James Bond zárja a Cinefestet James Bond zárja a Cinefestet

James Bond zárja a Cinefestet

A hatodik hivatalos James Bond-filmben az ausztrál George Lazenby vette át a világ legelegánsabb titkosügynökének szerepét Sean Connerytől. A 9. Jameson Cinefest ezzel a különleges darabbal zárul.

Az Őfelsége titkosszolgálatában című 1969-es opusban azonban nem ez volt az egyetlen újdonság: Peter Hunt rendező ragaszkodott az eredeti Fleming-alapanyaghoz, így az azonos című regényt teljesen hűen adaptálta – idejekorán megalkotta az emberi Bondot (ezzel próbálkoznak mostanában a Daniel Craig-vonalon is), aki kütyük és hihetlen fordulatok helyett fizikai erővel, sármmal és ésszel oldja meg a világ megmentését. És még az egyetlen igaz szerelem is utoléri.

Hunt innovatív rendezési stílusa jóval megelőzte a korát, dinamikában a mai akciófilmek mellett is helytáll a film, dramaturgiájában pedig olyan vakmerőre sikerült, hogy az még ma sem megengedett – ne várjuk tehát a happy endet. Noha a Bondot alakító Lazaenbynek hét filmre volt szerződése, nem sokkal a premier előtt bejelentette: soha többé nem játssza el a 007-es ügynököt. Kár, mert számos szakember és kritikus az idén 50 éves Bond-franchise legjobbjának választotta az Őfelsége titkosszolgálatában című klasszikust, melynek szombat esti miskolci vetítése a magyarországi mozipremier is egyben.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?