A világ nem elég
Michael Apted
1999
A világ nem elég

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A világ nem elég

Színes, angol, amerikai, 128 perc, 1999
Magyar cím
A világ nem elég
Eredeti cím
The World is Not Enough

Történet

James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint „agyafúrt” gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a „baleset” óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortámadás éri és a 007-es szeretett főnöke, M is a gonosztevők fogságába esik.

Kapzsiság, bosszú, világuralom az olaj hatalmán keresztül, csúcstechnikájú terrorizmus. Ez csak néhány összetevője a 007-es ügynök kalandjának, mely Spanyolországban, a bilbaói Guggenheim Múzeumban kezdődik, és a Temzén folytatódik egy látványos, őrült tempójú hajósüldözéssel, ahonnan hősünk előbb a skót Felföldre megy, majd túlél egy lavinát a Kaukázuson és egy potenciális nukleáris robbanást egy hatalmas törökországi olajvezetékben.

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

Aranyat érő slágerek – A Bond-dalok nyomában

A Bond-koktél elengedhetetlen részét képezik azok a népszerű betétdalok, amelyek minden egyes új film megjelenésével együtt felkapaszkodnak a slágerlistákra. Néhány dal azonban messzebb jut, mint a többi, alkalomadtán még a filmnél is nagyobb sikereket ér el. Nézzük végig kronologikus sorrendbe szervezett toplistánkat, melyik dal hogyan született, mely dalok tűntek el a történelem süllyesztőjében és honnan erednek azok a slágerek, amelyekre ma is emlékszünk.

Kritika, 2012. október 31. – írta

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 2.

A 007-es szülőapja egy Ian Lancaster Fleming nevű úriember. Hősének nevét egy amerikai ornitológustól vette kölcsön, akivel Jamaicán találkozott. Fleming szerint „épp erre a rövid, minden romantikát nélkülöző, angolszász és mégis rendkívül férfias névre volt szükségem; így született meg a második James Bond.”

Tanulmány, 2012. október 25. – írta

A hős, a lányok és a nők – James Bond és a szebbik nem

James Bond, aki 1962-ben debütált mozialakként és idén betöltötte az ötvenet, egy munkamániás kém, aki halovány személyes indíttatásait (koktél, női szépség) is kizárólag munkavégzés közben engedheti érvényesülni. Ha lazít, parancsra és kényszerből lazít, ha vicces, az épp aktuális akció gördülékenységén dolgozik. Köti őt a munkahelyi hierarchia és a titoktartás, amely vonatkozások a főnökében, a betűjelölte M-ben testesülnek meg a képernyőn, de amelyeket Bond oly tökéletesen internalizált, hogy nélkülük szétesne, akár egy lépcsőn lerúgott cserépedény.

Tanulmány, 2012. október 30. – írta

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 1.

Kezdjük az elején. Miről is van szó? A statisztikákat fellapozva kiderül, hogy a az idén 50 éves James Bond-sorozat a világ második, leghosszabb ideig folyamatosan futó filmes szériája. A szaknyelv a „franchise” kifejezést használja, a „széria”, „sorozat” szavak ugyanis nem fedik a „szakvalóságot”. Magyarul egy ideje a „joglás” vagy „névjoglás” szóval kísérleteznek az illetékes berkekben, de hát hogy néz ki egy szövegben, hogy: filmes névjoglás – a kutya sem értené.

Tanulmány, 2012. október 24. – írta

Az írás nem elég – A Bond-filmek adaptáció-hullámai

Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.

Tanulmány, 2012. október 26. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
A világ nem elég

A világ nem elég

Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 128 perc, 1999

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond