A Loving Vincent élőszereplős festmény-animációja szakít a Van Gogh életét megörökítő művészfilmes, dokumentarista hagyománnyal és a festő halálára fókuszáló bűnügyi történetet mesél el.

Levelei alapján Van Gogh 1888-as Éjjeli kávézó (Le Café de nuit) című festményének alkotásakor az elsődleges cél egy olyan atmoszféra megteremtése volt, amelyben akár egy gyilkosság is könnyen elképzelhető. Azt is tudjuk, hogy a dél-franciaországi, Arles-i időszak végén, a Gauginnel eltöltött idő őrületbe torkolló csúcspontján Van Gogh az erőszak csábító bűvkörébe került, s talán éppen csak a vakszerencséhez hasonlatos véletlennek volt köszönhető, hogy végül csak saját fülcimpájától sikerült megszabadulnia. Van Gogh festészetének egyedüli kortárs kritikusa, Albert Aurier a következő, keresett szavakkal jellemzi Vincent festészetét: „összességében mi jellemzi Van Gogh művészetét? Túláradó erő, idegesség, a kifejezés erőszakossága, a már ismert, hihetetlenül kápráztató színei, fémes, ékszerszerű minősége. A dolgok jellegzetességének feltétlen elfogadása közben erőteljesen mutatkozik meg, hogy férfias, vakmerő, és nagyon gyakran brutális” (kiemelések tőlem).

Van Gogh képeinek vizuális atmoszférája, festői stílusának habitusa, mentális állapotát tükröző alkotói átalakulása tehát mintegy természetesen hordozza magában a bűn megjelenítésének a lehetőségét. A korábbi, hollywoodi (A nap szerelmese / Lust for Life, r. Vincent Minelli, 1956), művészfilmes (Vincent & Theo, r. Robert Altman, 1990; / Van Gogh, r. Maurice Pialat, 1991), szerzői dokumentarista (Van Gogh, r. Alain Resnais, 1948; / Vincent, r. Paul Cox, 1987) és dokumentarista (Painted with Words, r. Andrew Hutton, 2010) megközelítések után a lengyel Dorota Kobiela ezt az utat járja. A Loving Vincent a korábbi filmekkel ellentétben nem Van Gogh életútjára, hanem halálának rejtélyes körülményeire fókuszál, ráadásul nem a festő, hanem egy külső szereplő nézőpontjából.

A Loving Vincent Van Gogh halála után játszódik, története a fülcsonkítás helyszínén, Arles-ben indul, a nyomozás pedig Párizsban, majd Auvers-ben, Vincent halálának színhelyén folytatódik. A főszereplő Van Gogh postásának fia, aki Vincent egy elkallódott levelét hivatott kézbesíteni jogos tulajdonosának. A nyers és lobbanékony Armand a levél gazdájának keresése közben mintegy észrevétlenül sodródik bele egy szövevényes és nyugtalanító gyilkosság elméletébe, amelyben Sherlock Holmesként kell rendet tennie. A film különlegessége, hogy Armand nyomozása Van Gogh festői univerzumában zajlik: helyszínei, karakterei, motívumai, ecsetvonásai, színvilága sőt, a történet tényei egytől egyik Vincent művészetéből valók, sőt, annak hűséges és megtévesztő másolatai.

A film mintegy 853 beállításból áll, és ezek mindegyike egy-egy Van Gogh-kép sorkövető variációja, ismétlése. Az eredeti festmények vizuális világát, valamint az élőszereplős színészekkel felvett felvételeket egy több, mint 100 festőből álló animációs csapat alapvetően valódi olajfestményeket készítve, de speciális effektek és számítógépes animáció segítségével ötvözte. Miközben a Loving Vincent ténylegesen az első festmény-animáció, láthattunk már hasonlót, mégpedig Richard Linklater élőszereplős rotoszkóp-animációit (Az élet nyomában / Waking Life; Kamera által homályosan / A Scanner Darkly; 2001, 2006). A radikálisan kollaboratív, az alkotói csapat kreativitását szabadjára engedő, és e társszerzős, csoportos kreativitást az előzetes alkotói koncepció részeként elgondoló Linklater filmjei a legkülönfélébb animációs megoldások keverése révén ragadják meg a hétköznapi létezés végtelennek tűnő, álomszerű szürrealitását, vagy egy paranoid társadalom áldozatszereplőinek szélsőségesen pszichedelikus, sokkpillanatokkal terhelt valóságérzékelését.

De a Loving Vincent Sherlock Holmes történetében nem véletlenül az elbeszélés jelene, vagyis a Van Gogh halála utáni kor a káprázó festményuniverzum. Hiszen kiderül, hogy Vincentet nem gyilkolták meg: tragikus öngyilkossága a tökéletlen világ, a fekete-fehér múlt világából való sorsszerű menekülés, választott halála spirituális utazás, egy önkéntes vonatút az univerzum expresszvonatán, amellyel kerülő úton juthat el a kozmosz megközelíthetetlen csillagaihoz. A Loving Vincentben Van Gogh festményuniverzuma afféle tökéletes világuniverzum, platóni ideavilág, amelyben az öngyilkosság motivációjában is a festő nagysága tükröződik vissza.

Az alkotók a Loving Vincent történetében sajnálatos módon nem gyilkolták meg Vincentet. Sőt, úgy tettek, mintha tovább élne, mintha reinkarnálódott volna bennük, s vezetné kezeiket a film mintegy 65000 képkockájának megfestése közben. De Van Gogh képeinek e zombikéz által inspirált szolgai másolása elpárologtatja a festményekben rejlő expresszív erőt. Azt az inherens expresszív erőt, amely nem egy bűnögyi történethez, hanem Van Gogh élettörténetéhez tapad, és amelynek ideális formája – amennyiben ragaszkodunk a felellhető dokumentumokhoz – inkább a pszichothriller (Vincent & Theo), semmint a krimi. Ugyanakkor a Loving Vincent a Van Gogh-univerzum rajongó átemelése mellett, kreatív újragondolása nélkül sem teljesen védhetetlen, sem teljesen rossz film. Csak éppen dilettáns.