Itt járt Kolozsváron Alain Delon francia filmcsillag. Illetve még most is itt van: a tegnap este kezdte a díszköröket a Főtéren, ma este életműdíjat vesz át a TIFF-től. Ma délelőtt pedig sajtótájékoztatót szerveztek vele (neki, hozzá, miatta, érte).
A City Plaza szálloda egyik dísztermébe összegyűlt újságírók közt olyan volt a hangulat, mintha egy osztályteremnyi tizedikes diák várná az osztályfőnököt, mert tudják, hogy hozza a kijavított röpdolgozatokat. Vihogás, piszkálódás, a tévések és fotósok részéről helyezkedés, hogy megtalálják a jó plánt, pedig még azt sem lehet tudni, hogy melyik székre ül Jeff Costello és melyikre Mihai Chirilov, a fesztivál művészeti igazgatója, aki a sajtótájékoztatót levezeti. Majd bejönnek, hatalmas taps, és elkezdődik a sajtótájékoztató: a megöregedett Tom Ripley jó hangosan ráfúj a mikrofonra, hogy ezzel ellenőrizze, működik-e.
Ami rögtön nyilvánvalóvá válik, az a Rocco és az összegyűltek közti hatalmas szakadék. Nyelvi, kulturális, technikai, habitusbéli, meg hát a legkönyörtelenebb: az, amit az idő ékel(t) közéjük, közénk. Piero nem akarja felfogni, hogyan lehet az, hogy mindenki érti, amit mond, holott ő nem látja a tolmácsot. Próbálják elmagyarázni neki, hogy a tolmács egy külön fülkében ül, és a füleseken lehet hallgatni az egészet angolul meg románul. Továbbra is hitetlenkedve nézelődik, most meg az zavarja, hogy akkor miért van ilyen kevés embernek fejhallgatója. Kedvesen nyugtatják: mi (ők) románok vagyunk, ami frankofón nép. Így már teljesen más, szusszan fel az ősz Tancredi Falconeri, és folytatódna a sajtótájékoztató, de azért még néha okoz vidám pillanatokat a tolmácsolás milyensége.
Olyan ez, mint minden más alkalommal, ha megbecsült, idős sztár látogat egy alapvetően nem szakmai jellegű beszélgetésre: seggnyalás („tudja, hogy volt egy önről elnevezett dzseki Romániában?”); vadromantika („mit gondol a szerelemről?”); bulvárkérdések („tetszik majd nézni a Simona Halep-es teniszmeccset este?”); abszolút nonszensz („milyen érzés Alain Delonnak lenni?”); botránygerjesztős („miért hangsúlyozta tegnap kétszer is, hogy nem meleg?”); és persze az oda nem illő politizálás („mit gondol Európa jövőjéről?”). Szegény Fekete Tulipán próbál mindenre értelmesen válaszolni, nem mindig sikerül, de látszik, hogy élvezi az annyi év után újra bekapcsolt lámpákat, kamerákat és mikrofonokat, fürdik a közönség szeretetében, és még flörtölni is próbál a sajtó szemrevalóbbik képviselőivel (annyira azért hálistennek épp nem, hogy ő legyen a francia Florin Piersic). Fogadjunk, ezt senki se mondta volna meg előre: örül, hogy itt lehet.
Vegyül néha a Mr. Robert Kleinnek szegezett kérdések közé értelmes is: megpróbálják beszéltetni a múltról (miről másról?), Melville-ről, Viscontiról, René Clement-ról, Belmondóról, Jean Gabin-ről, sőt, még Romy Schneiderre is rákérdeznek (büszkén vágja ki a rezet: nem, nem tanult meg a felesége kedvéért németül, de ő bezzeg megtanult franciául). A Roger Sartet és a ma között tátongó szakadék viszont egyre jobban körvonalazódik: nem jár Cannes-ba, mert az túl amerikai lett, nem vállal filmszerepet, mert kihaltak a nagyformátumú alkotók, és ma már mindenki pénzért ír forgatókönyvet, nem kifejezetten színészre (de azért talán dolgozna egy női rendezővel is végre), Európa pedig szerinte katasztrofális irányba tart, mert az új francia elnök nem olyan, mint amilyennek lennie kéne.
Látszik, hogy azért pár újságíró megpróbált készülni: van, aki a fegyvergyűjteményéről kérdezi Zorrót, van aki a kalandos szerelmi életéről. Edouard Coleman rendőrkapitány vérprofin mindenkinek dob egy koncot, hogy majd ügyesen lehessen megírni a beszámolókat, meg összevágni a riportanyagot – elhangzik viszont egy nagyon fontos jótanács színészeknek, amit ő maga is fiatalkorában kapott Yves Allégret rendezőtől: „Úgy beszélj, ahogy beszélsz, úgy nézz, ahogy te nézel, úgy sétálj, ahogy te sétálsz. Ne játssz. Legyél.”
És volt. Itt, Kolozsváron. Corey, Ripley, a szamuráj Jeff Costello, Jean-Paul A medencéből, Zorro és a Fekete Tulipán egyszerre. Itt volt Alain Delon: jött, látott, autogrammot osztogatott. Ma este meg átveszi az életműdíjat. Holnap pedig hazarepül. Ennyi.
Fotók: Nicu Cherchiu / TIFF.
