„Remélem, ez egy vagány ballada lesz” – mondta az Angyaltrombiták forgatókönyvírója, Besenyei Kata tavaly februárban a Filmtettnek. Jelentjük: az lett.
Az október 4-én az RTL+ műsorkínálatába felkerült, és egy hétig ingyenesen nézhetővé tett Angyaltrombiták egy tévésorozat pilot epizódja, a 2021-es Hypewriter nemzetközi tévésorozat-ötletpályázat nyertes filmterve volt. Már akkor tudni lehetett, hogy két, védett házból kiszökő, korábban prostitúcióra kényszerített lány kalandjairól fog szólni a jó eséllyel mélyen drámai történet, amelynek a pilotja – a pályázatnak köszönhetően – egész biztosan elkészül, ahogy azt is, hogy a zsűri egyik tagja, Enyedi Ildikó fogja rendezni a bevezető/kedvcsináló epizódot. Azt nem tudhattuk, hogy ez a nulladik rész mennyire színvonalas, ugyanakkor energikus és kicsit nőies is lesz, bár utóbbi nem volt az alkotók kifejezett szándéka (ld. a már említett, alább belinkelt interjúban).
„Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz” – Beszélgetés Besenyei Katával
Besenyei Kata tavaly ősszel elnyerte Magyarország egyetlen nemzetközi tévésorozat-forgatókönyves pályázatának fődíját. A fiatal filmessel diákévekről és nyári táborokról nosztalgiáztunk, majd beszélgettünk a kevéssé ismert szkriptesi szakmáról és egy kecses, de förtelmesen mérgező növényről – meg a róla szóló forgatókönyvéről, amelyből Enyedi Ildikó rendez filmet.
Az Angyaltrombiták elején Anna (Kurta Niké) és Jázmin (Baranyi Emma) valahol Kelet-Európa egy rejtett szegletében éppen a démonjaival küzd. A védett ház nem feltétlenül magyarországi helyszín: ez a történet játszódhatna Romániában vagy akár a lengyel alföldön is, hiszen a film által felvetett probléma sem országhoz kötött (a forgatókönyv ötletadója és kiindulópontja pedig éppen egy erdélyi dokumentumfilm volt): a két lány emberkereskedők hálózatából szökött meg, külföldről vergődött haza és menekült ebbe a házba, ahol egy jólelkű szociális munkás (Láng Annamária) segítségével próbálja feldolgozni a múltat és továbblépni egy egyelőre körvonalazhatatlan jövő irányába. Annára még mindig rohamszerűen törnek rá a már-már elviselhetetlenül zsigeri hatást kiváltó, szürrealisztikus rémálmok, ébren pedig a pánik. Jázmin eközben megpróbálja kirajzolni magából a kegyetlen emlékeket, amikor egy nyers és rideg rendőrnőtől (Berki Szofi) megtudja, hogy 15 éves húga is veszélyben van. Hogy a nemrég eltűnt Bella nyomára vezető információkat szerezzenek, a lányok megszöknek a házból, belevetik magukat a való világba, ahol senkitől semmilyen segítségre nem számíthatnak (még a megmentő szerepében tetszelgő, cinikus rendőrnőben sem biztos, hogy bízhatnak, szinte tapintható a gyanakvás a szocmunkáson kívüli összes szereplővel szemben), cserébe viszont találkozhatnak hajdani elrablóikkal, akik bosszút esküdtek a szökésükért. Hogy végül ki, kin és hogyan áll bosszút, és mennyi esélyük van a lányoknak maguk vállalta küldetésük teljesítésére – erről szól a pilot és – reméljük – a bosszúfilmbe (és talán road movie-ba is?) oltott társadalmi drámasorozat folytatása is.
A címbeli angyaltrombita a védett ház udvarán növő díszcserje, amelynek szép, nagy méretű, narancssárga, trombita formájú, elfogyasztva pedig erős hallucinációt okozó virágai bekerülnek a lányok unalmában font vagy a nagybetűs Szépséget a jelenükbe visszacsempészni próbáló koszorúiba – később pedig praktikus felhasználási módot és szimbolikus dimenziót kapnak. A virágok által mondhatni az angyalok vigyáznak a két, sokat szenvedett lányra, s ez a film hangsávján időről időre felcsendülő, sugallatszerű, leheletnyi csilingelésben is visszaköszön. Bár a sztori egy kelet-európai bosszúthrillerhez méltóan képeiben és eseményeiben meglehetősen sötét, az angyaltrombita és a szélcsengő-csilingelés jelenléte mégis reménnyel és optimizmussal tölti fel a hangulatot, van esélyünk arra, hogy nyolc rész és további két évad múlva valamiféle pozitív befejezést kapjunk (bár hollywoodi stílusú happy endtől ebben a világban valószínűleg nem kell tartanunk).
Az egész filmen érezhető, hogy Anna és Jázmin történetét gondos női kezek simították végső formájába, ugyanakkor a sztori és a megvalósítás szintjén is precíz átgondoltsága miatt a film afféle szerelemprojektnek tűnik. Enyedi Ildikó nemcsak rendezőként, hanem mentorként is állhatott az alkotócsapat élén: bár több rövidfilmmel büszkélkedhetnek, ez a forgatókönyvíró Besenyei Kata és az operatőr Vaszari Júlia első nagyobb lélegzetű alkotása. Kurta Niké első igazi főszerepében eddigi karrierje legerősebb alakítását nyújtja, a másik főszerepet alakító Baranyi Emma viszont még pályakezdő, jelenleg is az SzFE hallgatója (akit remélhetőeg fogunk még látni képernyőn és vásznon egyaránt). A jelmezeket Karácsony Ilona tervezte, a mélyszegénység foszló festékét és a rabság fakó-foltos tapétáját a díszlettervező Láng Imola, a vágást Mógor Ágnes magabiztos kezének köszönhetjük. A film erős hangulatteremtő és mitizáló eleme a zenéje: Дeva (Takács Dorina) különleges hangzásvilágú, üde, kesernyés és lázadó, népies motívumokból építkező dallamai közvetlenül rezonálnak a főszereplők múltjára, a bosszúthriller eseményeit egyidőben teszik magyarrá és miénkké, ugyanakkor elemelik a sztorit a valóságtól, és balladai hangulatot varázsolnak.
A mellékszereplők is erősek: a vidéki rögvalóság Megyeri Zoltán figurájának, a szüntelenül mattrészeg, bódulatában a gyermekeit is megtagadó, megfélemlített apa alakjának köszönhetően válik szagos-hitelessé, a történet háttere világossá, Znamenák István hátborzongató hitelességgel hozza az emberkereskedő-hálózat minden hájjal megkent vezérét, Orbán Levente pedig sosem volt még ekkora szemétláda a vásznon, pedig csak pár pillanatig láttuk (egyelőre).
Az Angyaltrombiták kitűnő ritmust diktál, feszültsége magával sodor, szereplőinek őszintén szurkolunk. Nem tudjuk megállni, hogy ne filmként hivatkozzunk rá: bár egy pilotnak nem kötelező önállóan is megállnia a helyét, a feladata elsősorban az alapkonfliktus felvázolása, a sorozat cselekményszálainak az elindítása és a főbb szereplők bemutatása, mindezen túl az Angyaltrombiták egyértelműen felér egy 51 perces, önállóan is működő, kerek és nyitva hagyott végű filmmel. Habzsolnánk tovább az eseményeket, ezt a képi világot, ezt a hangulatot, rettegve várjuk vissza a szereplők démonjait és a fehér kakadu újabb felbukkanását – csakhogy egyelőre nem tudni, hogy meddig kell várnunk. Őszintén reméljük, nem marad itt abba az Angyaltrombiták gyártása – rég nem készült ilyen színvonalú tévésorozat-indító Magyarországon.
