„Ez az ember egyedül kinyírta a motherfucker szót” – mondja Ryan Reynolds Samuel L. Jacksonról a filmben, aki manapság tényleg meg tud élni kizárólag az m betűs szó használatából.
El kell ismerni, Samuel L. Jackson tényleg a sírból tud visszahozni filmeket ezzel a varázsszóval (lásd a Kígyók a fedélzeten híres jelenetét), és nem is a jó forgatókönyvíróinak meg rendezőinek köszönheti mindezt, teljesen spontánul is tud oltani, elég arra gondolni, amikor percekig szívta egy műsorvezető vérét, aki összekeverte Laurence Fisbourne-nel. Az viszont mégiscsak túlzás, ahogy a Sokkal több mint testőr alkotói rájátszanak arra, ahogy a színész neve összeforrt ezzel a profanitással. Mintha csak azért csinálták volna felnőtt korhatárosra a filmet, hogy a Ponyvaregény Jules Winnfieldje jópárszor elmorzsolhassa ezt a fogai között. Igazán rosszul azok járnak, akik szinkronosan látják a filmet, a fordító ugyanis nem talált jobb magyarítást a motherfuckerre a köcsögnél.
Jackson gyakorlatilag magát alakítja ebben a filmben, aminek van néhány tényleg vicces poénja és jelenete, viszont ezek se a karakteréhez, se a színész imázsához nem igazán kötődnek, sőt a cselekményhez se. Mintha az alkotók (élen Patrick Hughes rendezővel) érezték volna, hogy a cselekmény önmagában sovány, ezért beletettek néhány erősen felnőtt korhatáros poént, és ekkor voltak leginkább elemükben. Sokat elmond, hogy a legjobb poénok közül több is Salma Hayek karakteréhez kötődik, akinek viszont szinte semmi szerepe nincs a filmben. Mintha csak azért lenne benne, mert szexi (igen, még mindig), híres és Samuel L. Jackson karakteréhez kellett valami hasonlóan tüzes asszonypajtás.
Jackson egy bérgyilkost alakít, aki halálosan szerelmes Hayek karakterébe, bár legnagyobb bánatukra mindketten börtönben sínylődnek. Jackson figurájának, Darius Kincaidnek egy fehérorosz diktátor ellen kell tanúskodnia Hágában, aki megpróbálta felbérelni egy melóra, de közben leleplezett előtte egy népirtást. Eleinte úgy tűnhet, van az ügyben valami szerepe a Hayek által megformált feleségnek is, de végül csak biodíszletnek bizonyul, akinek a kihagyásával simán meg lehetett volna csinálni ugyanezt a filmet. Persze annyi szerepe még van, hogy a műfaj buddy movie, és nem csak Jackson, de Reynolds karakterének is van egy szerelme a filmben, így aztán bondingolás közben elmélázhatnak szerelmi életükről és a kettejük közötti kontraszt is több reflektorfényt kap.
Az alapötletben volt fantázia: Jackson egy vagány mesterlövész, Reynolds pedig a tökéletes ellentéte. Tűz és jég. Michael Bryce nem öl, hanem véd: elit testőr, egy igazi kontroll-freak, aki minden eshetőséggel számol. Rend- és szabálymániás, krédója, hogy „az unalmas nyugalmas”. Míg Jacksont csak a nőjén keresztül tudták elkapni, és azok ketten megvesznek egymásért, Bryce gyorsan bebukta szerelmét (a francia Élodie Yung), amikor szakmai válságba került egy önhibáján kívül kudarcba fulladt akció után. A két karakter közötti kontraszt nagyobb nem is lehetne, Bryce életébe totális káoszt hoz a kiszámíthatatlan, impulzív Kincaid, akinek viszont elkél egy testőr, mivel amennyire erős támadásban, annyira gyenge védekezésben, most pedig nem ölnie kell, hanem életben maradnia.
A történet szerint Kincaidet az Interpolnak Manchesterből kell Hágába transzportálnia, hogy szoros határidőre tanúskodjon Dukovics, a karikatúraszerű diktátor ellen (Gary Oldman újabb remek antihős-alakítása), viszont az elnöknek van egy téglája az Interpol vezetőségében, így a konvojt megtámadják, Élodie Yung ügynöke pedig az exét, Bryce-szot hívja segíteni (annak sincs sok értelme, hogy ezek után kettesben hagyja őket). Bryce totális inkognitóban, feltűnést kerülve próbálja Hágába csempészni a koronatanút, amivel egyfajta akció-road movie-vá válik a film, ugyanis Dukovics pribékeivel való összecsapásaik között össze vannak zárva egy kocsiban.
A történet akkor a legerősebb, amikor Hughes képes Kincaidet erkölcsösebb figurának beállítani, mint Bryce-ot, előbbi ugyanis igyekszik rosszfiúkat kilőni, utóbbi viszont válogatás nélkül bárkit hajlandó védeni, mint valami ügyvéd. Viszont a történet olyannyira zavarosan és nyögvenyelősen indul be, hogy hamar untatni kezd, és onnan már legfeljebb néhány random geg erejéig van visszatérés. Bryce igencsak unalmas belépőt kap, ami ugyan direkt ilyen, de ez nem mentség. Látjuk őt a csúcson, aztán bukni, viszont itt meg egyszerre kellene őt vérprofinak és egy totális vesztesnek gondolnunk. Az európai harci helyzet bemutatásával is csak a játékidő megy, elég Oldman karakterének bevezetésére gondolni, melyben érthetetlen módon a fehérorosz önkényúr angolra vált egy honfitársával való beszélgetés közben. Mintha csak Bryce jelmondata – „az unalmas nyugalmas” – az alkotók ars poeticája is lett volna.
