Ezt írtuk a filmről:

Az utolsó angol gentleman – Roger Moore portréja

Senki nem tett annyit annak érdekében, hogy legyen valami elképzelésünk arról, milyen is egy igazi angol gentleman, mint a nemrég elhalálozott Sir Roger Moore. Nem csak  Magyarország, illetve az anno kerítéssel elzárt szocialista tömb lakóit világosította fel erről, hanem megjelenésével, viselkedésével és az ehhez szorosan tartozó angolos humorával még honfitársainak is például szolgált. 89 éves volt, és vele együtt a brit birodalom utolsó szimbolikus letéteményesét kísérhetjük utolsó útjára. (A Moore-t példaképének tekintő Michael Caine ugyanis eredetileg egy cockney – az Alfie-ban pont ezzel futott be 1966-ban.)

A horrorsztár magányossága – Christopher Lee-portré

Úgy tűnhet, Christopher Lee a beskatulyázás áldozatává vált (hasonlóan Lugosi Bélához), de valójában e horrorikon alakításai személyesebbek voltak, mint gondolnánk.

Aranyat érő slágerek – A Bond-dalok nyomában

A Bond-koktél elengedhetetlen részét képezik azok a népszerű betétdalok, amelyek minden egyes új film megjelenésével együtt felkapaszkodnak a slágerlistákra. Néhány dal azonban messzebb jut, mint a többi, alkalomadtán még a filmnél is nagyobb sikereket ér el. Nézzük végig kronologikus sorrendbe szervezett toplistánkat, melyik dal hogyan született, mely dalok tűntek el a történelem süllyesztőjében és honnan erednek azok a slágerek, amelyekre ma is emlékszünk.

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 2.

A 007-es szülőapja egy Ian Lancaster Fleming nevű úriember. Hősének nevét egy amerikai ornitológustól vette kölcsön, akivel Jamaicán találkozott. Fleming szerint „épp erre a rövid, minden romantikát nélkülöző, angolszász és mégis rendkívül férfias névre volt szükségem; így született meg a második James Bond.”

A hős, a lányok és a nők – James Bond és a szebbik nem

James Bond, aki 1962-ben debütált mozialakként és idén betöltötte az ötvenet, egy munkamániás kém, aki halovány személyes indíttatásait (koktél, női szépség) is kizárólag munkavégzés közben engedheti érvényesülni. Ha lazít, parancsra és kényszerből lazít, ha vicces, az épp aktuális akció gördülékenységén dolgozik. Köti őt a munkahelyi hierarchia és a titoktartás, amely vonatkozások a főnökében, a betűjelölte M-ben testesülnek meg a képernyőn, de amelyeket Bond oly tökéletesen internalizált, hogy nélkülük szétesne, akár egy lépcsőn lerúgott cserépedény.

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 1.

Kezdjük az elején. Miről is van szó? A statisztikákat fellapozva kiderül, hogy a az idén 50 éves James Bond-sorozat a világ második, leghosszabb ideig folyamatosan futó filmes szériája. A szaknyelv a „franchise” kifejezést használja, a „széria”, „sorozat” szavak ugyanis nem fedik a „szakvalóságot”. Magyarul egy ideje a „joglás” vagy „névjoglás” szóval kísérleteznek az illetékes berkekben, de hát hogy néz ki egy szövegben, hogy: filmes névjoglás – a kutya sem értené.

Az írás nem elég – A Bond-filmek adaptáció-hullámai

Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.