A Bond-filmek adaptáció-hullámai A Bond-filmek adaptáció-hullámai

Az írás nem elég

A Bond-filmek adaptáció-hullámai

Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.

Az első hullám (1962–1967)

Ha adaptációs szempontból vizsgáljuk a Bond-filmeket, jól elkülöníthető hullámokat figyelhetünk meg a szérián belül. Egy-egy hullámban a korai filmek szorosabban követik az eredeti regények cselekményét, míg a legutolsók a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti cselekményből. A Dr. No (1962) és az Oroszországból szeretettel (From Russia with Love, 1963) például néhány részlet megváltoztatása ellenére nagyon szép példája a jól sikerült transzpozíciónak. A cselekményt szépen letisztítják, az első film esetében például eltávolítják a regényt alaposan lelassító madárguanó és emberkísérletek mellékszálat, illetve kivágják a filmben nyilvánvalóan kivitelezhetetlen, óriáspolippal folytatott harcot is. Bár egyéb apróságok is megváltoznak a két filmben (a Dr. No éjszakai jelenetében tarantula mászik Bondra a mérges százlábú helyett, az Oroszországból szeretettel utolsó jelenete a festői Velencében játszódik Párizs helyett), de ezek mind logikus, filmes szempontból indokolható változtatások.

A Goldfinger (1964) ezzel szemben olyan film, ahol az adaptáció nem csak átülteti a regényt, hanem kijavítja néhány súlyos hibáját is. Az eredeti műben Bondot körfűrésszel akarták kettészelni, ezt a filmben egy high-tech lézerre cserélik, elveszik a regény vasárnapi matinékat idéző ügyetlenkedését. Szintén zseniális váltás a gonosz tervének átírása: Fleming művében a címszereplő valóban megpróbálkozik az amerikai aranytartalékok ellopásával, ez azonban matematikailag kivitelezhetetlen (erre a filmben számolással is rámutatnak). Mennyivel zseniálisabb, hogy Goldfinger nem akarja ellopni az aranyat, csupán nukleáris szennyezéssel varázsolja értéktelenné… A hullámon belül a Tűzgolyó (Thunderball, 1965) még viszonylag hűen követi a regényt (és sajnos megismétli, néha súlyosbítja annak dramaturgiai hibáit is), a Csak kétszer élsz (You Only Live Twice, 1967) esetében a címen, a helyszínen (Japán) és néhány mellékkarakter nevén kívül nem maradt meg semmi az eredeti Fleming-írásból.

A korai filmek érdekes koncepcióváltása a főgonoszok mögött álló szervezet teljes átalakítása. Fleming korai regényeinek visszatérő ellenfele a SMERSH volt, a szovjet kémelhárítás háttérmunkája komoly kommunistaellenes töltetet adott a regényeknek. A világpolitikai helyzet alakulásával Fleming lecserélte a SMERSH-et a SPECTRE nevű szervezetre, amely egy nemzetközi bűnszindikátus, nemzetektől és politikai ideológiáktól mentesen használják ki a nagyhatalmak acsarkodását. A Bond-filmekben ezzel szemben a kezdetek óta a SPECTRE a hunyó, a Goldfinger kivételével minden korabeli filmben feltűnnek akár szervezeti szinten, akár egyéni képviselőjük révén. A SPECTRE eltűnése után az újabb filmekben a Quantum révén szerveződik újjá a nemzetközi bűnszövetség ötlete – ezzel szemben a SMERSH csupán két filmben (Oroszországból szeretettel, Halálos rémületben) kerül említésre.

A második hullám (1969–1979)

Sean Connery ideiglenes visszavonulásával markáns irányváltást tapasztalhatunk az adaptációs hűség területén is. Peter Hunt rendező egy új színésszel hátat fordít az eddig eszkalálódó kütyüparádénak – az Őfelsége titkosszolgálatában (On Her Majesty’s Secret Service, 1969) pontosan követi Fleming legdrámaiabb Bond-regényét… Talán túlságosan is pontosan. Bár a közel három órás első változatból nagyjából 40 percet kivágtak, a megmaradt film még így is a leghosszabb Bond-kaland lett, ráadásul a történet hangulata és tragikus végkifejlete merőben elütött minden korábbi és későbbi filmtől. Bár a regény minden egyes elemét szolgaian követte, Hunt megfeledkezett arról, hogy a kizárólag a filmeken szocializálódott rajongók már mást várnak el a Bond-filmektől, az adaptációs hűség másodlagos, harmadlagos szempont. Az ismét Sean Connery főszereplésével készült Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever, 1971) ezek alapján már tanult a hibáiból: a (túl) sok humorral fűszerezett kaland inkább tekinthető a Goldfinger újraértelmezésének, a regényből gyakorlatilag csak az ékkőcsempészet motívuma maradt meg.

A második hullámban készült filmekről általánosan elmondható, hogy a főgonoszok karakterének megtartása mellett alig vettek át valamit a regényekből, az 50-es években íródott történeteket erősen aktualizálták a 70-es évek problémáira. Két példa: az Élni és halni hagyni (Live And Let Die, 1973) regényváltozatában szovjetek által pénzelt afroamerikaiak alakították a főszerepet, akik értékes kincseket játszottak át kenyéradóik zsebébe. A filmadaptációban nyoma sincs kincsnek, a főszerepet a drogkultúra veszi át, a film hangulatán átüt a blaxploitation világa, a főszereplő ráadásul csak a posztkoloniális világban létező mini-Napóleon (Dr. Kananga karakterét a haiti diktátor Papa Doc Duvalier alapján mintázták meg). Hasonló váltást tapasztalhatunk Az aranypisztolyos férfi (The Man with the Golden Gun, 1974) esetében is: a regény Jamaicában játszódik, a főgonosz Scaramanga pedig nemcsak a világ legjobb bérgyilkosa, hanem ingatlanpanamában (!) utazik. Bár a főgonosz a filmben is kiváló mesterlövész, a helyszín Délkelet-Ázsiába kerül, pitiáner telekfelvásárlások helyett pedig az éppen kirobbant energiaválság kulcsa pottyan a milliomos gyilkos kezébe.

A harmadik hullám utolsó két regénye más-más okokból mellőzi az alapműveket. A kém, aki szeretett engem (The Spy Who Loved Me, 1977) regényváltozata egy irodalmi kísérlet, melyben Fleming egy Vivienne Michel nevű főhősnő szemszögén keresztül ír le egy Bond-kalandot. A biztosítási csalást elkövető bűnözők és a titkosügynök találkozása a maga korában nagyot bukott és a jogok eladása során Fleming is rögzítette, hogy a regényből a címen kívül semmit nem vehetnek át. A végeredményt ismerve mi sem találhatunk túl sok hasonlóságot a két alkotás között. A Holdkelte (Moonraker, 1979) űrben játszódó kalandja a főgonosz nevén és érdeklődési körén kívül gyakorlatilag semmit nem vett át a regényből, a filmet nyilvánvalóan inkább a Csillagok háborúja (1977) ihlette, mint a kártyacsaláson kapott Hugo Drax esete. A forgatókönyv alapvetően A kém, aki szeretett engem ötleteit vette át (előrehozott armageddon, náci eszmékkel kokettáló ellenség, csinos fiúkból és gyönyörű nőkből álló felsőbbrendű faj) – ám amíg az előbbi filmben a tenger nyújtotta a menedéket, addig itt a világűrben lehet átvészelni az egész emberiséget kiirtó kataklizmát.

A harmadik hullám (1981–1989)

Bár a Holdkelte világűrös túlzása után a Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only, 1981) ismét a földön folytatta volna a kalandokat, a hasznosítható Fleming-regények gyakorlatilag elfogytak. A 80-as évek jellemző adaptációs ötlete, hogy az írók a még szűz területnek számító elbeszélésekhez nyúlnak, ezekből gyúrják össze a végső forgatókönyvet. A Szigorúan bizalmas esetében így néz ki a koktél: végy egy szülei halálát megbosszuló lányt (Szigorúan bizalmas), keverd bele őt két görög milliomos viszályába (Rizikó), majd vedd elő az Élni és halni hagyni regényváltozatának legemlékezetesebb jelenetét (összekötözött úszás a cápákkal), melyet a filmadaptációban még nem használtak fel. Az egészet fűzd fel egy olyan alapszituációra, mely gyakorlatilag az Oroszországból szeretettel alapkonfliktusát használja, csak a kötelezően megmentendő kütyü neve és felhasználási lehetőségei különböznek.

A 80-as évek filmjeiben hasonló logika alapján bukkannak fel az elbeszélések legkülönfélébb elemei, akár a legváratlanabb helyeken is. A Polipka (Octopussy, 1983) Fleming utolsó kötetének két történetéből kölcsönöz elemet: a Fabergé-aukció az Egy hölgy tulajdona lapjairól származik, míg a címszereplő édesapjának életrajza a Polipka mintájára készült: minden más (India, cirkusz, bohócok és késdobáló ikrek) a forgatókönyvírók leleménye. A Halálos rémületben (The Living Daylights, 1987) ennél tömörebb élményt ad, a főcímet követő negyedóra a helyszínváltást leszámítva (Kelet-Berlin helyett Pozsony) nagyjából követi az elbeszélés történetét. A magányos ügynök (Licence To Kill, 1989) szintén a felhasználatlan irodalmi elemekből mazsolázik: visszanyúlnak az Élni és halni hagyni egyik legváratlanabb jelenetéhez (Felix Leiter fürdője a cápával), illetve a tengerbiológus Milton Krest karaktere révén feldolgozzák a méltatlanul mellőzött A Hildebrand ritkaság című elbeszélést. A korszakban csak a Halálvágta (A View to a Kill, 1985) nélkülözte az irodalmi forrásokat, bár cselekménye alapján akár a Goldfinger adaptációjának is tekinthetjük – csupán az aranyat kell homokra cserélni.

Az utolsó hullám (1995-től)

Már láthattuk, hogy néhány esetben a filmek a regények vagy elbeszélések címén kívül semmit nem használtak fel Fleming műveiből, A magányos ügynök (1989) óta azonban már a címek is eredetiek voltak, így egyre kevesebb irodalmi elem került a filmekbe. A kommunizmus bukása után játszódó Aranyszem (GoldenEye, 1995) nagyjából annyiban kapcsolódik Fleminghez, hogy az író jamaicai villáját GoldenEye-nak hívták – ezek a filmben technikai kütyükké változtak. A holnap markában (Tomorrow Never Dies, 1997) még ennyi utalást sem tartalmaz… A világ nem elég (The World Is Not Enough, 1999) marginálisan kötődik az irodalmi alapokhoz, hiszen a cím (illetve annak latin változata: Orbis non sufficit) volt a Bond-család jelmondata; ez az Őfelsége titkosszolgálatában regény- és filmváltozatában is kiderül. A jubileumi Halj meg máskor! (Die Another Day, 2002) az ünnephez illő kikacsintásokkal tisztelgett a hagyományok előtt, felbukkan benne a Nyugat-India madárvilága című ornitológiai szakkönyv – Fleming a kötet szerzőjétől kölcsönözte a James Bond nevet karaktere számára.

Az újabb színészváltás óta a producerek is másképp állnak Ian Fleming munkásságához és ismét igyekeztek legalább a címek szintjén megidézni a műveket. A Casino Royale (2006) érdekes adaptációs hibrid, hiszen az alaptörténet sok hasonlóságot mutat a regénnyel: mindkét sztoriban központi elem a főgonosz megalázása a kártyaasztalnál. A Franciaországból Montenegróba költöztetett párbaj a beszúrt akcióinzerteket leszámítva követi a regény alapgondolatát, egy változtatás mégis feleslegesnek tűnik: az eredeti chemin de fer helyett a mostanában sokkal divatosabb Texas Hold ‘emet játsszák halálos tétekkel. Ez a film sajnos valószínűleg végleg kimerítette a flemingi kincsesbánya legjobb tartalékait, hiszen A Quantum csendje (Quantum of Solace, 2008) ismét eltér az elbeszéléstől, hiszen A kém, aki szeretett engemhez hasonlóan adaptálhatatlan irodalmi kísérlet, mely a párkapcsolatok sötét oldaláról szól. A mostanság mozikba kerülő Skyfall révén ismét elindultunk az eredeti címek irányába, valószínűleg túl vagyunk az utolsó (akárcsak névleges) Fleming-adaptáción is – hacsak a producerek nem látnak fantáziát a 007 New Yorkban zseniális omlettreceptjében.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Dr. No

    Színes akciófilm, kalandfilm, 110 perc, 1962

    Rendező: Terence Young

  • Oroszországból szeretettel

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 115 perc, 1963

    Rendező: Terence Young

  • James Bond: Goldfinger

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 110 perc, 1964

    Rendező: Guy Hamilton

  • James Bond: Tűzgolyó

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 130 perc, 1965

    Rendező: Terence Young

  • Casino Royale

    Színes akciófilm, vígjáték, 131 perc, 1967

    Rendező: Val Guest, Ken Hughes

  • Csak kétszer élsz

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 117 perc, 1967

    Rendező: Lewis Gilbert

  • Őfelsége titkosszolgálatában

    Színes akciófilm, kalandfilm, bűnügyi, thriller, romantikus, 142 perc, 1969

    Rendező: Peter R. Hunt

  • Gyémántok az örökkévalóságnak

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 120 perc, 1971

    Rendező: Guy Hamilton

  • Élni és halni hagyni

    Színes akciófilm, 127 perc, 1973

    Rendező: Guy Hamilton

  • Az aranypisztolyos férfi

    Színes akciófilm, kalandfilm, vígjáték, thriller, 125 perc, 1974

    Rendező: Guy Hamilton

  • A kém, aki szeretett engem

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, romantikus, 125 perc, 1977

    Rendező: Lewis Gilbert

  • Holdkelte

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 126 perc, 1979

    Rendező: Lewis Gilbert

  • Szigorúan bizalmas

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 127 perc, 1981

    Rendező: John Glen

  • Polipka

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 131 perc, 1983

    Rendező: John Glen

  • Soha ne mondd, hogy soha

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 134 perc, 1983

    Rendező: Irvin Kershner

  • Halálvágta

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 131 perc, 1985

    Rendező: John Glen

  • Halálos rémületben

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 130 perc, 1987

    Rendező: John Glen

  • James Bond, a magányos ügynök

    Színes akciófilm, kalandfilm, bűnügyi, thriller, 133 perc, 1989

    Rendező: John Glen

  • Aranyszem

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 130 perc, 1995

    Rendező: Martin Campbell

  • A holnap markában

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 119 perc, 1997

    Rendező: Roger Spottiswoode

  • A világ nem elég

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 128 perc, 1999

    Rendező: Michael Apted

  • James Bond: Halj meg máskor

    Színes és fekete-fehér akciófilm, kalandfilm, thriller, 133 perc, 2002

    Rendező: Lee Tamahori

  • Casino Royale

    Színes és fekete-fehér akciófilm, kalandfilm, thriller, 144 perc, 2006

    Rendező: Martin Campbell

  • A Quantum csendje

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 106 perc, 2008

    Rendező: Marc Forster

  • 007: Skyfall

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 143 perc, 2012

    Rendező: Sam Mendes

Friss film és sorozat

  • Nyolc hegy

    Színes filmdráma, 147 perc, 2022

    Rendező: Felix Van Groeningen, Charlotte Vandermeersch

  • Volt egyszer egy nyár

    Színes filmdráma, 102 perc, 2022

    Rendező: Charlotte Wells

  • Spre nord

    Színes filmdráma, thriller, 122 perc, 2022

    Rendező: Mihai Mincan

  • 65

    Színes sci-fi, thriller, 93 perc, 2023

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Sikoly VI.

    Színes horror, thriller, 123 perc, 2023

    Rendező: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett

  • Shazam! Az istenek haragja

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 130 perc, 2023

    Rendező: David F. Sandberg

Szavazó

Melyik a kedvenc streamingszolgáltatásod?

Szavazó

Melyik a kedvenc streamingszolgáltatásod?

Friss film és sorozat

  • Nyolc hegy

    Színes filmdráma, 147 perc, 2022

    Rendező: Felix Van Groeningen, Charlotte Vandermeersch

  • Volt egyszer egy nyár

    Színes filmdráma, 102 perc, 2022

    Rendező: Charlotte Wells

  • Spre nord

    Színes filmdráma, thriller, 122 perc, 2022

    Rendező: Mihai Mincan

  • 65

    Színes sci-fi, thriller, 93 perc, 2023

    Rendező: Scott Beck, Bryan Woods

  • Sikoly VI.

    Színes horror, thriller, 123 perc, 2023

    Rendező: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett

  • Shazam! Az istenek haragja

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 130 perc, 2023

    Rendező: David F. Sandberg