Az Oh, Ramona! az ízléstelen amerikai tinifilm kisiklott román másolata, amelyben a rendező megbocsáthatatlan hibája az, hogy félrereprezentálja célközönségét és olyan helytelen elvárásokat meg ideálokat hirdet, amiknek nem csak lehetetlen, de hiba is lenne megfelelni.
Tinédzserkorunk közös tudatalattijában bizonyára megvan az a mozzanat, amikor áthívjuk a haverokat, barátnőinket egy ígéretes ottalvós bulira. Mielőtt a remélhetőleg nem csak gyerekpezsgőt kínáló szórakozás kezdetét venné, elkerülhetetlen, hogy szüleink találkozzanak nagy presztízsű meghívottjainkkal. Ezen a ponton elérkezünk a popkultúrából is ismert kényes szituációhoz: szüleink megpróbálnak a tizenévesek szlengjén megszólalni, túlzottan lazának tűnni, de azért a fülünkbe súgják, hogy legyünk óvatosak az alkohollal és takarózzunk be rendesen lefekvéskor. Utólag visszagondolva szüleink viselkedése megmosolyogtatóan bájos, azonban jól tudjuk, hogy akkor nem éppen így gondoltuk. Zavarbaejtő volt, kényelmetlen és mindenre rábólintottunk, csak hogy végre elhagyják a házat. Cristina Jacob Oh, Ramona!-ja hasonló válaszreakciókat szül, amikor a film metaforikusan felveszi a jópofáskodó szülő szerepét és mindent megtesz azért, hogy aktuális és menő legyen a mai fiatalok körében. A végeredmény egy ízléstelen Amerikai pite-koppintást szült és egy lehengerlő nézőszámot: az Oh, Ramona! alig egy hét alatt több, mint 100 000 mozilátogatót kaparintott meg magának, ezzel pedig Románia három évtizedes rekordját döntötte meg. Bár termékként elképesztően profitáló produkció, filmként Jacob vígjátéka egy másfél órás, kíméletlen fájdalom.
A forgatókönyv alapjául Andrei Ciobanu online bestsellere, a Suge-o, Ramona! szolgált, amely a filmet látva nem tűnik többnek, mint egy klisékkel teli szoft pornó. A történet főhőse Andrei (Bogdan Iancu), egy brassói középiskola szemüveges lúzere, aki kontrollálhatatlan vonzalmat érez Ramona (Aggy K. Adams), az iskola legszexibb lánya iránt. Kettejük között egy heves, intrikákkal teli macska-egér játék bontakozik ki, amelyben mindketten arra törekszenek, hogy a másik félt megbabonázza vagy éppen szenvedélyes bosszú által megszégyenítse.
Jacob filmje mindenekelőtt azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy hiába játszódik Brassóban vagy éppen a Fekete-tenger partján, hiába vonultat fel román karakterneveket, szereplői angolul beszélnek a teljes film során. Ezt a merész rendezői döntést Jacob azzal indokolta interjúiban, hogy magának a történetnek globális hatásköre van – ha minden igaz, a film külföldi forgalmazást is kap –, hiszen egy univerzális életérzéssel, a kamaszkorral van dolgunk. Ebből a globalizációs miatyánkból ellenben nem marad más, csak egy sematikus kísérlet, amely valami okból kifolyólag el akarja titkolni, hogy Romániában élünk, hogy milyen sajátosságokat hordozhat magában a Balkán és inkább beszuszakolja magát egy alsókategóriás amerikai tinifilm keretei közé.
Mondhatni ex-kamaszként a legbosszantóbb aspektusa a filmnek az, ahogyan félrereprezentálja a 16 év körüli diákokat. A főszereplő srác valójában Calvin Klein-modell is lehetne, nem küzd pattanásokkal, mitesszerekkel és lúzerség-státusza mindössze abban mutatkozik neg, hogy egy kerek szemüveget hord, továbbá egyszer szégyenlősen bevallja magáról, hogy szokott olvasni. Ezt a két tényezőt leszámítva ugyanúgy esztelenül bulizik és átveri az útjába kerülő lányokat, mint az ún. menő srácok. Ramona, emelve a tétet, immár a Victoria's Secret fehérnemű-modelljeire emlékeztet: tökéletes alakja van, nem sértik önbizalmát görbe fogak vagy combjait felszelő striák. Kortárs kitekintésként míg Bo Burnham Eighth Grade című filmjében a nyolcadikos lányról elhihető, hogy nyolcadikos, vagy Radu Muntean Alice T.-jében fogalmat nyerhetünk arról, hogy mivel küzdhet meg egy lány a felnőtt nővé válás küszöbén, addig az Oh, Ramona!-ban azt latolgathatjuk, hányszorosan reciklált szexpoénokkal van dolgunk. Utóbbiak hatására a film a következő morális aranyszabályokat terjeszti ki elénk: 1. Aki 16 évesen szűz, az gyorsan tegyen ellene!; 2. A túlsúlyos lányok gusztustalanok és nagyon agresszívek, vigyázzunk velük!; 3. Akinek szemüvege van, az minden bizonnyal egyáltalán nem vonzó, de ha leveszi a szemüvegét, már sokkal jobb!
A színészi játék ellenben hű marad az adott korosztályhoz abban a tekintetben, hogy olyan benyomást kelt, mintha az ember egy ripacskodó diákszínjátszókör előadására ülne be. Az operatőri munka minőségében helytálló, ugyanakkor a képi kreativitás valójában más filmek (például az 500 nap nyár) kopírozásában fullad ki. A képeket gyakran ízléstelen animációk egészítik ki, a narratívát pedig olykor önreflexív poénok szakítják meg. Utóbbiakban egy ravasz marketingstratégiának lehetünk tanúi. A film ugyanis különös módon cenzúrázza ki a szexjeleneteket. Andrei a kiskorú nézőkre figyelve ételek és italok analógián keresztül tálalja pikáns kalandjait, ahol a kipukkant pezsgő a férfi orgazmusát jelöli és a meggyszemek a női mellbimbót. Ennek köszönhetően Jacob elérte, hogy meglágyítsa a film korhatárküszöbét, mindezzel biztosítva, hogy fiatalabb nézők is hozzáférjenek az Oh, Ramona! megtekintéséhez.
Tekintettel arra, hogy Jacob filmje hatalmas siker, úgy látszik, hogy a mai tizenévesek a Photoshop és az influenszerek érájában tökéletesen tudnak rezonálni az Oh, Ramona! műanyagízű világával, ahol a szex nem élvezet, hanem hatalmi kérdés, és a felállított férfi meg női testi ideálok csak elmélyítik a kamaszok kisebbségi komplexusát. Jacob a Selfie-vel még mindössze egy lanyha romantikus vígjátékot készített, de az Oh, Ramona! már komolyan fenyegetheti a fiatalok szexuális és mentális egészségét. A kérdés az, hogy a tinik mikor veszik észre végre, hogy Jacob filmjei azok a zavarbaejtő szülők, akik csak azt hiszik, hogy képesek beszélni a fiatalok nyelvén.
