Meghalt Alain Delon Meghalt Alain Delon

Meghalt Alain Delon

Augusztus 17-éről 18-ára virradó éjszaka, Loire-vidéki otthonában elhunyt a 88 éves Alain Delon. A francia színészlegenda rákos volt, lassan növekvő limfómával küszködött.

Alain Fabien Maurice Marcel Delon néven született Sceaux-ban Édith (Arnold) és Fabien Delon gyermekeként. Apja francia és korzikai olasz családból származott, anyjának francia és német felmenői voltak. A szülők korán elváltak, Alain gyermekkora viharos volt, többször is kicsapták az iskolából. „...tizenhét évesen katonának állt (és harcolt az első indokínai háborúban), de itt is fegyelmi gondjai akadtak, s amikor hazatért Franciaországba, a jövője teljesen bizonytalan volt, mindenféle munkát elvállalt (volt például titkár, kapus és mészáros is). Nem akart színész lenni – és soha nem is tanulta ezt a mesterséget –, az 1957-es Cannes-i Fesztiválon mégis felfigyelt rá David O. Selznick egyik „fejvadásza”, és egy próbafelvétel nyomán a producer cége hét évre szerződtette volna, azzal a feltétellel, hogy megtanul angolul” – teljes portrénkat lásd alább.

A sötét utcák angyala – Alain Delon-portré

2017. június 8.

Nem hiszem, hogy letagadhatnánk: Alain Delon a filmtörténet egyik leghíresebb és legszebb arca. A 20. század második felét átfogó, 60 évnyi karrierje során – ami azt jelenti, hogy Delon állandó jelenlét volt a hetedik művészet történetének mintegy felében – egy újfajta férfiideált testesített meg, hatott a színművészetre, a divatra és a youth culture-re is.

Olvasd tovább  

A jóképű fiatal színész pályafutása elején igazi szenzáció volt. Energikus, kétes erkölcsű szereplőket, romantikus hősöket alakított, James Dean francia verziójának tartották. Több mint hét évtizedet átölelő karrierje során több mint száz filmben játszott, írt tíz forgatókönyvet és producerként is szerencsét próbált, tehetsége előtt többek közt a Cannes és a Berlinale is életműdíjjal tisztelgett. Kolozsvárra 2017-ben látogatott el, amikor a TIFF életműdíjat adott neki és közönségtalálkozót is szerveztek vele.

A francia sajtó „az utolsó óriásként” búcsúztatja, hiszen „ki más tudná felsorakoztatni az életrajzában Clément-t, Antonionit, Viscontit, Losey-t, Melville-t? Volt Swann, Zorro és Chaban-Delmas. Jégcsákányt döfött Trockij nyakába és meghódította Rómát. Alakította Simenont, és dolgozott később Godard-nak, aki elindította a francia új hullámot. Teljes pályafutása során alteregójához, Jean-Paul Belmondóhoz hasonlították. Megmérkőztek a Borsalinóban (1970) és a 2 apának mennyi a felé?-ben (1 chance sur 2, 1998) című filmben találkoztak újra. A vállukon vitték a francia mozit. Végül belefáradtak a feladatba. De Delon megállta a helyét Gabin és Ventura, a két kolosszus mellett is.”

Halálhírét három gyermeke, Anouchka, Anthony és Alain-Fabien közölte az AFP hírügynökséggel.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes