A cannes-i az egyedüli filmfesztivál, amelyikről egész biztosan mindenki hallott. Sokan remélik, hogy majd egy nap eljutnak oda, autogramot kérnek kedvenc sztárjaiktól és pózolnak a vörös szőnyegen estélyi ruhában. Aztán vannak azok a szakmabeliek, akik a cannes-i filmpiacon szeretnének részt venni, vagy elsők között szeretnék látni az újdonságokat, hogy tudják, melyik rendezőket és alkotásokat érdemes beharangozni, mire a helyi mozikba kerülnek, esetleg mi az, amit jó volna hazájukban is bemutatni.
Idén májusban is számos sztár és rajongó özönlette el a Croisette sétányt és a Cannes-i Fesztivál 66. kiadása a nagy visszatérések eseménye volt. Versenybe szállt egymással Jim Jarmusch és Steven Soderbergh, Asghar Farhadi és Nicolas Winding Refn, a Coen fivérek, Paolo Sorrentino, Roman Polanski és Takashi Miike. Steven Spielberg elvállalta a zsűrielnökséget és közösen döntött az Arany Pálma sorsáról Nicole Kidmannel, Ang Lee-vel, Christoph Waltzcal, Naomi Kawaséval, Vidya Balannal, Daniel Auteuil-jel, Lynne Ramsay-vel és – Románia büszkeségére – Cristian Mungiuval. Csupa olyan név, aki miatt örvendetes hír, hogy végre eljutsz a nagybetűs FILMFESZTIVÁLra, de az első napokban bizony meg kell ismerkedned a helyi szabályokkal, és meg kell értened a a dolgok cannes-i logikáját.
- Ha már sikerül valakinek eljutnia a Cote d’Azur-re, megéri a fesztivál teljes idejére odautazni, mert minden filmet csak két nap lehet megtekinteni, a bemutató napján és a másnapján. Egyedül a zárónapon lehet pótolni a versenyfilmes elmaradásokat. Jelen cikk szerzője így maradt le az idei Arany Pálma győzteséről, Abdellatif Kechiche La vie d’Adele – Chapitre 1 & 2 (Blue Is The Warmest Colour) című filmjéről, valamint a legújabb Jarmusch-csodáról, ezért bátorítja a fesztivállátógatókat, hogy tartsanak ki 10 napig ha mindent szeretnének látni.
- Aki korán kel, filmet lel. Egy kevésbé sztárolt vetítésre való bejutásért röpke 40 percet kell sorban állni, és igazán örvendetes tény, ha valaki szerez meghívót a legnevesebb versenyfilmekre, ezért napi három nagyjátékfilmnél az átlagos sorban állási idő minimum három óra. Nem olyan sok a vetítési helyszín, viszont sokan férnek a hivatalos vetítőtermekbe.
- Okos ember nem hord túl sokmindent a táskájában, mert a filmpalotába való belépéskor mindenkinek vagy kétszer ellenőrzik a kitűzőjét, aztán a táskája tartalmát, végül pedig fémdetektoros vizsgálat következik. Ha egyszer valaki elhagyta az épületet és visszatérne, a mozzanatok ismétlődnek. A laptopot le kell adni a vetítőterem bejáratánál, és a távozáskor csak újabb sorban állás árán lehet visszaszerezni.
- Ha nem vagy VIP, vagy nem rendelkezel fontos filmpiacos kitűzővel, számíts korlátokra. Ha sajtós vagy, nem engednek be a filmpiacos vetítésekre, de elsőként juthatsz be az első reggeli vetítésre, és mindenki más előtt nézheted meg sajtóvetítésen a fontos filmeket. (Ha elég fontos sajtós vagy, mert rózsaszín, kék, narancs és sárga árnyalatokra és alkategóriákra oszlik a tudósítóhad, fontossági sorrendben…) Ha filmpiacos vagy, nem mehetsz be a sajtóvetítésekre, de vannak privát vetítések számodra. Ha mezei moziképviseletben érkezel, esetleg rendezőként vagy színészként látogatsz oda: korlátozott a „meghívók” száma a versenyfilmekre, úgyhogy még korábban kell kelned és elsőként kell helyet foglalnod a vetítésre (lehetőleg egy internetes tabletten, telefonon, egyében) már abban az órában, amelyikben elkezdik osztogatni a helyeket. Hamar lezárul az iratkozás, de kis szerencsével pár órával egy film előtt még felkerülhetsz a várólistára, és elcsípheted az egyik utolsó meghívót.
- Ha van meghívód a versenyfilmre, becsüld meg. Sokan már reggel hétkor ott állnak a filmpalota előtt abban a reményben, hogy arra kószál valaki egy plusz meghívóval. Ők a kevésbé szerencsések, de jó észben tartani, hogy ha szereztél meghívót, akkor is igyekezned kell. Ha nincs olyan kitűződ, amellyel akármikor előre engednek, akkor időben kell kezdened a sorban állást – ha a sor végén találod magad, hiába minden meghívó, úgysem jutsz be a vetítésre. Egyébként ha csak esti vetítésre tudtál meghívót szerezni, az estélyi viselete kötelező! Ha nincs csukott cipőd, szmokingod vagy elegáns ruhád, ismét hiába a meghívó és a sorban állás. Ha mindkettő megvan, az emberek szívesen fényképezkednek várakozás közben – jól mutat majd facebookon.
- Okos találmány az esernyő. Még kevésbé fogod élvezni a sorban állást, ha előtte bőrig áztál. Cannes-ban gyakran esik az eső, és mindig jól jön egy kis összecsukható esernyő.
- Töltsd hasznosan az időt: ha korán beszerzed az aznapi Varietyt, Screen Internationalt, Le cinema françaist, Cannes marketet és egyebeket, egész kellemesen tud telni az a pár órás várakozás.
Ha az „első-cannes-ozó” tiszteletben tartja ezt a néhány szabályt és türelmesen kivárja a sorát, akkor megnyílnak végre a legendás vetítőtermek ajtajai és ritka alkalom adódik: úgy nézheti a filmeket, hogy a szinopszison és néhány alapvető infón kívül még senki nem tud semmit az újdonságokról. A vetítés után a nézők a Nespresso lounge felé verekedik magukat, hogy kiálljanak egy rövidebb sort a megérdemelt kávéért és megbeszéljék, mit is gondoltak a filmről.
Ritkán gyengék a hivatalos versenyben szereplő alkotások. Ezek közül összesen két film vesztette el a sajtó kegyeit, Valeria Bruni Tedeschi és Takashi Miike vezette az összsajtó értéklistáját – hátulról nézve. De annál nagyobb élmény volt felfedezni az arany medvés iráni filmrendezőnek, Asghar Farhadinak a Franciaországban forgatott filmjét, a Múltat, ami sikeresen ötvözte a rendezőre jellemző drámai és pszichológiai érzékenységet és a francia filmek stílusát, és újabb nagy szereplehetőséget adott Tahar Rahimnak, Bérénice Bejónak és Ali Mosaffának.
Kisebb elégtétel volt bejutni Nicolas Winding Refn Only God Forgives című filmjére. Bár a kép és a hang gyönyörűen lett összehangolva, Ryan Gosling és Kristin Scott Thomas mindent megtett a film sikeréért, mégis a rendező korábbi filmje, a Drive miatt magasra szöktek az elvárások, amelyeket végül nem sikerült felérnie.
Bizonyos filmek egyértelmű sikernek számítottak, például a Coen fivérek Inside Llewin Davis című filmje majdnem végig vezette az összes toplistát és meglepő volt, hogy nem az Arany Pálmát nyerte el. Aztán voltak olyan filmek, amelyek végletesen megosztották a közönséget: Amat Escalante Helije kevés népszerűségnek örvendett, mégis elvitte a legjobb rendezés díját; Paolo Sorrentino La grande bellezzáját pedig az jellemezte, hogy nézői vagy hamar elhagyták csalódottan a termet, vagy hipnózisban ülték végig a végefőcímet is. Kevesen tudták elviselni azt a zsúfolt, gazdag képi világot, sok zenét és számtalan excentrikus szereplőt, amelyek a főszereplőnek, Jep Gambardellának (Toni Servillo) a mondén életstílusát jellemezték, pedig a La grande bellezza hosszú ideje az első olyan film, ami közel áll egy Fellini-film hangulatához. Miközben a szereplők értelmet keresnek céltalan életüknek, képileg olyan gazdag a film, hogy még másodszori megnézésre is számtalan, felfedezésre váró részletet tartogat.
A hivatalos versenyprogram mellett mindenképp felfedezni való a Quinzaine de realisateurs kategória – ahol idén bemutatásra került Alejandro Jodorowsky legújabb filmje, a Semaine de la Critique, ahol beleszerettem Ritesh Batra első nagyjátékfilmjébe, a Lunchboxba –, és a Cannes Short Film Corner is nagy népszerűségnek örvendett. Itt egy nem túl hosszú sorban állás árán egy órán át lehetett válogatni a rövidfilmes katalógusból, ami idén külön válogatást szentelt a romániai kisfilmeknek Romanian Short Waves címen. Jól esett felfedezni, hogy az International Village-ben is megvan a helye a romániai filmrendezőknek, és hogy ha nincs is nagyjátékfilm a hivatalos versenyprogramban, került a rövidfilmek közé – Radu Jude O umbră de nor című alkotása, amit szeretettel fogadtak a fesztiválon.
Aki a fesztiválra jön, az nem izgul már az estélyi ruhák és a sztárok miatt; az emberek elsősorban a filmekért jönnek: filmeket nézni, filmeket bemutatni, filmeket vásárolni. A tíz nap a cannes-i filmrengetegben nem elég feldolgozni a fele felhozatalt sem, de vasárnap csak az idei piros szőnyeges menet járt le: Cannes-t egész évben fogják emlegetni, és emlékezni fognak rá, amint apránként feltünedeznek a filmek az itthoni moziműsorban, plakátjukon az aranyszínű pálma rajzolatával.
A 2013-as pálmák hordozói
Nagyjátékfilmek
- Arany Pálma: La vie d'Adèle – Chapitre 1&2(Blue Is the Warmest Colour, r. Abdellatif Kechiche)
- A fesztivál nagydíja: Inside Llewyn Davis (r. Ethan és Joel Coen)
- A legjobb rendező díja: Amat Escalante – Heli
- A legjobb forgatókönyv: Jia Zhangke – Tian zhu ding (A Touch of Sin)
- A legjobb színésznő: Bérénice Bejo – Le passé (r. Asghar Farhadi)
- A legjobb színész: Bruce Dern – Nebraska (r. Alexander Payne)
- A zsűri díja: Soshite chichi ni naru (Like Father, Like Son, r. Kore-eda Hirokazu)
- Vulcain-díj a legjobb technikusnak: Grigris (r. Mahamat-Saleh Haroun)
Rövidfilmek
- Arany Pálma: Afe, r. Byoung-Gon Moon
- Megosztott rövidfilmes különdíj: Hvalfjordur (Whale Valley, r. Gudmundur Arnar Gudmundsson) és 37°4 S (r. Adriano Valerio)
