A szeptemberben a Netflixen debütált Becsüld meg a Földet című dokumentumfilm azzal reklámozza saját magát, hogy míg a hasonló tematikájú, klímaszorongós társai pusztán depresszióba taszítják a nézőt, addig ő reménnyel tudja megtölteni, és az az igazság, hogy nem is hazudik nagyot. Példának okáért a szintén Netflixes, de brit gyártású David Attenborough: Egy élet a bolygónkon nyilván nagyságrendekkel szebb és mélyebb és meditatívabb, a Becsüld meg a Földet ugyanakkor nem csupán felhívja a figyelmet a közismert problémákra, de az amerikai pragmatizmus virtusával egyszerű, közérthető megoldási javaslatokat is közöl, mindezt Woody Harrelson ízes, déli akcentusában narrálva.
A Becsüld meg a Földet éppenséggel a századik film volt, amit 2020-ban láttam, és bár a celebparádé és a túlzottan pozitív kicsengés elsőre inkább riasztónak tetszett, eredendő félelmem – miszerint az alkotók esetleg totál idiótaként kezelnek majd mint nézőt – szerencsére alaptalannak, maga a film pedig igazán méltónak bizonyult a kiemelt szerepre. A Sundance-közönségdíjas Tickell házaspár legújabb filmje igazi szemfelnyitó hatással lehet, és új, logikus összefüggésbe helyezhet a fejekben mindeddig külön kezelt jelenségeket.
A film üzenete roppant egyszerű, mégis annál nehezebb átadni és foganatosítani, nevezetesen: ami a talajnak jó, az nekünk is jó. A talajerózió problémáját és annak lehetséges megoldásait már Franklin D. Roosevelt (az USA elnöke 1933–1945 között) is felismerte, ezért a harmincas évek pusztító aszályhullámainak és homokviharainak hatására (erről a korszakról szól John Steinbeck Érik a gyümölcse) 1933-ban életre hívta a Termőföld Védelmi Szolgálatot (mai nevén Természeti Erőforrások Védelmi Szolgálata – Natural Resources Conservation Service). Ennek ellenére a tömegtermelésre berendezkedett mezőgazdaság lényegében a mai napig ugyanazokat a kiszipolyozó módszereket alkalmazza, mint az oklahomai préri tudatlan farmerei száz esztendővel ezelőtt (és az ezeréves letűnt civilizációk nemkülönben).
A Kiss the Ground brand nem csupán egy dokumentumfilmet takar, hanem egy 2013-as alapítású, kaliforniai székhelyű nonprofit szervezetet is, amely már Tickellék 2019-es The Earthing Movie című filmjében is felbukkan. A szervezet és a film is egy olyan ökológiai szemléletű mezőgazdaságot promotál, amely a monokulturális termelés helyett a biodiverzitást, a mesterséges talajjavítás helyett pedig az élőállatok bevonását helyezi előtérbe. A Becsüld meg a Földet egyik főszereplője, Ray Archuleta agronómus, korábban maga is az említett Szolgálat alkalmazottja, manapság pedig a „Talajegészségügyi Akadémia” utazó ügynökeként nap mint nap dacol az ipari talajművelés és a konok gazdák nehéz közönsége ellen, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő gyógypedagógusok rendíthetetlenségével okítva őket a különféle mikroorganizmusokról, a kemikáliahasználat ördögi köréről és így tovább, miközben a kormányzatok mezőgazdasági politikája tovább nehezíti munkáját. Más kérdés, hogy a film – minden nemes célja mellett – egyúttal egy olyan oktatási programnak is reklámot csinál, amelyet Archuleta és a filmben szintén szereplő Gabe Brown farmer már korántsem puszta önzetlenségből, hanem ropogós amerikai dollárokért cserébe kínálnak az érdeklődőknek.
Vizuális eszközeit tekintve az alkotás a legkevésbé sem filmművészeti remekmű: innovatív tartalmát ékegyszerű, szinte elavult megoldásokkal próbálja átadni a közönségnek: archív felvételek, térhatásúra effektezett régi fényképek, illusztratív, stock (jellegű) videók, légi felvételek, riportközelik, osztott képernyők, valamint animált grafikonok és folyamatábrák váltják egymást a képernyőn sűrű, tempós vágásokkal. Az egyetlen eredeti elem talán az új helyszíneket bevezető, képeslapszerűen feliratozott nyitóképek alkalmazása.
A költségvetés látszólag a humán erőforrásnak tartogatta a nagyobb tortaszeletet: a jól bevált recept szerint sztárokkal protezsált Becsüld meg a Földet képsorain szakértők, gazdák, politikusok és nem utolsósorban celebek szólalnak meg és tesznek tanúbizonyságot – ki ki a maga módján – a regeneratív földművelés mellett. Betekintést nyerhetünk Gisele Bündchen és focista férje privát étkezési szokásaiba; végignézhetjük a kilenc évvel fiatalabb Ian Somerhalder kínos és rövid életű természetfilmes karrierjét; együtt turnézhatunk Afrika-szerte Patricia és David Arquette-tel, akik eredetileg a 2010-es hatiti földrengés áldozatain igyekeztek segíteni, de kalandjuk végül egy kissé vicces, mégis szuperhatékony kakakomposzt-projektté nőtte ki magát; sőt, néhány néma képkocka erejéig még maguk Tickellék is felbukkannak, akik a filmkészítés mellett egyébként farmerkednek is.
A film továbbá segítségül hívja a zene és a humor erősen érzelmi alapú eszközeit is, így kíséri a Sexy Thing című sláger a mikróbák csodálatos világát magyarázó képeket, és így járatja le Rosario Dawson stáblista utáni fricska gyanánt a Somerhaldernél is butácskább utcaemberét, míg a patetikus finálé kottáját Jason Mraz énekes jegyzi, aki szerepel is a filmben. Szerencsére azonban a filmben megjelenő sztárocskák nem kizárólag biodíszletek, hanem többségében olyan közszereplők, akik a hétköznapokban is tevékenyen és példamutató módon viselik szívükön a bolygónk sorsát.
A film bizonyos szempontból nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen a négy fal közé kényszerített hónapok során nem csupán az élesztő és a WC-papír, de a természet közelsége is felértékelődött: sokan 2020-ban fedezték fel először, hogy a házukhoz kert, vagy a lakásukhoz erkély tartozik; ha meg az se, hát az ablakpárkányon kezdtek el sorakozni a szupermarketben vásárolt paradicsomokból kikotort magokkal teli, újrahasznosított WC papír-gurigák és tejfeles poharak.
S ami kicsiben már a társasházak függőfolyosóján is tetten érhető, szerencsére nagyban is kezd megmutatkozni: a filmben ábrázolt holisztikus szemlélet magvai ugyanis – minden gazdasági-politikai hátráltató tényező ellenére – már Magyarországon is csírázásnak indultak, így a helyi viszonyokra alkalmazott-kikísérletezett jó gyakorlatokkal és az azokból leszűrt halmozódó tudásanyaggal manapság egyre könnyebb magyar nyelvű oldalakon is szembetalálkozni.
A filmben bemutatott módszerek hatékonysága persze nagymértékben függhet az adott földterület méretétől, éghajlati viszonyaitól, a föld használójának anyagi lehetőségeitől, és így tovább, de az elvek általános érvényűek és könnyen transzferálhatók, így a film és a köré kapcsolódó mozgalom hasznos információkkal szolgálhat bárki számára, aki akár csak egy virágcserépnyi termőföld fölött rendelkezik.
