Címke: pohárnok gergely

„Emberek űrhajómakettek fölött mütyiznek” – Interjú Pohárnok Gergellyel és Pohárnok Ivánnal

2015. július 28. – írta

Az egyik legkeresettebb magyar operatőr és a legkeresettebb magyar maszkmester. Munkáik között a legjobb magyar és a legnagyobb amerikai filmeket is megtaláljuk. Pályájuk egymástól függetlenül alakult, de egy 500 kilós ember és egy távirányítható csirke szakmailag is összehozta őket. A magyar filmszakmában dolgozó testvérpárokat bemutató interjúsorozatunk második részében a Pohárnok fivérekkel beszélgettünk.

Fűben, fák alatt – Tolnai Szabolcs: Čudna šuma / Az erdő

2014. szeptember 30. – írta

Két szülő csendes belenyugvással bandukol a szerb őszi tájban. Az esőre álló idő, a lucskosan aláfittyenő égfoszlányok lelki vívódásaikat tükrözik vacogtató hűvöségükkel, a gyermek iránti féltés a két ember befásult arcából egyszer csak egymás irányába köpött szitkozódást csal elő. Mindenből árad a pesszimizmus, a sötétszürke szocreál helyszínekből éppúgy, mint a megkeseredett szülői szívekből. Reménynek ebben a kortárs rengetegben nemigen akad hely.

Díjazták a legjobb magyar operatőröket

2013. december 16. – írta

Hat kategóriában osztottak ki díjat és okleveleket tegnap este a 10. Aranyszem Operatőr Fesztivál zárógáláján a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Az Év Operatőre Díjat televíziós kategóriában Reich László, a filmesek közül pedig Pohárnok Gergely nyerte el. Vittorio Storaro életmű-, Kende János pedig Legenda-díjat kapott.

Kezdődik a moszkvai filmfesztivál

2013. június 17. – írta

A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború vetítésével kezdődik csütörtökön és június 29-ig tart a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen két magyar koprodukciót is láthat a közönség.

Pálfi György leforgathatja a Toldit

2013. június 14. – írta

900 millió forint támogatást kapott a Magyar Filmalaptól Pálfi György a Toldi-trilógia szélesvásznú, látványos vizuális trükkökkel tűzdelt megfilmesítésére.

Szerelmi drámák, vígjátékok, véres bosszútörténetek – Cannes-előzetes 2013

2013. május 10. – írta

Ha nem is minden olvasónknak adatik meg a cannes-i filmes túladagolás kiváltsága, érdemes odafigyelnünk a szerdán rajtoló 66. Cannes-i Fesztiválra, Európa egyik legrégebbi filmes rendezvényére. Lehet csámcsogni a vörös szőnyeges ruhakölteményeken, többé-kevésbé kényszeredett sztármosolyokon – és lehet jegyzetelni: milyen filmekre lesz érdemes mozijegyet váltanunk, amikor majd nálunk is bemutatják majd őket. Íme egy rövid ajánló.

CUT TO: INT. – CINEMA, Rotterdam – 42. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, 2013. január 23–február 3.

2013. február 4. – írta

Mire lejárt a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál 42. kiadása vasárnap este, minden bizonnyal az egész város tudta már, hogyan is néz ki egy forgatókönyv. Ha bárki is film nélkül maradt január 23. és február 3-a között, az magára vessen, mert 22 moziteremben reggeltől estig öt kontinens filmjeit követhette nyomon a nagyérdemű.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins