Kritika | Joon-ho Bong: Okja Kritika | Joon-ho Bong: Okja

A szuperforgalmazó szupermalaca

Joon-ho Bong: Okja

ÉRTÉKELD A FILMET!
Okja
Joon-ho Bong
2017

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Az Okja először a körülötte támadt felfordulással hívta fel magára a világ figyelmét. A Cannes-i Fesztivál ugyanis idén először adott helyet versenyében egy online tartalomszolgáltató (két) produkciójának: az Okja (és a Noah Blumbach rendezte The Meyerowitz Stories) a Netflix saját gyártású filmje.

A film körül kialakult vita a modern és a hagyományos filmforgalmazás összecsapása volt: a gyártó egy percig sem akart a nehézkesebb és szűkebb közönséghez elérő moziforgalmazással bajlódni, amikor nézők millióit éri el egy csapásra az online filmforgalmazással, sőt, az Okja forgatásakor sem jöhetett szóba nyersanyagként a filmszalag – a cannes-i filmrajongók jórésze viszont a Filmet celluloidra forgatott, széles vásznon levetített műalkotásként értelmezi. A cannes-i versenybe márpedig beválogatták, átment egy minőségi szűrőn, ez pedig jelzésértékű.

És valóban: függetlenül attól, hogy mekkora képernyőn nézzük, az Okja figyelemre méltó alkotás. Lehetne vegetáriánus kiáltvány, patetikus GMO-ellenes felhívás, szájbarágós tanmese – de egyik csapdába sem esik bele. Lehetne állatmentő thriller vagy akár gyerekeknek szóló fantasy/mesefilm is erős, csak felnőttek által értelmezhető részletekkel, ha nem lenne benne például egy különös nemierőszak-jelenet. Az egész film egy hatalmas karikatúra a túlnépesedett emberiségről, minden, benne felbukkanó figura önmaga túlrajzolt vonásaival ég az emlékezetünkbe, s ettől lesz az Okja elgondolkodtató felszólalás a nagyvállalatok egészségtelen és etikátlan, de nagy bevételt hozó praktikái ellen, illetve a reklámokban tulok módra hívő fogyasztói butaság ellen.

A történet középpontjában egy „szupermalac” áll: egy amerikai hústermelő vállalat hirtelenszőke üzletasszonya már az első percekben bejelenti a nagyvilágnak, hogy valahol Dél-Amerikában egy hatalmasra nőtt disznófajtára bukkantak, amelyet sikerült kölykezdtetniük, és a malackákat szétküldték a világ minden tájára, hogy a hagyományos helyi állattartás szabályai szerint a lehető legjobb körülmények között nőjenek fel. A végcél kiválasztani a legjobb fajtát, amely további nemesítéssel akár az emberiség élelmezési problémáit is megoldhatná. A cirkusz – és a tévéshow – kell a disztópikus társadalomnak, a nemesítés hagyományos, természetközeli módszerei azonban tíz évnyi távlatban ígérnek eredményt – a vállalat tehát hiteles és egyedülálló marketingstratégiával nyomulhat világszerte. A „szupermalacok” közül eggyel, a címszereplő Okjával lesz alkalmunk közelebbről megismerkedni: ő valahol egy koreai hegytetőn kötött ki, gazdája egy Mija nevű, árva lányka, akit a nagyapja nevel. Hamar kiderül, hogy Okja nem egy átlagos malac, már ha malac egyáltalán (le a kalapokkal a CGI-mesterek előtt): nagyra nőtt, kövér teste ugyan arra emlékeztet, de feje inkább egy vízilóé vagy kutyáé – márpedig a kutya az ember legjobb barátja. Értelme is felülmúlja a sertésekét, hatalmas, néma testébe meglepő intelligencia és érzelem szorult. Ő sem kerülheti el azonban a sorsát: tízévesen, ivarérett korában Amerikába viszik, vissza a vállalathoz, amely Koreába kihelyezte. Egyetlen barátja, Mija (Seo-Hyun Ahn)korát meghazudtoló bátorsággal küzd, hogy megmentse és hazavigye. Ennek a felnövéstörténetnek az igazi főszereplője és hőse nem ember, hanem maga az Okja nevű lény, egyetlen szereplő sem kínál igazán azonosulási lehetőséget, a „szupermalacokat” és az általuk képviselt szimbolikát azonban egyre jobban megértjük.

Az Okja ereje a csípős iróniájában rejlik. A vállalat gátlástalan tulajdonosa és nála is gonoszabb ikertestvére – Tilda Swinton zseniális, kettős alakításában – minden idők leggonoszabb főgonoszánál is gonoszabb, ugyanakkor nem szűnik meg nevetségesnek is lenni. A vállalat ellenpólusa az erőszakmentességet és az állatok szeretetét hirdető, maroknyi környezetvédő kellene legyen – de őket is nehéz komolyan venni: bébiképű vezetőjük puhánynak tűnik, lelkes társa pedig annyira komolyan veszi az ökológiai lábnyom minimalizálásának a kihívását, hogy szinte éhen hal. A malacfarmon azonban már nincs humor, nincs irónia, csak a tragédia dúl. Ennek a forrása pedig nem a felaggatott sonkákban vagy a csatornába sodort véres lében rejlik, hiszen ép eszű felnőtt tudja, hogy csonton terem a hús, és valahogy el kell jutnia az ólból a tányérunkba – a drámát az Okja-féle faj már-már emberivé nagyított, értelmes lény volta adja.

Joon-ho Bong nem enged a hollywoodi happy end csábításának, a „kislány és az ő házikedvence” toposzra épülő történet végkifejlete elgondolkodtatóan alakul. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy Cannes-t felkészületlenül érte ez a film – és netflixes társa –, a fesztiválnak állást kellett foglalnia, ami a versenyszabályzat pontosításában öltött testet, és a hagyományos mozi iránt rajongó tábornak adott igazat. De vajon kinek lesz igaza legvégül, a távolabbi (vagy nem is épp oly távoli) jövőben? A minden áron húst gyártó nagyvállalatnak, avagy a gyengébb minőségben, de többeknek filmet eladó online csatornának – vagy a hagyományos, kisebb hús/filmtermelőknek?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat