A Sötét vizeken pontosan és felkavaróan mutatja be az Amerikai Egyesült Államok egyik legdurvább környezetszennyezési botrányát.
Hiába nagyon fontos téma manapság a környezetvédelem, játékfilmet készíteni róla mégsem vált túl divatossá. Az erős és hiteles női főhőseiről (Távol a mennyországtól, Carol) ismert rendező, Todd Haynes filmográfiájában azonban mégsem a tájaink mozivásznain most debütáló Sötét vizeken az első olyan darab, ami központi konfliktusforrásává a természetszennyezés problematikáját teszi. Haynes már pályája elején, második mozifilmjében is azzal foglalkozott, miként hat a hétköznapi életünkre az ivóvizekbe és a levegőbe kerülő rengeteg vegyi anyag. És bár a Julianne Moore nevével fémjelzett 1995-ös Elkülönítve (Safe) még kissé elrugaszkodott formában, bizarr pszichológiai horrorként dolgozta fel ezt a valóságban is igencsak ijesztő kérdéskört, Haynes később, 2013-ban executive produceri minőségben bábáskodott egy másik fontos, ám nem túl közismert környezetvédelmi mozi felett is. Ez volt a Kelly Reichardt által rendezett Sötét húzások (Night Moves), amely három radikális környezetvédőről szólt, akik a nagyvállalatok számára szolgáló intő jelként felrobbantanak egy duzzasztógátat. Míg azonban ez a film is csupán fikción alapult, a Sötét vizeken minden képkockáját valóban megtörtént esemény ihlette. És épp ettől lesz olyan félelmetesen hiteles az egész.
Haynes új filmje Nathaniel Rich a The New York Times Magazine-ban megjelent tényfeltáró cikkét (The Lawyer Who Became DuPont’s Worst Nightmare) használja alapnak, amely egy korábban kizárólag nagyvállalatokat védő környezetvédelmi jogász, Robert Bilott ádáz harcát mutatja be a Nyugat-Virginiában működő DuPont vegyipari vállalattal szemben. 1998-ban Bilottot felkeresi egy farmer Parkersburgből, aki azzal vádolja a többek között a szinte minden háztartásban fellelhető teflonserpenyőket is gyártó DuPont-t, hogy a farmja közelében lévő vizekbe engedett vegyipari hulladékanyag megbetegíti és elpusztítja a teheneit. Bilott eleinte vonakodik az ügy elvállalásától, hiszen nem szokása magánszemélyeket védeni, de mivel rájön, hogy a környezetszennyezés azon a vidéken történik, ahol gyerekként sok nyarat eltöltött imádott nagymamáját meglátogatva, személyes kötődést kezd érezni a farmer problémája iránt, és úgy dönt, belevág az eleinte nem sok reménnyel kecsegtető, „Dávid Góliát ellen” típusú küzdelembe.
Ez a küzdelem többek között azért is fontos, mert még ma is tart. Hamar kiderül ugyanis, hogy a DuPont cég felelőtlen, de törvényt nem sértő szennyezése nemcsak a marhákat veszélyezteti, hanem a környező nyugat-virginiai települések lakóit is, akik ennek ellenére szinte végig naivan hiszik, hogy a DuPont-gyárak – amelyek után az összes közintézményüket elnevezték, és amelyek folyamatosan munkát és megélhetést biztosítanak a helyieknek – maximálisan a javukat szolgálják. Az erős befolyásoltság miatt még az sem nyitja fel a szemüket, hogy a teflon előállítása során a gyárakból az ivóvízbe és a levegőbe is bekerülő PFOA elnevezésű vegyi anyag hatására egyre inkább elszaporodnak a rákos megbetegedések és a születési rendellenességek az iparvárosok lakosai körében, és ahelyett, hogy az emberek beállnának Bilott ügye mögé, inkább támadni kezdik a botrányt kirobbantó farmert és a családját.
A Sötét vizeken hűen követi a Bilott vs. DuPont-ügy összes fontos mozzanatát és nagyobb állomását, színesítő elemként pedig Haynes olykor be-beszúr néhány olyan mozzanatot is a filmbe, amelyet az újságcikk nem tartalmaz. Hatásos, de cseppet sem hatásvadász például az a pillanat, amikor Bilott úgy ébred rá a vegyi szennyezés okozta kár súlyosságára, hogy be kell menekülnie egy autóba egy, a víztől teljesen megvadult szarvasmarha elől, de az a jelenetsor is kiemelendő, amikor Haynes egy régi John Denver-szám, a Country Roads nosztalgikus hangulatot idéző sorainak beemelésével jelzi a kontrasztot Nyugat-Virginia múltbéli idillje és a jelen ipari pusztasága között. Ugyanitt említhető még Bucky Bailey, azaz a DuPont okozta mérgezés miatt csupán egy orrlyukkal és alaposan deformált arccal született férfi, akinek aprócska, de annál hidegrázósabb cameo-felbukkanására alighanem minden néző sokáig emlékezni fog.
Haynes a szereposztást sem aprózza el. Bilott bőrébe az a Mark Ruffalo bújik, akinek már a 2015-ös Spotlightban is nagyszerűen állt az igazság bajnoka szerepkör, ám aki mégsem csak üres rutinból zavarja le a figurát. Alakítása értő, érzékeny és intenzív, ezáltal pedig a kétórás játékidő alatt tökéletesen átérezhetjük, miként nehezedik Bilott vállára, majd hogyan nyomorítja meg egy kicsit az az óriási súly, amit az életéből éveket elvevő jogi csatározással vállalt. Belepillanthatunk hősünk magánéletébe is, ami a világ legmegértőbb és legelfogadóbb felesége (Anne Hathaway) aktív háttértámogatása ellenére is sokszor összeomlani látszik. Ezek a jól megírt, otthon játszódó jelenetek pedig sikeresen elfeledtetik velünk az olyan lejárt szavatosságú forgatókönyvírói megoldásokat, hogy például Bilott egy ponton attól kezd tartani a túlzott stressz miatt, hogy a DuPont emberei bombát helyeztek el a kocsijában.
A Sötét vizeken tehát nemcsak izgalmas, hanem nagyon fontos és minden beállításában aktuális mozi, amilyen típusú filmből Ruffalóhoz hasonló kaliberű sztárokkal, a fősodorbeli piacra kellene, hogy még több készüljön, hogy ne csak a filmfesztiválok, de a multiplexek szélesebb közönségében is elinduljon végre a gondolat a vajas popcorn jóízű majszolása közben: legalább azért érdemes lenne tenni a bolygónkért, mert a Marvel-univerzum Hulkja is ezt a példát mutatja a moziban.
