Mundruczó Kornél finom érzékenységgel vezet végig egy gyermek elvesztésének mindent megváltoztató fájdalmán első amerikai filmjében, a Pieces of a Woman-ben.
Szinte már közhelyszámba megy az a megfigyelés, hogy míg arra, aki elveszíti a szüleit vagy a házastársát, van szavunk (árva és özvegy), addig arra, aki a gyerekét veszíti el, nincs. Ez a minden ízében természetellenes, gyakran tabuként kezelt állapot áll Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró első amerikai, a hazai elutasítás után a Netflix és Martin Scorsese által felkarolt filmje, az önéletrajzi ihletésű, eredetileg színdarabként megírt Pieces of a Woman középpontjában. A mű pedig nem csupán a témaválasztásban, hanem annak feldolgozásában is szabálytalan, tabudöntögető lett. Míg az utóbbi évek legsikeresebb, anyai gyásszal foglalkozó filmjei, a Három óriásplakát Ebbing határában és a Sötétben egy-egy bűntény kapcsán a bosszú lehetségessége meg az igazságtalanság köré építetettek árnyalt és megrázó drámát, a Pieces of a Woman a hétköznapok talaján marad, érzékenyen és finoman közelít a hőseihez, miközben éteri ködbe vonja a gyász profán és emelkedett pillanatait.
A Pieces of a Woman kapcsán azonnal végigszáguldott a híreken a filmet nyitó, közel félórás, vágatlan szülésjelenet; várhatóan emiatt vonul majd be a filmtörténetbe a darab, ám fontos leszögezni, hogy ez csak a film prológusa, egyfajta premisszája. Radikális megoldásként már a főcím előtt lebonyolódik, azaz ehhez képest kezdődik el a film, ehhez képest tételeződik minden. Hasonló jelenetek általában a filmek tetőpontján láthatóak, és bizonyos szempontból ez is tetőpont, csak szokatlan helyen. Pontosabban: életszerűbb helyen. Hiszen így meséljük el a saját életünk történeteit is. Hasonlóan markáns döntés, hogy Mundruczó ezután az anyára, Marthára (Vanessa Kirby) koncentrál, a többi szereplő csak mellékszálat kap, a konfliktusok középpontja mindig ő. A Pieces of a Woman Martha története, az ő lelki rezdüléseit, kiszámíthatatlanságát követjük végig, mégpedig közelről. Azt, ahogyan megváltozik. Vagyis megváltoztatik egy olyan helyzet által, amire nem lehet felkészülni, amit senki nem kíván magának.
A kisbaba halálával végződő otthonszülés feszültsége a későbbiekben fenntarthatatlan, ám nem is célja a Pieces of a Woman-nek, hogy fenntartsa, ami érthető módon sok nézőt elidegeníthet. A gyomorszorító percek után csendesebb, sokkal kevésbé látványos másfél óra következik, amely mégis ebből a hosszúsnittből nyer értelmet: az a személyes, párkapcsolati, családi, jogi és a mindennapok legelemibb kérdéseiig lenyúló küzdelem, ami a felfoghatatlan felfogásának következménye. Martha ugyanis nem vonulhat ki teljesen a világból és a saját életéből, a saját gyásza mellett folyamatosan döntéseket kell hoznia a temetéssel vagy a bába elleni jogi lépésekkel kapcsolatban, viselkedésével megfelelnie a párja (Shia LaBeouf) és az anyja (Ellen Burstyn) elképzeléseinek, ezek a kapcsolatok pedig nem is élhetnek túl változások nélkül egy ekkora traumát. A Pieces of a Woman komplex módon, egymásba simulva ábrázolja a sorsfordító hónapok eseményeit, amely során mégis az a kulcsfontosságú kérdés, hogy Martha hogyan dolgozza fel azt az ellentmondást, hogy anya lett, de mégsem lett az, és be tudja-e tölteni az életében tátongó űrt azáltal, hogy új értelmet talál benne.
Mundruczó egyszerű, mégis hiteles eszközökkel teszi átélhetővé azt, amit jó esetben soha nem kell megtapasztalnunk. Olyan példákon keresztül érzékelteti a Marthát érő mindennapi nyomasztást, amiket könnyű általánosítani, a saját életünkre vetíteni. A dacot, amikor a sajnálkozó tekintetek kereszttüzében visszamegy a munkahelyére a babaváró buli után. Azt, hogy hirtelen mindenhol gyerekeket kezd látni. A tehetetlenséget, hogy félig ismeretlen emberek részvétnyilvánításait kell fogadnia. Hogyan kezelje, hogy mindenkinek van véleménye a történtekről és a következő szükséges lépésről. Hogy kiderül, hogy az is rossz, ha beszélnek róla és az is, ha nem. Hogy a családtagok túlélési stratégiái nem biztos, hogy kompatibilisek egymással és tovább mélyítenek olyan szakadékokat, amelyek talán már a tragédia előtt is megvoltak.
A Pieces of a Woman lassan, harmonikusan, az évszakok változását követve térképezi fel Martha darabjaira hullását és újjáépülését. A film közepén szinte el is feledkezünk a kiindulópontról, aztán lelkiismeret-furdalás közepette újra eszünkbe jut – vagy vajon ő is éppen így van ezzel? Hiszen a valóságban sem lehet minden egyes percben megtört gyászolónak lenni, egy megoldhatatlan problémát dédelgetni. Bekapcsol a túlélőösztön, ami új utakra vezet. Mundruczó kissé direkt szimbólumok, az épülő híd és a csírázó almamagok segítségével érzékelteti azt a lassú oldódást, ami megteremti az új élet alapjait – majd egy giccshatáron táncoló befejezés az eredményt is megmutatja. A rendező nem egyszer túlozza el a befejezéseit, de ezúttal a jó ízlés határain belül marad. Ugyanígy gyakran lehet az az érzésünk, mintha a Mundruczó-művek több különböző filmből lennének összegyúrva, ez most sincs másképp, de ezúttal az egyenletes hangnem kiegyengeti a sokfelé kalandozó gondolatiság zökkenőit – ellentétben például a két legutóbbi művel, a Fehér istennel és a Jupiter holdjával.
A Pieces of a Woman egyszerű, világosan átlátható mű, talán egy kicsit túlságosan egyértelmű is, ez azonban nem jelent hollywoodias áramvonalasítást – egyedül Howard Shore zenéje hat olykor túlzásnak. Érzékeny megközelítése miatt Benjamin Loeb tapintható textúrájú képeire és a színészek vállára teszi a legtöbb terhet. A Velencei Filmfesztiválon már díjazott Vanessa Kirby kiragyog a filmből, de Shia LaBeouf és Ellen Burstyn számára is jutnak felejthetetlen pillanatok. Nekik köszönhető az, hogy a Pieces of a Woman a mély személyesség mellett közérdekű is lehet.
