Nemsokára évforduló: hatvan éve mutatták be az első Bond-filmet. Azonkívül, hogy ma már természetesen ezt sem lehetne így leforgatni, íme, pár érdekesség a film kulisszái mögül.
- Ha azt hisszük, hogy csak a (mindezidáig) utolsó Bond-film bemutatója késett, rosszul hisszük: már az elsőt is késéssel, csak 1963 tavaszán mutatták be Amerikában. Persze nem a kovid, hanem a kubai rakétaválság miatt. Valószínűleg nem tűnt volna ildomosnak egy ilyen hidegháborús filmmel kacérkodni abban a közhangulatban, pedig a regényhez képest még finomítottak is a cselekményen, és átírták benne a rakétatesztelős cselekményszálat NASÁ-sra. Az eredeti szigetországi bemutató napja (október 5) viszont kultikus dátummá vált, 2012 óta ünnepelik a rajongók a Nemzetközi James Bond-Napot (Global James Bond Day).
- Sean Connery hajkiegészítőt hord ebben a Bond-filmben (és más filmjeiben is). Zsenge 17 éves korában kezdett hullani a haja, és hát az azért mégsem működik, hogy a világ legnagyobb hódítója kopaszodjon (ezt csak Michel Piccoli tudta meglépni), így előbb kiegészítőt, a Goldfingertől kezdve meg teljes parókát hordott. A mérete se stimmelt – pedig Connery a szinte 1 méter 90 centijével nem volt egy kimondottan mélynövésű fickó –: a díszleteket a normálisnál kisebbre tervezték, hogy Bond figurája még impozánsabbnak tűnjön.
- Connery legalább annyira betegesen irtózott a pókoktól, mint mondjuk Indiana Jones a kígyóktól – richtig, hogy a regényben szerepelő százlábút átírták tarantulára. A színész csak egy elválasztó üveglappal volt hajlandó leforgatni a pókos jelenetet, de bizonyos snittekben túlságosan is látszott az üveglap, azokat Bob Simmons kaszkadőrrel pótolták (egy nagyon nyilvánvaló pókos kép még így is a filmben maradt). Apropó, Bob Simmons: a pisztolycsöves nyitányban is ő szerepel. Connery csak 1965-ben, a Thunderball főcíméhez forgatta újra a képet.
- Valahol el kell kezdeni: a megfilmesítési jogokat azóta is birtokló EON nevű cég (és a Broccoli-producercsalád) bármelyik Bond-regényt választhatta volna alapanyagul az első filmnek, de azért döntöttek az 1958-as Dr. No mellett, mert ennek viszonylag egyszerű cselekménye volt (szinte mindvégig Jamaikán játszódik), és csak egy nagyobb speciális effektust kellett megoldani. Ehhez képest az első Fleming-regényt, az 1953-as Casino Royale-t csak évtizedekkel később adaptálták az EON-féle kánonban – persze a Dr. Nóban is kaszinóasztalnál ülve látjuk először Bondot.
- A Casino Royale-nak egy parodisztikus, „félhivatalos” adaptációja viszont készült 1967-ben, a Bond-filmek sikerét meglovagolandó, aminek az az érdekessége, hogy David Niven alakítja a címadó figurát. És hogy ez miért érdekes? Nos, Fleming először pont Nivent nézte ki a 007-es ügynök szerepére. Amikor kiderült, hogy a producerek Conneryt választották, kissé morcos lett („Egy parancsnokot keresek, nem egy nyurga kaszkadőrt”). A végeredmény láttán meg egyenesen szomorú. „Borzalmas. Egyszerűen borzalmas.” – foglalta össze lakonikusan. Fleming végül beletörődött Connerybe, sőt, annyira megszerette az alakítását, hogy a sajátja mellett a Conneryé miatt is utólag (az 1963-as You Only Live Twice-ban) beleleírt a Bond karakterébe némi apai ági skótságot. Az 1967-es, Niven-féle Bondot sajnos már nem érhette meg: még az 1964-es Goldfinger bemutatója előtt meghalt. Pedig az utolsó regénybe konkrétan, név szerint bele is írta David Nivent, akivel katonakorukból ismerték egymást.
- A film producerei egyébként azért választották Conneryt a főszerepre, mert úgy érezték, hogy egy nagy, kemény csávó, akinek a mozgásában mégiscsak van valami macskaszerűen elegáns. Albert R. Broccoli producer 1959-ben figyelt fel Conneryre A kertész és a kis emberkék (Darby O'Gill and the Little People) című filmben, amelyben a skót színész ökölpárbajozik egyet. Elvitte a feleségét is a filmre, hogy ő legyen Connery szexepiljének lakmusza. Működött. Persze attól még el kellett játszani a közvélemény előtt, hogy nyilvános castingot tartanak, és meg is tartották. De az ott kiszemelt színész egy fess modell volt, aki nem tudott kamerák előtt játszani, úgyhogy felszusszanhattak: maradt Connery.
- A filmhez a legelső snittet 1962 január 16-án forgatták le a jamaikai Kingston repterén, amelyben James Bond a kalapjával takarja el az arcát egy fotós elől. Az ezt megelőző jeleneteket később vették fel: pl. amikor közvetlenül ezelőtt hazaér az apartmanba, Sylvia Trench golfozva fogadja. Eredetileg meztelenül várta volna, de ne felejtsük, még 1962-t írunk, és a cenzorok buzgón dolgoznak. Akkoriban másféle cenzorok másféle okból akadtak ki ugyanazokon a dolgokon.
- Nemcsak Bond karaktere bukkan fel első alkalommal ebben a filmben, hanem a többi visszatérő figura közül is több, például Moneypenny, akit a figura britsége ellenére egy kanadai színésznő, Lois Maxwell alakított. Ha nem tudjuk elképzelni, hogy miért volt tökéletes erre a szerepre, olvassuk el, hogy mit nyilatkozott a film Band-bombázójáról, Ursula Andressről, konkrétan a záróbulin látottakról: „a partin mindenkivel táncolt, és ő volt az általam ismert első felnőtt nő, aki nem viselt melltartót. Ahogy táncolt, azok a nagyszerű mellek csak úgy himbálóztak jobbra-balra. Emlékszem, arra gondoltam, hogy de nagyszerű lehet ennyire gátlástalanul élni, és hogy le akartam venni a melltartómat, de nem volt merszem.” Apropó, Andress, ő a saját bevallása szerint sem értette a hirtelen jött népszerűségét: „Rejtély volt. Csak annyit csináltam, hogy megjelentem bikiniben, még csak egy nem is túl kicsiben, és huss, azonnal befutottam.”
- Annyira gyorsan azért nem futott be: a Dr. Nóért mindössze hatezer dollár volt a fizetése. Ami annak fényében vicces, hogy az említett jelenetben hordott bikinije később sokkal több pénzért kelt el egy aukción: 35 ezer fontot (kb negyvenezer euró) kapott érte 2001-ben.
- A japán forgalmazó először kissé félreértette a film címét, és úgy fordították le, hogy „Ne hívjatok orvost.” („We don’t want a doctor.”) Utolsó pillanatban korrigálták.
További Bond-tartalmak a Filmtetten:
„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 1.
Kezdjük az elején. Miről is van szó? A statisztikákat fellapozva kiderül, hogy a az idén 50 éves James Bond-sorozat a világ második, leghosszabb ideig folyamatosan futó filmes szériája. A szaknyelv a „franchise” kifejezést használja, a „széria”, „sorozat” szavak ugyanis nem fedik a „szakvalóságot”. Magyarul egy ideje a „joglás” vagy „névjoglás” szóval kísérleteznek az illetékes berkekben, de hát hogy néz ki egy szövegben, hogy: filmes névjoglás – a kutya sem értené.
Az írás nem elég – A Bond-filmek adaptáció-hullámai
Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.
A hős, a lányok és a nők – James Bond és a szebbik nem
James Bond, aki 1962-ben debütált mozialakként és idén betöltötte az ötvenet, egy munkamániás kém, aki halovány személyes indíttatásait (koktél, női szépség) is kizárólag munkavégzés közben engedheti érvényesülni. Ha lazít, parancsra és kényszerből lazít, ha vicces, az épp aktuális akció gördülékenységén dolgozik. Köti őt a munkahelyi hierarchia és a titoktartás, amely vonatkozások a főnökében, a betűjelölte M-ben testesülnek meg a képernyőn, de amelyeket Bond oly tökéletesen internalizált, hogy nélkülük szétesne, akár egy lépcsőn lerúgott cserépedény.
