Címke: pusztai ferenc

„Remélem, hogy ez egy vagány ballada lesz” – Beszélgetés Besenyei Katával

2022. február 28. – írta

Besenyei Kata tavaly ősszel elnyerte Magyarország egyetlen nemzetközi tévésorozat-forgatókönyves pályázatának fődíját. A fiatal filmessel diákévekről és nyári táborokról nosztalgiáztunk, majd beszélgettünk a kevéssé ismert szkriptesi szakmáról és egy kecses, de förtelmesen mérgező növényről – meg a róla szóló forgatókönyvéről, amelyből Enyedi Ildikó rendez filmet.

Pszichotrillerre kapott támogatást Mátyássy Áron

2013. szeptember 12. – írta

280 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottsága Mátyássy Áron Víkend címmel készülő filmjének. A Budapest Film Produkciós Kft. és a KMH Film koprodukciójában készülő mozifilm forgatása októberben kezdődik Erdélyben és magyarországi helyszíneken folytatódik. A film tervezett bemutatója 2014 ősze.

Veszélyben a Pál Adrienn című film sorsa

2010. november 24. – írta

Bizonytalanná vált Kocsis Ágnes Cannes-ban díjazott filmjének, a Pál Adrienn-nek a hivatalos magyarországi mozipremierje; a 2011. január 13-ra kitűzött bemutató a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körüli bizonytalanság miatt került veszélybe. A jelenlegi helyzet szerint az MMKA nem tudja teljesíteni korábban ígért vállalásait. (MTI)

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?