Készül minden idők legdrágább magyar filmje Készül minden idők legdrágább magyar filmje

Készül minden idők legdrágább magyar filmje

Megkezdődtek a világhírű magyar festőről, Munkácsy Mihályról szóló, európai koprodukcióban megvalósuló játékfilm előkészületei. Káel Csaba rendező elmondta, A nap szerelmese nem életrajzi alkotás lesz, de számos izgalmas kérdésre megpróbálnak majd választ adni. A film alapjául Dallos Sándor a festőről szóló két regénye szolgál. A tervek szerint a mintegy 12 millió eurós költségvetésű alkotást jövőre forgatják, és 2012-ben kerülhet a hazai és nemzetközi közönség elé. (MTI)

„A téma nagyon komoly, csak úgy érdemes nekilátni, hogy nagy hatású mű készüljön, ami nem képzelhető el másként, mint nemzetközi koprodukcióban” – hangsúlyozta Káel Csaba. A forgatókönyv megírásának feladta Fonyódi Tiboré, neki kell a regény romantikus, szenvedélyes szövegét ma is érvényessé formálni. „A főszereplő nevét nem tudom, még nem tartunk ott.” – mondta a rendező, hozzátéve: egy biztos, nem életrajzi film lesz, Munkácsy sorsában főként a szerelmi szál érdekli.

„Vannak hívószavak, izgalmas kérdések, amelyekre megpróbálunk választ találni. Például: ki az a festő, akinek még életében (és a mai napig) a legdrágábban kelnek el a festményei, akit az Amerikai Egyesült Államok elnöke is fogadott, aki a teljes ismeretlenségből néhány hónap alatt az egyik legkedveltebb művész lett Párizsban? És ki az, aki örökös lobogásával, ihletettségével, életenergiájával, tehetségével, minden akadályt legyőzve meghódította az egész világot, lányok, asszonyok, grófnők szívét?” – sorolta a rendező.

A produkció sajtóügynökségének közleménye Dér Tamás producert idézve rámutat: „európai társadalmi körkép lesz ez a film, példát mutatva arra, hogyan talál utat a tehetség sok európai városon keresztül a párizsi kulturális és társadalmi elit köreihez”.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu