Címke: tinifilm

Bajos műfajok – Arturo Perez Jr., Samantha Jayne: Mean Girls / Bajos csajok

2024. március 13. – írta

Alighanem meglepő és zavarbaejtő húzás a Paramount stúdió részéről a Bajos csajok remake-je. Persze érthető az elképzelés, hogy egy kultuszfilm, ami a 90-es és 2000-es évek generációinak közkedvelt, kis túlzással definitív felnövéstörténetévé vált, talán még mindig képes ugyanezt a kulturális szerepet betölteni némi „ráncfelvarrás” után. Az már kevésbé egyértelmű, hogy a ráncfelvarrás eszközévé miért egy kihalt, mára már csupán csodaszámba menő műfajt választottak az alkotók: a musicalt.

Üresen hagyott pályaorientációs kérdőív – Seamus McNally, Trine Piil Christensen: Intet / Nothing / Semmi

2022. november 3. – írta

Janne Teller 2000-ben megjelent sikerkönyve előbb tiltólistára került, majd Dániában kötelező olvasmány lett, végül pedig meghódította a világ könyvespolcait. Meglepő módon egészen 2022-ig kellett várni, hogy a Semmi provokatív felnövéstörténetét végre filmvásznon is átélhessük. És bár Trine Piil Christensen és Seamus McNally rendezőpárosának nem sikerült a filmes korpuszban maradandót alkotni, a regényben felvetett dilemma még ma sem hagyja nyugodni az embert.

Szerelem, te mutáns szörny! – Michael Matthews: Love and Monsters

2020. december 22. – írta

A Love and Monsters címet meglátva az ember valószínűleg valamiféle kellemetlenül ügyetlen, nívótlan bóvlira gondolhat, de meglepetésünkre ez csak részben igaz, hisz a szóbanforgó film, ha semmi kimagaslót nem is mutat a nézőnek, semmiképp nem nézhetetlen, sőt, akár a „könnyed szórakozás” jelzős szószerkezet is megilletheti. Ha összeeszkábáljuk például Az út (The Road), Zombieland és főleg a Papírvárosok (Paper Towns) című filmeket, akkor megkapjuk a Love and Monsters-t, ami végsősoron egy posztapokaliptikus coming-of-age road movie kaland-vígjáték.

A hatszor tíz a huszonharmadikon jókislány afterpartija a rosszfiúval – Roger Kumble: After We Collided / Miután összecsaptunk

2020. szeptember 11. – írta

Az Anna Todd azonos című bestselleréből készült Miután (After) 2019-ben látott napvilágot, majd gyors egymásutánban, egy évvel később a folytatás is megjelent Miután összecsaptunk címmel. Habár az első rész maga a klisé netovábbja, a második résznek sikerült szintet lépnie. Valami ilyesminek képzelem az Alkonyat sorozatot fantázialények nélkül, és ami a fazék alján maradt, az kimeríti a filmipari veszélyes hulladék kategóriáját.

Gimis Cyrano – Alice Wu: The Half of It / Ha tudnád

2020. május 25. – írta

A Ha tudnád valahol a kortárs felnövésfilmek (Lady Bird), az intellektuálisabb romkomok (The Big Sick, The Incredible Jessica James), a szexuális identitáskeresést tematizáló filmek (Call Me By Your Name) és a kulturális különbségeket/beilleszkedést pedző mozik (The Big Sick, The Farewell) metszéspontjában található, de pont jó arányérzékkel keveri össze ezt a sokaságot egy könnyed, mégis kellőképpen okos felnövéstörténetté.

Mit teszünk, amikor van lehetőségünk megúszni egy bűnt? – Beszélgetés Hartung Attilával és Kerékgyártó Yvonne-nal a FOMO-ról

2019. október 11. – írta

A Z-generáció filmjeként üdvözölték Hartung Attila Inkubátor Programban megvalósult első nagyjátékfilmjét, a FOMO-t, az alkotók szerint azonban ennél többről van szó, bűnt ugyanis nem csak a fiatalok követnek el. A budapesti éjszakában játszódó film ötlete régóta foglalkoztatta a rendezőt, a forgatókönyvet végül Kerékgyártó Yvonne-nal (Free Entry) írták másfél év intenzív munkával. Az alkotópárossal többek között arról beszélgettünk, hogy miért dobta vissza egy ízben a forgatókönyvet a Magyar Nemzeti Filmalap, miért jó, ha kötekednek a színészek a forgatáson, és miért volt fontos számukra az elkövető szemszöge.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins