Jaume Balagueró, Paco Plaza: [Rec]; John Erick Dowdle: Quarantine / Karantén Jaume Balagueró, Paco Plaza: [Rec]; John Erick Dowdle: Quarantine / Karantén

Egy járvány titokzatos és tudományos megközelítésmódja

Jaume Balagueró, Paco Plaza: [Rec]; John Erick Dowdle: Quarantine / Karantén

A [Rec] című spanyol horrorfilm és amerikai remake-je, a Quarantine viszonyát kétféleképpen lehet elemezni. Az egyik módszer szerint azt lehet megfigyelni, hogy mit hangsúlyoz az új változat a régihez képest; a másik szerint pedig fölöslegesen lehet az oldalakat tölteni arról, hogy egy újabb remake rontja egy film hírét.

A két történet nagyvonalakban megegyezik: egy kétszemélyes tévés stáb útra kel néhány tűzoltóval, hogy riportot készítsen egy éjszakai műsor számára egy bevetésről. Ami eleinte rutinfeladatnak tűnt, végzetes kiszállásnak bizonyul: az épületben, ahonnan egy embert kellett volna kimenteni, ismeretlen vírus üti fel a fejét. Az egyedüli túlélő és bizonyíték a szalag, amire a riportot rögzítették.

Kép a [REC] című filmből

A riporternő neve is megegyezik, a szereplők száma is azonos nagyjából, csakúgy, mint a fontos fordulatok sorrendje. Viszont az amerikai változat jó példa arra, hogy mennyire meghatározó tud lenni a környezet egy film szempontjából és hogy ennek megfelelően hogyan tolódnak el a történetmesélésben és az alkalmazott technikai megoldásokban a hangsúlyok. Hogy a spanyol film címe a rögzítés folyamatát helyezi előtérbe, s ezzel szemben az amerikai a karantén-helyzet előálltát, nem véletlen. Mindkét cím a tehetetlenség érzéséhez kapcsolódik, ha a történet fordulatait vesszük figyelembe: rec, mert a tehetetlenség miatt a rögzítés folyamata az egyedüli értelmes akció, amiben részt vehetnek a főszereplők; karantén, mert a veszélyes helyre való bezártság teszi kiszolgáltatottá a szereplőket.

Kép a Quarantine című filmből

Ezért más-más a viszonyulás is, ami a filmekben rejlik. A ház lakói azért vannak karanténba zárva, hogy a titokzatos vírus ne terjedhessen és ezzel sokkal erőteljesebbé válik a tudományos-fantasztikus oldal is. A spanyol változatban a betegség összefüggésbe kerül egy ördög által megszállott lánnyal, aki, úgy tűnik, minden rossz forrása; és leginkább egy általános pánikhangulat jellemzi a filmet. Az amerikai változat esetében azonban a vírus szigorúan biokémiai folyamatok eredményeként van számon tartva, a betegség tünetei elemezhetőek, a fertőzöttektől agymintát vesznek és kezelni próbálják őket.

Kép a [REC] című filmből

A [Rec]-ben nem sikerül beazonosítani a folyamatokat és a lakóközösségben csak feltételezések folynak arról, hogy talán a kínai lakóktól ered minden, mert „azok nyers húst esznek”, a Karanténban azonban alig tudnak egymásról valamit a szomszédok, mindenki magának él, viszont fel-alá futnak a házban a patkányok és egyéb háziállatok – és ennek megfelelően a tünetek is az állatok által terjesztett veszettségre emlékeztetnek, ahogy azt részletesen ki is fejti egy orvos az egyik jelenetben.

Kép a Quarantine című filmből

Ennek megfelelően a Karantén alaposan és „tudományosan” építkezik és a történetre bízza a legtöbbet, a riportjelleg, a mozgó kamera inkább formai megoldássá és sokkoló látványelemek forrásává válik, de nincs tematizálva. Minden kivehetőbb, tisztább, követhetőbb, a riporternő jólértesült, pedig ugyanúgy ismeretlen helyzetbe csöppen, mint a spanyol kolleganő; az operatőr az egyik fertőzöttet a kamerával üti agyon, ami azért nagyon erőteljes mozdulat a nézőnek, különösen egy mozivásznon, s nehézzé válik követni. Gyakran elég a ki-bezoomolás ahhoz, hogy jobb képet kapjunk az eseményekről, a tehetetlenség ellenére minden érthetővé és megközelíthetővé válik.

Kép a [REC] című filmből

Egy horrorfilm esetében nem feltétlen erény a tudományos logika tiszteletben tartása. A [Rec] eszköztára elsősorban a rögzítés folyamatával érzékelteti a szorult helyzetet. Sokat bíz az önreflexív elemekre és a szereplők kamerára és fejlámpára való reakcióira, így sikeresebben kelti az  elveszettség érzetét a nézőben. Gyakrabban szól ki a riporternő (legalábbis több olyan mondat marad bent, amit „nem a nézőknek szánnak”), többször fejezi ki tanácstalanságát, az operatőr nem tud mindent lefilmezni, a hang szakadozni kezd, ahányszor megsérül valamilyen technikai felszerelés, a kamerát többször hirtelen kell kikapcsolni. Peregnek az események, próbáljuk megérteni őket, de mivel még az sem tökéletesen kivehető mindig, hogy mit látunk, el vagyunk zárva a „tudástól” és ez hat is az érzelmekre: valóban egy elcsípett riport érzetét kelti a nézőben.

Kép a Quarantine című filmből

Az már egyéni döntés kérdése, hogy ki mit részesít előnyben: a tudatot, hogy a szereplők minden lehetőt megtettek a járvány megállításához és mégsem sikerült nekik – vagy hogy igazi esélyt sem kapnak és riadt megfigyelőként próbálnak minél tovább életben maradni?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • [Rec]

    Színes horror, 80 perc, 2007

    Rendező: Jaume Balagueró, Paco Plaza

  • Karantén

    Színes filmdráma, horror, thriller, 89 perc, 2008

    Rendező: John Erick Dowdle

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat