Már megint később nem lesz idő meghalni Már megint később nem lesz idő meghalni

Már megint később nem lesz idő meghalni

Harmadik alkalommal is elhalasztották az immár tavaly tavasz óta várt James Bond-film bemutatóját.

A koronavírus-járvány miatti óvatosságból ismét halasztották a 007-es ügynök legújabb kalandjait. Eredetileg tavaly áprilisban, majd tavaly októberben ment volna a mozikban az utolsó Daniel Craig-es Bond-film, aztán a nagy Warner-HBO Max-bejelentéssel együtt idén áprilisre tolták át. Valószínűleg nem jött be a Wonder Woman 1984 amerikai szimultán mozis-VOD-s premierje, mert a tavalyi idei év nagy kasszarobbantásának szánt Nincs idő meghalni (No Time to Die) prömierjét ismét áttették, ezúttal októberre. Remélhetőleg addig a kormányok észhez térnek, és rájönnek, hogy a mozikban igenis nagyon higiénikus módon tud egymás mellett létezni egy csomó ember. No meg hátha a populáció beoltása is megfelelő ütemben halad ahhoz, hogy az idén tényleg végre nagyvásznon láthassuk, hogy mit csinál Craig Léa Seydoux-val. Bond-filmeket listázó lajstromunk ide kattintva látható.

(bbc)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?