A történet inkább csak ürügyként szolgál arra, hogy újabb és újabb vizuális orgazmusokat élhessünk át. Ahhoz hasolítható ez, mikor egy dombos útszakaszon gyalogolsz: ha fenn vagy egyik domb tetején, a kilátás gyönyörű, de mikor lent vagy s felfelé igyekszel, az út unalmas és fárasztó.
A ködös, szürke tengerpart homokján egy fiú ül egymagában, majd szomorkás hangon énekelni kezd a kamerának. Ismerős a dallam, ismerős a szöveg, de mielőtt be tudnánk azonosítani a hallottakat, egy vizuális bomba teljesen eltereli a figyelmünket. A tenger hullámzása, az újságoldalak pörgése, a tüntetések képei egy jól kivitelezett, mondhatni pazar montázsban/kollázsban egyesülnek. A kezdés felcsigázza az érdeklődésünket, s ha már az elején ilyen magasra helyezte a mércét Taymor asszony, a végéig illő ezt a szintet tartania.
Lássuk, sikerült-e neki: a történet előre kiszámítható, s a filmnek itt van talán az a gyenge pontja, ami fontos – mert igaz, hogy csak egy gyenge pont, de az elég nagy. A ’60-években a fiatal brit dokkmunkás, Jude elindul Amerikába, hogy megtalálja édesapját, egyik újdonsült barátja, Max lánytestvérével, Lucyval, akibe szerelmes lesz, majd csatlakoznak a hippi békemozgalomhoz. És további bonyodalmak következnek, amelyek szintén sablonosnak mondhatók. Ott, ahol nincs lekötve a néző figyelme a vizuális elemekkel, vagy a dalbetétekkel, egy kissé unalmassá válik a film, mert semmi meglepő nincs benne. A történet inkább csak ürügyként szolgál arra, hogy újabb és újabb vizuális orgazmusokat élhessünk át. Ahhoz hasolítható ez, mikor egy dombos útszakaszon gyalogolsz: ha fenn vagy egyik domb tetején, a kilátás gyönyörű, de mikor lent vagy s felfele igyekszel, az út unalmas és fárasztó. Az Across the Universe esetében is nehéz egyes részeket ásítás nélkül átvészelni, főleg ha láttuk a film előzetesét is, mert abban nagyjából kiderül, hogy mi fog történni.
A musical konvencióit figyelembe véve a film korrektül van elkészítve. A dalok jók és mindenki számára ismerősen csengenek, hiszen eltekintve néhány kivételtől a Beatles repertoárjából lettek kiválasztva. A cím is egy Beatles-dal, bár ez a cím talán más elvárásokat támaszt bennünk a filmmel kapcsolatban, mint amit kapunk. A szereplők nevei is mind a liverpooli banda számaiból lettek kölcsönözve – vagy képezve, ami még jobban segíti és indokolja a dalbetétek használatát. (Hey Jude, Lucy in the sky stb.) Fontos továbbá az is, hogy a dalbetétek jó helyen vannak elhelyezve a filmben, a szereplők nem motiválatlanul fakadnak dalra, minden jelenet jól elő van készítve. Az éneklős részek sokszor áthidaló megoldásokat nyújtanak két rész között, ezáltal érdekes asszociációk keletkeznek és az aprólékos vizuális kimunkáltságuknak köszönhetően, a szövegek is új jelentést nyernek. Ilyen például a Let it be című slágert feldolgozó rész, amelyet egy faji összetűzés elszenvedője, egy néger kisfiú kezd el énekelni, majd egy gospel kórus folytatja egy temetésen, ahol kiderül, hogy a kisfiú fekszik a koporsóban.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a rendezőnő abba a korba helyezte a filmet, amikor a Beatles dalai születtek. Nyilvánvaló, egy olyan időszakot és kultúrát kellett újraalkotnia, melynek a világa magával ragadó, jól megrajzolható és amelyben szabadon kibontakoztathatja vizuális elképzeléseit. Amerika hippimozgalmainak korszaka ideális terepet nyújt, amelyre rásegített még New York kozmopolitizmusa is. A filmen érezhető egy kis Hair-hatás, egy közös motívum is van bennük: amikor Max megkapja a katonai behívóját, ő is olyan lazasággal égeti azt el, mint annak idején Milos Forman Bukowskija. A korszak füvezős-elszállós jellege is kihagyhatatlan volt, de helyet kap egy cirkuszos jelenet is, amely szintén egészen szürreálisra sikeredett. Említést érdemelmnek még a cameo-ok is: megjelenik Bono, Joe Cocker és Salma Hayek is, aki egy szexi nővért alakít a film végén.
Az Across the universe legzseniálisabb darabkája valószínűleg az epres jelenet. Többet nem árulok el, aki kíváncsi, az nézze meg a filmet, ezért a jelentért már biztosan megéri beülni a moziba. A film elsősorban a musical követelményeit teljesítette, mivel a látvány került előtérbe – de mivel ez nem önmagáért való, hanem képes volt kilépni a műfaji kötöttségeiből, mindenképp látványos darab, s egyes részei csakhamar maradandóvá válhatnak.
