Ha nem is minden olvasónknak adatik meg a cannes-i filmes túladagolás kiváltsága, érdemes odafigyelnünk a szerdán rajtoló 66. Cannes-i Fesztiválra, Európa egyik legrégebbi filmes rendezvényére. Lehet csámcsogni a vörös szőnyeges ruhakölteményeken, többé-kevésbé kényszeredett sztármosolyokon – és lehet jegyzetelni: milyen filmekre lesz érdemes mozijegyet váltanunk, amikor majd nálunk is bemutatják majd őket. Íme egy rövid ajánló.
A fülétől a...
Május 15-én másodszor indul 3D-s filmmel a Cannes-i Fesztivál (2009-ben a Pete Docter-féle Fel! kezdte a vetítések sorát). Az idei nyitógála főszereplője az ausztrál Baz Luhrman és az ő A nagy Gatsbyje – sokadik adaptációja F. Scott Fitzgerald amerikai regényíró 1925-ben kiadott munkájának, amelyet egyesek a 20. század második legjobb angol nyelvű könyvének tartanak. A titokzatos és fényűző életmódot folytató Jay Gatsby szerepében Leonardo DiCaprio tündököl, aki ritka vendég a Croisette-en: legutóbb 2007-ben mutatták be ott filmjét, a The 11th Hour című, környezetvédelmi témájú dokumentumfilmet, amelynek DiCaprio a producere volt.
A záróest a dél-afrikai Jérôme Salle-é lesz. Zulu című thriellerje Cape Townban játszódik. A városra még mindig árnyékot vet az apartheid, a nyomorúság és a fényűzés egymás tőszomszédja. A politikai témájú film noir és társadalmi dráma eme keverékének főszerepeit – két rendőrt – Orlando Bloom és Forest Withaker alakítja. Utóbbi nyert már legjobb színésznek járó díjat Cannes-ban, 1988-ban (Clint Eastwood: Bird).
Magyarok Cannes-ban
A fesztiválnak egyelőre három magyar vonatkozása ismeretes: az Un certain regard szekcióban versenyző Miele című olasz–francia koprodukció operatőre Pohárnok Gergely; Nagy Dénes Lágy eső című filmje meghívást kapott a Rendezők kéthete nevű válogatásba, és Taschler Andrea részt vesz a Producers on the Move elnevezésű szakmai programon Európa ígéretes fiatal producerei között.
Akik megküzdenek az Arany Pálmáért
Bár a fesztivált 1946-ban szervezték meg először, fődíja, az Arany Pálma mindössze 1955 óta létezik. Korábban a zsűri nagydíja volt a rendezvény legrangosabb kitüntetése. Az évek során kecsesre letisztult formájú díj sorsáról idén négy zsűri dönt. A központi versenyprogramét Steven Spielberg vezeti, aki demokratikus zsűrielnök akar lenni. Mögé sorakozik fel többek között Ang Lee, Nicole Kidman és Cristian Mungiu is. A nyolctagú csapatnak május 15–26. között a kezdő és a zárófilmen kívül további 20 alkotás közül kell válogatnia:
Nicolas Winding Refn: Only God Forgives
A dán rendező két évvel ezelőtt a legjobb rendező díját nyerte el a Gázt! című filmjével – idén ismét esélyes a kitüntetésre. Új munkájának főszereplője, Julian az amerikai igazságszolgáltatás elől menekült Bangkokba, ahol boxklubot vezet és folytatja kábítószerügyleteit. Anyja, egy bűnszervezet feje, ugyanide érkezik az Egyesült Államokból, hogy átvegye nemrég meggyilkolt másik fiának, Billynek a holttestét. Utóbbit kinyírták, miután megölt egy fiatal prostituáltat. Juliantől véres bosszút követel, Juliannek azonban előbb egy titokzatos rendőrfigurával, Changgel kell zöldágra vergődnie.
Roman Polanski: La Vénus à la Fourrure
A lengyel mester nem versenyzett Cannes-ban azóta, hogy A zongoristája fődíjas lett 2002-ben. Most egy Broadway-darab francia nyelvű feldolgozásával áll elő, amelynek főszerepeiben Mathieu Amalric mellett ismét Polanski felesége, Emmanuelle Seigner játszik. A film központi alakja egy színházi rendező, aki épp telefonon panaszolja, hogy az egész napos meghallgatások során nem talált egyetlen megfelelő színészt sem az új darabja főszerepére, amikor berobban a színházba egy Vanda nevű színésznő. A lány minden szempontból tökéletesnek bizonyul, ráadásul csáberejének sem bír ellenállni a rendező, és végül az iránta kibontakozó vonzalma megszállottsággá válik.
Versenyen kívül levetítenek majd egy másik Polanski-filmet is: a Weekend of a Champion című autóversenyzős dokumentumfilmet.
Ethan és Joel Coen: Inside Llewyn Davis
Nem Polanski az egyetlen olyan idei versenyző, aki nyert már Arany Pálmát. A Coen fivérek igazi cannes-i veteránok, 11 filmmel szerepeltek eddig a programban, és legutóbb 2007-ben vetítették a Croisette-en filmjüket, a Nem vénnek való vidéket. Most a 60-as évek New Yorkjában elhelyezett zenés történettel térnek vissza. A címszereplő egy éhenkórász zenész, aki a nagyvárosban küzd a téllel és a nyomorral, barátai és idegenek könyöradományaiból tengődik, míg a folkénekes végre egy meghallgatáson köt ki. A film két főszereplője Carey Mulligan és Justin Timberlake.
Jim Jarmusch: Only Lovers Left Alive
Jarmusch szintén veterán, szintén büszkélkedhet egy Arany Pálmával, és egy zsűri-nagydíjjal. Ezúttal ő is – cseppet sem hétköznapi – zenészekről szóló történetet fog bemutatni. Egy underground zenész mély depresszióban találkozik titokzatos szerelmével. Kapcsolatuk évszázadok óta tart, mégis szétrobbantja őket a lány féktelen húga. Az alapkérdés az, képes-e túlélni a kapcsolat a vámpír páros világának teljes összeomlását.
James Gray: The Immigrant
Két New York-i versenyző van idén Cannes-ban: Jarmusch az egyik, Gray a másik. Az utóbbi közel két órában mondja el a lengyel bevándorló Ewa Cybulski történetét, aki testvérével érkezik az új világba 1921-ben. Ellis szigetére érve az orvosok kiderítik, hogy nővére, Magda beteg, karanténba helyezik, így el kell válniuk egymástól. Ewa Manhattan utcáira kerül, egy Bruno nevű sármos férfi áldozata lesz, aki prostitúcióra kényszeríti. Beleszeret Bruno egyik rokonába, a kedélyes magus Orlandóba, aki kiutat jelenthet a rémálomból, amelybe belesodródott.
Alexander Payne: Nebraska
Legutóbb a Schmidt történetét mutatta be Cannes-ban, és most egy újabb road-trip vígjátékkal tér vissza ugyanoda Alexander Payne. A film fekete-fehér, négy amerikai államban forgatták és a színészek egy része amatőr. Nebraska pedig az a hely, ahova mindegyre megszökik egy montanai öregember azért, hogy átvegye egy lóverseny-fogadás díját, amelyet – úgy gondolja – megnyert. Családtagjait elkeseríti az öreg egyre súlyosabb elmebaja, és arról tárgyalnak, hogy otthonba zárják az öreget, míg egyik fia fel nem ajánlja, hogy autóval elviszi Nebraskába az apját. Mivel az öreg megsérül, kénytelenek pár napot az öreg szülővárosában tölteni, ahol a fiú maga is találkozik a saját múltjával – „ne aggódj, vígjáték!”, figyelmeztet a film szinopszisa.
Arnaud des Pallières: Michael Kohlhaas
A film a 17. században játszódó kosztümös romantikus filmdráma, irodalmi adaptáció. Kolhaas Mihály című kisregényét 1810-ben adta ki Heinrich von Kleist, des Pallières filmje számos színházi, opera- és filmes adaptáció sorát (köztük van Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája is) folytatja. A filmbeli Michael Kohlaas jómódú lókereskedő, aki kényelmes és boldog családi életet él. Amikor igazságtalanság áldozata lesz, fellázad, sereget gyűjt és városokon söpör végig az igazáért. A párizsi rendezőnek ez a negyedik nagyjátékfilmje, úgy tűnik, eddig a legsikeresebb is.
Arnaud Desplechin: Jimmy P. (Psychotherapy of a Plains Indian)
Desplechin neve sokkal ismertebb, mint a Pallières-é, ötödször versenyez a fesztiválon. A második világháború vége felé játszódó történet főszerepét Benicio del Toro alakítja. A Jimmy Picard nevű amerikai indián a franciák mellett harcolt a háborúban, aztán egy kansasi elmegyógyintézetbe került zavaros beszéde, hallás- és látászavarai miatt. Mivel semmilyen magyarázatot nem találnak a furcsa tünetekre, skizofrénnek nyilvánítják, ugyanakkor a kórház úgy dönt, kikéri egy francia antropológus véleményét, aki pszichoanalízissel és az indián kultúrával is foglalkozik.
Valeria Bruni Tedeschi: Un château en Italie
Az olasz hölgy többnyire arról ismert, hogy ő a francia exállamelnökné, Carla Bruni nővére, mellesleg színésznőként 77 filmet csatol a nevéhez az IMDb. Ez a film a harmadik rendezői próbálkozása, a kérdés csak az, hogy ezzel az Olaszországban játszódó romantikus, családi drámával túl tudja-e szárnyalni Actrices című vígjátéka sikerét, amely kapott már különdíjat Cannes-ban 2007-ben.
Paolo Sorrentino: La Grande Bellezza
A filmet társforgatókönyvíróként is jegyző Sorrentino csípős társadalomkritikát ígér, amelynek bonyolult szövevényét arisztokrata hölgyek, frissen felkapaszkodottak, politikusok, bűnözők, újságírók, színészek, dekadens életet élő kékvérűek, művészek és értelmiségiek alkotnak. Kapcsolatrendszerük babiloni módra bonyolódik a római nyárban a 65 éves Jep Gambardella alkoholtól enyhén homályos tekintete előtt.
Jia Zhangke: Tian zhu ding (A Touch of Sin)
A központi versenyprogram egyetlen kínai rendezője négy nagyon különböző ember történetét meséli el. Egy bányász fellázad falujának korrupt vezetői ellen. Egy bevándorló munkás New Yorkban felismeri, hogy a lőfegyver milyen korlátlan lehetőségeket biztosít számára. Egy szauna csinos recepcióslányára rátámad egy gazdag kliens. Egy fiatal gyári munkás mindegyre munkahelyet vált. A film kemény társadalomkritika: a gazdasági nagyhatalmat belülről erőszak bomlasztja.
Hirokazu Koeeda: Soshite chichi ni naru (Like Father, Like Son)
A tokiói születésű rendező negyedszer megy Cannes-ba, a Nyugat ismeri már a nevét. Hőse, Ryota keményen megdolgozott családja anyagi jólétéért, becsületes, egyenes ember, akinek semmi oka kételkedni abban, hogy kiegyensúlyozott életük megváltozhat. Egy napon azonban kiderül, hogy hatéves kisfiuk nem az ő gyerekük: a kórházban elcserélték az újszülöttet.
Takashi Miike: Wara no tate (Shield of Straw)
A szintén Japánt képviselő kultrendező legújabb bűnügyi filmdrámáját egy különös újsághirdetés indítja el: „Öld meg Kunihide Kiyomarut, és fizetek neked egymilliárd jent.” A hirdetéssel a multimilliárdos Ninagawa uszítja rá az országot arra az emberre, akit unokája gyilkosának hisz. Kiyomaru gyorsan feladja magát a rendőrségen, ahol négy rendőrt jelölnek ki, hogy a fővárosba kísérjék. Az 1200 km hosszú utazás azonban pokoli hajszává változik, számos fejvadász leselkedik rájuk, bárki, aki szembejön, gyilkos lehet.
Alex van Warmerdam: Borgman
Ritkán kerül holland film versenybe Cannes-ban, ezúttal a Borgman című holland–belga koprodukció „képviseli” az országot. Egy elegáns városnegyed egyik házába becsenget egy titokzatos, Camiel Borgman nevű fickó. Hogy ki ő? Egy álomkép, egy démon, valamiféle allegória, vagy félelmeink öltöttek testet benne? Nem tudni, az bizonyos, hogy a házban lakó, módos házaspár, három gyerekük és azok dajkájának idilli polgári élete a váratlanul a feje tetejére áll.
Amat Escalante: Heli
Részben holland film a mexikói tehetség új alkotása is: a 105 perces Heli mexikói–német–holland koprodukció. Főszereplője, a 12 éves Estella beleszeret egy fiatal rendőrtanoncba, aki megszökne vele és feleségül venné. A család segítené a lánykát, hogy az álma valóra váljon, de szembe kell nézniük a környéken átsöprő erőszakhullámmal.
Steven Soderbergh: Behind the Candelabra
A fesztiváligazgató Fremaux szerint a grúz származású Soderbergh – akinek az első filmje, a Sex, Lies and Videotape Arany Pálmát nyert 1990-ben – eredetileg versenyen kívül mutatta volna be a fesztiválon az új filmjét, ám végül engedett a rábeszélésnek, és versenybe nevezte az alkotást. A Behind the Candelabra életrajzi filmdráma, amelynek főszereplője a virtuóz zongorista, színpadi és televíziós csillag Liberace. Végletek és túlzások között ingadozik mind a színpadon, mind a magánéletében. 1977-ben egy Scott Thorson nevű férfi sétál be az öltözőjébe – ekkor kezdődik öt évig tartó, titkos szerelmi viszonyuk.
Mahamat-Saleh Haroun: Grisris
Haroun az egyetlen afrikai versenyző. A főképp dokumentum- és rövdifilmeken edződött csádi rendező ötödik egészestés játékfilmje a 25 éves Grisgrisről szól, aki arról álmodozik, hogy táncos lehessen. Kihívás, ám úgy tűnik, halad a kiválasztott úton, amikor nagybácsija megbetegszik, és munkát kell vállalni. A „szép reményeket” felváltja a kőolajcsempészek világának kegyetlen valósága.
Asghar Farhadi: Le passé
A tévésorozatok rendezőjeként indult iráni Asghar Farhadi mondhatni minden létező pálmát learatott a 2011-ben bemutatott Nader és Simin című filmjével. Két évre volt szüksége a következő alkotása befejezéséig. A Le passé ismét egy (el)válás története: Ahmad négy év különélés után tér vissza Teheránból Párizsba, hogy francia felesége, Marie kérésére lezárják a válóperüket. Párizsba érkezve Ahmad rádöbben arra, hogy Marie és lánya, Lucie között igen feszült a viszony. Megpróbál békét teremteni, de közben fény derül egy titokra a közös múltjukból. A főszerepben A némafilmes című film Bérénice Bejóját láthatjuk viszont.
François Ozon: Jeune et Jolie és Abdellatif Kechiche: La Vie d'Adele
Egy világhírű francia rendező, és egy szintén világhírű tunéziai hasonló témáról forgatott. Mindkét film a tinédzserek szexualitásáról szól, illetve feszegeti azokat a határokat, amelyek között ezt a témát filmen ábrázolni lehet. Az előbbiben egy 17, az utóbbiban egy 15 éves lány keveredik erotikus kalandokba, amelyek során elveszítik önmagukat, majd újra önmagukra találnak.
A megmértettetés eredményeivel és részletes beszámolóval három hét múlva jelentkezik a Filmtett.
