyítja: auteur-szerű megközelítés, rendezői kézjegyek nélkül is nagymester volt. A filmszerű történetmesélés virtuóza. Méghozzá a megszállott fajtából. Mégis… ha létezik karma, akkor Kertész Miksa bátyánk hatalmas adósságcsomaggal tért meg a túlvilágra – mindazokért a szenvedésekért, amiket beosztottjainak okozott.
1 André De Tóth: Fragments, 1994. Anthony Slide: De Toth on De Toth, 1996.
2 Peter Ustinov: Dear Me, 1977.
3 Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint: A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig, 2009.
4 Haskin: „Curtiz was a very excitable guy and very sadistic. He’d go out of control a great deal.” Kevin Brownlow: Hollywood, televíziós dokumentumfilm-sorozat, 1980.
5 Akárcsak később a hírhedten kibírhatatlan és hiperaktív Fassbinder (akinek Sirk mellett Kertész volt a kedvenc rendezője!),
6 Paul Hendreid: Ladies’ Man: An Autobiography. 1984.
7 Alan K. Rode: Charles McGraw: Biography of a Film Noir Tough Guy, 2008.
8 Kevin Bronwlow: Hollywood. A Celebration, 1980.
9 Doug Warren & James Cagney: Cagney. The Authorized Biography. 1983.
10 David Niven: The Moon’s a Balloon, 1971. Bring on the Empty Horses, 1975.
11 Uo.
12 Thomas Schatz: The Genius of the System. Hollywood Film-making in the Studio Era, 1989.
13 Peter Manso: Brando. The Biography. 1994.
14 Edward Dmytryk: Odd Man Out, 1996.
15 Scott Eyman: Ernst Lubitsch: Laughter in Paradise, 1993.
16 Érdekes egybeesés, hogy Flynn „örökölte meg” Kertész második – berlini – feleségét, Lili Damitát Hollywoodban. Kertész csak bő egy évig, 1925–26-ban élt házasságban Damitával. Flynn 1935–42 között volt a színésznő férje. És pontosan ezekben az években forgatta legendás filmjeit Kertésszel!
17 Curtiz sokat dolgozott és sokat bujálkodott. Bár 33 évig (1929–1962) élt stabil, boldog(?) házasságban Bess Meredith forgatókönyvírónővel, de csinos statisztákat válogatott filmjeibe, akiket rendre elhurcolt egy csendes díszletszobába. A díszleteseknél mindig úgy rendelkezett, rakjanak oda egy puha szófát. A Casablanca díszletében Peter Lorre rábírta a hangosztályt, hogy lógassanak mikrofont a pamlag fölé. A „dialógot” kihangosították a szereplőgárdának. „Először azt hittük fájdalmai vannak. Már éppen ugortunk volna fel, hogy segítségére siessünk, de Mike nyögése extatikussá vált. „Ó, igen, istenem, igen. Kapd be az egészet. A golyóimat is. Az egész szereplőgárda rogyadozott a röhögéstől. Szerencsére Mike sosem jött rá a csínytevésünkre”, írta Hendreid. (Paul Hendreid: Ladies’ Man: An Autobiography. 1984.) Szívesen pozícionálta a kamerához közelebb azokat a statisztákat, akik hajlandók voltak suttyomban lesz*pni a direktor urat. (Bradányi Iván: Errol Flynn, 1993.)
18 Alexander Walker: Elizabeth, 1990.
19 Bacsó Péter a San Sebastian-i Filmfesztiválon tanúja volt annak, hogy titkárnője súgta Langnak a mozivásznon látottakat. Vaksága úgy lepleződött le Bacsó előtt, hogy egyik nap az egyik szemére tette fel a híres eyepatch-t, a következő nap a másikra. Vagyis már teljesen mindegy volt, hol viseli.
20 Irwin Winkler szolgál erről mulatságos anekdotával Peter Biskind Easy Riders, Raging Bulls című könyvében.
21 Peter Ustinov: Dear Me, 1977.
22 Ingrid Bergman & Alan Burgess: My Story, 1980.
