Besenyei Kata: „Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz” Besenyei Kata: „Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz”

„Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz”

Beszélgetés Besenyei Katával

Besenyei Kata tavaly ősszel elnyerte Magyarország egyetlen nemzetközi tévésorozat-forgatókönyves pályázatának fődíját. A fiatal filmessel diákévekről és nyári táborokról nosztalgiáztunk, majd beszélgettünk a kevéssé ismert szkriptesi szakmáról és egy kecses, de förtelmesen mérgező növényről – meg a róla szóló forgatókönyvéről, amelyből Enyedi Ildikó rendez filmet.

Enyedi Ildikó és Besenyei Kata

Szalontai származású vagy, Nagyváradon jártál iskolába, intenzív nyelvosztályba. Melyik volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy az idegen nyelv csak eszköz marad, te filmes akarsz lenni?

Egy időben az M2-n kedd késő esténként mindenféle filmet adtak le: ott láttam először a Fat Girlt, meg a Requiem for a Dreamet, meg talán a Trainspottingot is, és ott láttam életemben először jó filmeket. Elájultam tőle egészen, nem is gondoltam, hogy ilyent lehet csinálni. Szalontán nem volt mozi, vagy nem működött már normálisan, amikor én ott éltem, úgyhogy kamaszkoromban hirtelen beleszerettem a filmbe. Kicsit elborult döntésnek tűnt, hogy az ember „filmegyetemre” menjen, mert hát kisvárosból ez olyan távolinak tűnik, de aztán hallottam, hogy Kolozsváron is van ilyen, nem kell elmenni a világ végére érte, és megismerkedtem néhány emberrel, aki a Sapientiára járt. Így tértem el ebbe az irányba.

A Sapin aztán a fejedre öntöttek még több filmet, elméletet, és egy csomó rövidfilmet is készítettetek. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra?

Én nagyon szerettem oda járni. A mi osztályunkban nagyon jó közösség alakult ki. Ez a képzés elég megterhelő tud lenni, mert hatalmas adag elméletet tanulunk, hétvégenként is sokszor órára járunk – könnyebb volt mégis úgy, hogy egy szoros baráti társasággal kellett átnyalni a kismillió oldalnyi szakirodalmat, és utána még valahogy forgatni egy kisfilmet is, amire talán nem is voltunk még igazából felkészülve azon a ponton...

Nagyon más, amikor az ember a barátaival forgat, mint amikor kollégákkal. Más a hangulat a forgatáson. De most már a mi társaságunk nagy többsége is évek óta a filmiparban dolgozik, és ha véletlenül egy stábba kerülünk, más a hangvétel: tudjuk, hogy mik a professzionalizmus határai, s mi az, amit majd szünetben megengedünk magunknak egy kávé mellett.

Megmaradtak azok a kapcsolatok, amik akkor alakultak ki?

Igen, mai napig mondhatom azt, hogy az egyetemi osztálytársaim a legközelebbi barátaim.

Besenyei Kata

Még egyetemista voltál, amikor 2013-ban és 2014-ben részt vettél a Filmtett alkotótáborában. Van is egy emlékem rólad, hogy a tábor közepe táján, egy reggeli után állsz a többiek között, laza nadrágban, egy kávéval s egy cigarettával, borzosan, nagyon nyúzottan – az volt az első gondolatom, hogy ez a lány nagyon keményen dolgozott azon kisfilmen az éjjel. Az volt a benyomásom, hogy minden energiádat összpontosítani tudod az adott feladatra – így volt ez már egyetemistaként, vagy félreismertelek egy nagyon kómás reggelen?

Két pólusú ez a dolog, mert reggelente általában borzasztóan nézek ki, de visszagondolva én nem is tudom, hogy életük túl az egyetemet, mert éjjel-nappal csináltunk valamit. Emlékszem, hogy éjszaka is nagyon sokszor fent voltam, hajnalig, valami feladatot megvágni, megírni egy beadandót, forgatókönyvet megírni, s utána reggel, ettől függetlenül ott voltunk a filmtörténet II. kurzuson. Megszoktam az éjszakázást, még mindig meg vagyok szokva vele, meg ezekkel a periódusokkal, amikor nagyon oda kell tennem magam, amikor tudom, hogy most keményen kell dolgozni.

Te akkor vágónak jelentkeztél a táborba. Ez tűnt akkor az utadnak, vagy tanulási lehetőségként fogtad fel, egy lépésként valami más felé, amit később akartál kipróbálni?

Volt másodéven egy rövid periódusom, amikor úgy gondoltam, hogy vágó leszek. Ez azt hiszem, abból fakadt, hogy másodéven kellett készíteni az első, valamennyire normálisan szervezett kisjátékfilmünket, és akkor nekem nem volt ötletem. Úgy gondoltam, hogy ebből az ötlettelenségből úgy menekülök, hogy vágó leszek. De hamar kiderült számomra, hogy nem tudok, és nem is szeretek annyit a gép előtt ülni, és a már kész nyersanyaggal babrálni.

Utána kétszer – 2015-ben és 2017-ben – érkeztél saját forgatókönyvvel, rendezőként a workshopra.

Ez már azután volt, hogy befejeztem az egyetemet. A diplomafilmemmel nagyon elégedetlen voltam, de mindenképpen szerettem volna még próbálkozni, hogy megy-e ez nekem igazából egyáltalán. Úgy éreztem, hogy ez harmadév végére nem derült ki számomra.

Még egy kicsit visszatekintve: az Erdélyben végzett, magyar filmszakos diákok számára nagy kérdés, hogy az egyetem végeztével milyen irányba induljanak: Bukarest vagy Budapest felé, még nyugatabbra, vagy maradjanak itthon. Sokan vagytok most Budapesten, de több sapis végzős indult el Bukarest felé, és volt, aki meg is találta ott a számításait. Te is szerencsét próbáltál az UNATC-n 2014-ben – hogyan emlékszel vissza erre a kalandra?

Én igazából nem szerettem volna eljönni az országból, szerettem volna Romániában maradni és ez nagyban benne volt abban a döntésben, hogy Kolozsvárra és Bukarestbe mentem. Második próbálkozásra vettek fel az UNATC-re. De nem bírtam Bukarest hangulatát: néhány hónapig nagyon szórakoztató volt, de aztán elkezdtem érezni, hogy én itt soha nem leszek otthon. Valahogy az egyetemen sem találtam meg a számításaimat, úgyhogy eldöntöttem, hogy mégiscsak kiköltözöm Magyarországra.

2016 nyarán, kolozsvári barátaimmal jöttem, akik közül néhányan Erasmusszal érkeztek Budapestre, a színművészetire meg a METU-ra. Én meg csak jöttem szerencsét próbálni, és elkezdtem munka után telefonálni, szorgosan hívogatni azt a néhány kontaktot, amit sikerült megszerezni, míg előbb-utóbb meguntak. Az első munka, amit kaptam, díszletfestés volt; utána kaptam az első szkriptes-munkát, ahol kizárólag a Filmtett-táboros tapasztalataimra tudtam hivatkozni.

Később elég sokat dolgoztam szkriptesként, de az sem indult egyszerűen. Addig azzal voltam megszokva, hogy rendezői szemmel nézem a monitort, és hosszú időbe telt, míg megszoktam, hogy nekem ott nem kell a színészi játékot vagy a képet értékelnem. Mikor először megkérdezték tőlem, hogy négy órával ezelőtt a színésznő melyik kezében fogta a csészét, csak pislogtam. Még most is sokszor rontok, ha nagyon elbűvöl egy színész a játékával, aztán meg csak remélhetem, hogy nem lesz belőle baj, vagy ha baj lesz, még kártyacsere előtt, és vissza tudjuk nézni – bár az is rossz érzés, hogy én a figyelmetlenségem miatt a stáb idejét pazarlom. Amúgy áldásos munka a szkriptelés, közel vagy a rendezőhöz, figyelheted, hogy dolgozik, sokat lehet belőle tanulni, az pedig külön megtisztelő, amikor egy-egy felvétel után odafordul hozzád a rendező, és megkérdezi, hogy „szerinted milyen volt?”. A kevésbé hasznos (bár én sokat használom) tudományaim egyikét is így sajátítottam el, tök olvashatóan tudok írni úgy, hogy oda se nézek.

Besenyei Kata

Később napi sorozathoz is kerültél szkriptesként.

Ez volt az Oltári csajok – kemény edzés volt a legelején. Addig csak rövidfilm-forgatásokon vettem részt, és a harmadik, napi 12 órás hét után, egy este annyira beállt a derekam az egész napos állástól, hogy nem tudtam lehajolni. Akkor jöttem rá, hogy a szkriptelés nagyon-nagyon kemény munka minden nap 12–16 órában. Ennek a szakmának a nagyját ott sajátítottam el igazán. Aztán arra is rájöttem, hogy egy nagyjátékfilmhez teljesen más szkriptes hozzáállásra van szükség, mint egy napi sorozathoz.

Bár teljes nagyjátékfilmben még nem dolgoztam, csak pár napos-hetes pótforgatásokon, az első napon teljesen hülyének nézett mindenki, mikor a master shot után odamentem pontról pontra elmagyarázni a színésznek, hogy mit milyen sorrendben vett ki a kosarából. Ott ilyesmire nincs szükség, teljesen más a coverage, nem kell egy hajcsat változásról értesíteni két-három másik stábot, ráadásul végig ott van az egy, azaz 1 rendező egy vízióval, aki tudja, mi fontos és mi nem, senkinek nem kell telefonálni, hogy ha kihagyunk valamit, az harminchét epizód múlva baj-e. Más az is, hogy a napi sorozatok jellemzően két kamerával forognak, míg a nagyjátékfilmek eggyel, sorozatnál le se írjuk sokszor, egy jelenet milyen lencsével, szűrővel, blendével forog, filmnél viszont ez fontos lehet. Nehéz elmondani, hogy miben is más, de tényleg más hozzáállást igényel a két dolog.

Besenyei Kata

Akkor szerettél bele ebbe a „sorozatos világba”, vagy honnan jött, hogy írsz egy forgatókönyvet egy sorozat-forgatókönyvekre szóló pályázati felhívásra?

Az nem az Oltári csajok miatt volt. [Nevet.] Néhány évvel később, egy barátommal félig-meddig hülyeségből elkezdtünk gondolkozni egy dramedy-sorozatterven. Elkezdtük egyre komolyabban venni, hetente többször összeültünk storyline-ozni, de végül abból nem lett semmi, közbejött az élet. Nekem viszont beakadt ez a formátum, és utána próbálkoztam még eggyel, amivel messzebb jutottam, elkészítettem legalább magamnak, a fióknak a sorozat bibliát, és ez, az Angyaltrombiták volt a harmadik, aminek nekifutottam.

Hogy zajlott a HypeWriter?

Ez egy pályázat volt, ahova beküldtem még valamikor nyár végén az anyagot, és végül nyolc ember pitchelt – én voltam a kilencedik: az előválogató zsűri tartalékosként helyezett el a listán. Az én nagyon nagy szerencsémre egy lánynak, ha jól tudom, begyulladt a foga, ezért nem tudott elutazni a pitchfórumra, és így kerültem én képbe, néhány nappal a pitchfórum előtt. Egy keddi napon volt maga a pitch, és előtte, hétfőn volt egy felkészítő a pitchelés „művészetéről”. Ezelőtt szerintem csak a Filmtett-táborban pitcheltem, amikor a többieknek gyorsan elmondtuk, hogy miről készítünk most filmet.

450 pályázat érkezett be – ez őrült nagy szám, azt jelenti, hogy 450 tévésorozat terve ül valahol a világban, fiókokban, várja, hogy egyszer talán képernyőre kerülhessen. Volt lehetőségetek megismerni egymásnak a projektjeit, bár azokét, akik pitcheltetek?

És ennek a nagyrésze [270 – szerk.] Magyarországról érkezett. Mi meghallgattuk egymás pitcheit akkor, hétfőn többször is, majd néhányan próbáltunk még mielőtt megkezdődött volna az egész, de a többiekét nem ismerjük, előttem titok, hogy akik nem voltak ott, mit küldtek be.

A Szuperhősök minimálbéren című történet számomra nagyon szórakoztatónaknak tűnik, jóban is lettünk az egyik íróval: egy faluban három teljesen különböző ember valamilyen radioaktív sugárzás hatására szuperhős lesz, és megoldja a vidéki magyar valóság problémáit, miközben nem jönnek ki egymással. Nagyon aranyosak, akik írták [Laky Dóra, Szeli György, Streit Krisztián – szerk.], és a történet is viccesnek tűnik.

Besenyei Kata: Angyaltrombiták - így íródott

Az Angyaltrombiták viszont súlyos történet, és a címe sem hétköznapi.

Az angyaltrombita maga egy dísznövény, egy kecses bokorféleség, aminek nagyon szép, angyalruhaszerű, mégis trombitához hasonló virágai vannak, miközben förtelmesen mérgező. A történet pedig egy dokumentumfilmes élményből indult ki: 2012-ben készült Felméri Cecília Eladó remények című filmje, a kolozsvári Tranzit Házban volt egy vetítése, ott láttam... Ez a dokumentumfilm emberkereskedelemből már kiszabadult nők történeteit dolgozza fel – ott nekem nagyon bekattant az egyik lány szökésének a története. Ez újra eszembejutott egy évvel ezelőtt, és valahogy abból indult el ez az egész.

Mit mesélhetsz ezen a ponton a pilot sztorijáról?

Egyelőre annyit, hogy a sorozat két főszereplője, Anna és Jázmin emberkereskedelem áldozata volt. A történet kezdetén egy védett házban élnek, de amikor az ügyükben nyomozó rendőr, Bernadett érkezik Jázmin húga elrablásának a hírével, ők megszöknek a védett házból. Először azért, hogy minél többet megtudjanak Bella hollétéről, és ez később egy egész bosszúhadjárattá fajul, hogy kiszabadíthassák. Az első epizóddal feldobjuk az első évad alapkonfliktusát – remélem, szórakoztató és meglepő módon –, és nyilván nyitott marad a vége, szeretnénk, ha a nézők még többet akarnának majd ebből a világból.

Akkor egy jó kis thrillert várhatunk?

Hát vannak thrillerelemei, de igyekszünk nem krimit vagy nyomorpornót csinálni belőle. Én azt remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz.

A forgatókönyvíró, a rendező nő, a főszereplők lányok – női film lesz?

És sok más stábtag is nő lesz, így alakult, de amúgy nem igazán szeretem ezt a „női film” kifejezést, szerintem alapvetően káros és korlátozó. Bár a középpontjában egy többnyire női tapasztalat áll, én erre a történetre nem úgy tekintek, hogy nőktől-nőkről-nőknek, ez szerintem férfiak számára is érdekes, ugyanúgy, ahogy mondjuk én is rajongásig tudok imádni egy Clint Eastwood-filmet vagy a Rockyt, pedig sosem voltam se cowboy, se ökölvívó. Egy jó film vagy sorozat univerzálisabb dolgokról szól annál, mint hogy fiúk vagyunk-e vagy lányok. Szerintem például a Fleabag sem női film, az első évad a gyászról szól, a második a szerelemről, csak történetesen egy nő meséli el, milyen is az. Vagy ha mégis használjuk ezt a kifejezést, női filmben Almodóvar számomra a legjobb, pedig ő férfi.

Hány részből fog felépülni a sorozat?

Egyelőre a pilotot forgatjuk, és nagyon reméljük, hogy ebből egyszer egész évad lesz, ami egyelőre 8 epizódosnak van elképzelve, s ha minden nagyon szépen és jól megy, majd egyszer három évadosra nő – legalábbis a dramaturgiai íve, úgy számolgatom, 3×8 részből fog összeállni.

Hol tartotok most a pilottal? Megvan rá a költségvetés a nyertes pályázatból, és a rendező Enyedi Ildikó személyében, aki zsűrizett is a pályázaton. El tudtatok indulni?

Van rá költségvetés – természetesen ez mindig lehetne nagyobb, de remélem kijövünk belőle, úgy csináljuk, hogy kijöjjünk. Nagyon nagy dolog és elképesztően megtisztelő volt számomra, hogy Enyedi Ildikó elvállalta a rendezést. Mikor a pitchfórum után először bementem a Paprikába, és Pusztai Feri [a Paprika Studios a HypeWriter egyik meghirdetője, Pusztai Ferenc a projekt vezető producere – szerk.], azt mondta, hogy ő Ildikóban gondolkozik, felment a pulzusom legalább 200-ra és leizzadtam az izgalomtól. Aztán Feri mondta, hogy még ne éljem bele magam – úgyhogy beleéltem magam, ami hasznos volt, mert ezután úgy dolgoztam, hogy lehet, Enyedi Ildikó fogja ezt olvasni. Én amúgy 2020 elején felvételizni akartam az SzFE-re az osztályába, ami nyilván jól ismert okokból meghiúsult, de most ezerszeresen kárpótolva érzem magam. Tökéletesen érti, hogy én mit szeretnék ezzel a sztorival, és olyan dolgokra, hibákra mutat rá, hogy csak fogom a fejem, hogy én ezeket eddig nem láttam.

Ő fogja rendezni a sorozat hátralevő részeit is?

Erre nem válaszolhatok :( Sok tényezős a dolog, nem is volt eddig szó róla, egyelőre a pilotra koncentrálunk, hisz majd csak ezzel adjuk el az egészet.

Te, mint ötletgazda és forgatókönyvíró mennyire vagy bevonva a forgatókönyv sorsába, maradt-e még beleszólásod bármibe, attól a pillanattól kezdve, hogy a rendező kézbe vette a dolgokat?

Ildikó nagyon kedves, és nagyon sok dologba bevon engem, pl. a castingban én is részt veszek, és terepszemlézni is ki fogok menni velük – egyáltalán nem érzem magam kizárva, sőt. Nagyon szerettem volna végigkövetni azt, ahogy Ildikó dolgozik, és erre jó megoldás, hogy a forgatáson ott lehetek mint szkriptes. Ha nem lenne munkám a forgatáson, akkor csak ott álldogálni, nézelődni és figyelni... az azért elég borzasztó tud lenni.

Hogyan ütemeztétek be a következő időszakot?

Most a castingban és a helyszínkeresésben vagyunk benne nyakig, a forgatást pedig május elejére tervezzük. A történet nagyrésze vidéken játszódik, és igyekszünk Budapest környéki helyszíneket keresni.

Látsz már olyan színészt, akit éreznél a sorozatban, esetleg megvolt előre, hogy ki(ke)t szeretnél a főszerep(ek)ben látni?

Igyekeztem nem úgy írni, hogy bekattant nekem valaki, és hogyha valamiért nem lehetséges, hogy vele forgassunk, akkor nem marad semmi más, csak a sötétség. Vannak már szerintem nagyon jó opcióink, de nem mondom meg, hogy kik! A stáb is alakul.

És mikor fogjuk látni a pilotot?

A bemutató az ez évi HypeWriterre van betervezve – ez tavaly a járvány miatt tolódott októberre, nyári időpontban szokott lenni. Hogy tévéképernyőn mikor, azt nem tudom...

Mi van még a fiókodban?

Próbálok írni egy kisjátékfilmet, amit nagyon jó lenne nyár végére le is forgatni, de ez még nagyon homályos: nehéz átállni erről a témáról egy egészen másra, miután nagyjából egy évet eltöltöttem ebben a sztoriban. Nehéz átnyergelni egy nap, fél nap, néhány óra erejéig egy másik történetre, ehhez még nincs elég tapasztalatom.

Te 1992-es vagy, nemrég volt a szülinapod – hol látod magad 10 év múlva, a következő kerek számnál?

Hű... nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, elképzelésem sincs. Úgy látom, ebben a szakmában nehéz megjósolni bármint, hogy tíz év múlva még forgatókönyveket írok vagy az Aldiban polcot töltök, vagy valami egészen más lesz belőlem – nekem ez még nagyon homályos.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat