Aki ébren volt a tavalyi Fekete Péntek alatt, az láthatta, hogy a szórakoztatóelektronika-ipar aktuális vezényszavai gyártónként eltérnek ugyan, de mégis hasonlóak: 4K, UHD, vagy éppenséggel UltraHD. Szóval már megint lehet lecserélni a teljes házizmozi-felszerelést. Csak érdemes-e?
A 90-es évekre okosodtak meg annyira a gépek, hogy digitalizálódhatott a mindaddig leginkább analóg (VHS) szalagokon terjesztett házimozizás. A Video CD-vel kezdődött, aztán jött a jó öreg DVD, ami mindenkit meghódított, és soha nem látott méretekben segítette elő a kalózkodást (pedig mindössze az volt a stúdiók célja vele, hogy még több pénzt keressenek, ójaj). A DVD-szabványt még az akkori katódsugaras, kb. 576 (vagy annyi se) sor visszaadására képes analóg PAL és NTSC-tévékészülékekre találták ki; a következő lemezfajta, az immár kéklézeres fénnyel olvasott Blu-ray pedig egy rövid formátumháború után (amiben ellenfele, a HD-DVD veszített) immár az új generációs, digitális HD- vagy FullHD-tévékhez szolgáltatott néznivalót kb. 2006 óta. És íme, alig telt el tíz év, itt van a még mindig nagyszerű néznivalónak számító FullHD (1920×1080 pixel) utódja, az UltraHD – vagy ahogy elég gyakran (és kvázi tévesen) szólítják: a 4K. Ugyanaz a képarány (16:9), csak még nagyobb, konkrétan négyszer akkora felbontása, összeszámolva 3840-szer 2160 pixel. (Hogy még több rövidítésünk legyen, hívják még kedélyesen 2160p-nek is, az 1080p mintájára.)
Négyszer annyi pixel, kétszer annyi ká
Érdekes ponton vagyunk a film-, illetve inkább a szórakoztatóipar-történetben: a házmozizás minőségben leveri a mozit. Na jó, ez így nem egészen igaz, de azért mégis: a nemrég digitalizált mozik nagyrésze csak 2K-felbontásra képes (itt lehet utánaolvasni, hogy hogyan is van ez), a DCP-n forgalmazott filmekről nem is beszélve. Ezzel szemben viszont már jó ideje lehet venni böhömebbnél böhömebb óriástévéket otthonra, amik lazán képesek visszaadni a 3840×2160-as felbontást. Persze, a DCP és a mozi színeit (még) nem lehet überelni, de akkor is! Ez négyszer annyi pixel, négyszer annyi részlet, minden pórust és hajszálat lehet látni majd Jennifer Lawrence-en. (Elvileg. Gyakorlatilag még nem.)
És nemcsak hogy a home entertainment lehagyja a mozit, de a netes szolgáltatók meg lehagyják a fizikai formátumokat. A „négykásítás” világelső „early adopter”-ja viszont, mint minden technológia esetében, természetesen a pornóipar. Az első, tömegek számára is elérhető, 4K-s felbontású felvételek (hadd ne nevezzük filmnek, na!) tudniillik ilyen lengén öltözött alkotások voltak. Aztán lépett a Netflix és az Amazon Video: a saját gyártású sorozataik nagyrészét 4K-ban, sőt, HDR-ben (erről később) lehet nézni, ha van megfelelő felszerelésünk.
Akinek nem sztríminge, ne vegye magára
Ha tehát csak netflixezni vagy amazonozni szeretnénk 4K/UHD-ban, akkor elegendő, ha vásárolunk egy netflixes-amazonos-logóval ellátott, 4K/UHD-okostévét. Öt percbe kerül, és már lehet is farkasszemet nézni Frank Underwooddal. De megéri-e? Nem biztos. Ugyan a kép valóban tisztábbnak, szebbnek, részletgazdagabbnak tűnik, a valóságban olyan roppant sűrűre van tömörítve a VOD-szolgáltató jele (teljesen pragmatikus okok miatt: hogy minél kevesebb kábellel, egy sima wifi-jellel és az olcsóbbik internetelőfizetéssel is működjön), hogy ha kicsit is közelebb lépünk a készülékhez, ronda pixeleket látunk, főleg sötétebb jeleneteknél. Ez persze függ az eredeti nyersanyagtól is, de pl. a Netflix állítólag minden saját sorozatot 6K-ban forgattat, és ehhez képest az új Orange is The New Black-évadban néha siralmasan gyenge képminőséget kapunk (le lehet egyébként csekkolni a legtöbb tévés Netflix-appben, hogy tényleg 2160p jelet kap-e a készülék, és hogy az pontosan mekkora bitrátával érkezik). És ha véletlenül olyan tévénk lenne, ami UHD ugyan, de nem okos (habár ilyen nemigen van a piacon), lehet venni hozzá egy új generációs Google Chromecast-et, ami 4K/UHD-ban tolja kifelé a közízlést. Csak szólok, hogy a Netflix és az Amazon saját cuccain kívül más tartalmuk vajmi kevés van 4K/UHD-ben, a legtöbb film FullHD-s. (Ami persze még mindig nagyszerű felbontás.)
Na de mi van, ha kicsit jobb hangminőséget akarunk, pl. egy erősítővel? Vagy kedvenc számítógépes játékunkat próbálnánk ki 4K-ban (FusRoDah!)? Netalán nyertünk a lottón, és úgy gondoljuk, hogy okos dolog lenne elkölteni UHD-Blu-ray-lemezekre?
Kábel a rengetegben
Ha csak a tévé rekedtes, alumíniumhangzású hangszóróit akarjuk lecserélni valami jobbra, még könnyen megússzuk egy korábbi generációs erősítővel is. A legtöbb tévének van optikai kijövete, amit bedugunk az erősítőbe, és boldogan hallgatjuk a tömörítetlen sztereót vagy alaptömörítésű DTS/Dolby-surround-jelet. A boldogság sokáig nem tart, mert rájövünk, hogy már a Netflix is képes a sima Dolbynál valamivel jobbra (Dolby Digital Plus 5.1). Ezt pedig csak külső lejátszóval fogjuk elérni.
Namostmár, a cikk írásakor még mindössze egy maréknyi UHD Blu-ray-lejátszóról tud a világ. A nagy gyártók (Samsung, Panasonic, Sony stb.) lejátszói egyelőre annyira nevetségesen drágák, hogy talán megéri kivárni a következő Fekete Pénteket. Hacsak nem akar az ember egy teljes játékkonzolt is a lejátszó mellé. Mert akkor megkapja az Xbox One S-et, ami amellett hogy játékkonzol, tud 4K-UHD-Blu-rayt is játszani, ráadásul olcsóbban, mint a következő legdrágább, kimondottan UHD-lejátszónak csinált gépezet. Ezen a ponton simán el lehet gondolkozni: mi a francot tud pl. a Samsung, hogy az Xbox-nak a másfélszeresébe kerül, és még játszani sem lehet rajta? Persze, ha kipróbáljuk média centerként az Xboxot, sok helyen fogunk csalódni (mint minden Microsoft termék, csak szinte jó: a sima fájllejátszója siralmas, de a VLC is csuklik rajta néha, meg hát minden játékkonzol egy óriási pénznyelő fekete lyuk), de akkor is. Ha még senki sem riadt volna vissza a vásárlástól, egy jótanács: alaposan meg kell nézni, hogy tényleg UltraHD Blu-ray lejátszó legyen, és ne csak egy sima olckúl bluréj-spinner, amire rápakoltak egy 4K-plecsnit apróbetűs „upscaling” felirattal. 300 euró alatt ne is nagyon nézelődjünk.
A Netflix által kínált Dolby Digital Plus miatt nem érdemes teljesen új rendszerbe invesztálni. Komolyan. De a lemezeken található kép és hang miatt viszont már lehet, hogy igen. Az UHD Blu-ray-lemezek ugyan a régi tesóhoz hasonlóan szintén 4:2:0 színtömörítésűek, tehát messze vannak a DCP-től, viszont a bitráta tényleg bőséges tud lenni, így becsületes, szép képminőséget kapunk, sőt, most már akár HDR-rel is (mondom, hogy erről később!), valamint olyan nagyszerű surround hangsáv-lehetőségekkel, mint a Dolby Atmos (de még egy régebbi generációs DTS-HD is sokkal szebben szól, mint a streaming-szolgáltatások alap hangja). És hát a Netflix meg az Amazon ultrahádé képe alultáplált, vézna gebének tűnik mellette. Csak persze ez mind felszerelés kérdése is. Ergó: ha lemezről is akarunk filmet nézni, akkor mindent cserélni kell. Erősítőt, lejátszót, tévét, sőt, extrém esetekben kábelt is.
Mert amire roppant fontos odafigyelni, az a HDCP 2.2. Jézusom, már megint egy hádével kezdődő rövidítés – sikolt fel a kedves júzer, és jogosan. De ezt tényleg nem szabad elhanyagolni. A HDCP egy másolásvédelmi szabvány, és nem szoftver kérdése, hanem fizikailag a felszerelés (erősítő stb.) része, áramköri szinten. Ha ennél „butább”, értsd régebbi HDCP-kompatibilitású felszerelésünk van, nem biztos hogy fog menni a 4K teljes dicsőségében. A helyzetet csak bonyolítja, hogy HDMI-kábelből (pontosabban: a csatlakozókból) is vannak új szabványok (most éppen 2.0a), amik viszont nem feltétlenül járnak kéz-a-kézben a HDCP-másolásvédelem verziójával. Habár legtöbbször igen. Kell-e akkor kábelt cserélni? – toporzékol már az olvasó, akit csak ez érdekel, mert már 20 perce olvassa ezt a cikket egy szaküzlet vonatkozó polca előtt. Nem feltétlenül. Ha rövid a kábel, akkor biztosan viszi a teljes színpompájú 4K-s, 4:4:4 színtömörítésű, HDR-es (mondom, hogy később, na! ejnye!), 16 csatornás tömörítetlen hanggal ellátott jelet is. (Az egy másik dolog, hogy a kedves felhasználó pontosan mivel fog produkálni teljes színpompájú stb. jelet [megmondom: számítógéppel és egy vadiúj videókártyával]). De minél hosszabb a kábel, annál vastagabb kell belőle. Máskülönben villódzásokat meg egyéb handshake-problémákat kaphatunk.
A nagy UHD-Blu-ray svindli
Na és akkor végül maguk a filmek. Bizony, ugyanolyan jó öreg CD-méretű korongokon, a Blu-rayéhoz hasonló, csak kék helyett fekete tokban kezdtek megjelenni az ún. UHD Blu-rayek, amik 25–50 giga helyett három- vagy négyrétegűek és 66–128 giga kapacitásúak, és nemcsak a felbontás új generációs benne, hanem a másolásvédelem is (ez a hírhedt AACS 2.0 – habár úgy tűnik, hogy röpke fél év alatt a hackerek ezt is feltörték már, legalábbis erre utal, hogy állítólag már 4 darab lemez pontos, 1:1 ripje is letölthető az internetről), meg persze a kodek is (az AVC-ként is ismert H.264 új, okosabb tesóját HEVC-nek, avagy H.265-nek hívják, és sokkal hatékonyabban tömörít, de persze sokkal bikább gépek kellenek a ki- meg betömörítéshez is). Hagyjátok már abba a hával kezdődő betűszavakat, könyörgök! – adja fel a könnytócsában úszkáló olvasó, ingujjával megtörölve orrát.
Na de emlékszünk arra, hogy a Blu-ray és a HD DVD hajnalán (tíz éve, ami technológiai csippentett bronzkornak számít) a nagy stúdiók pironkodás nélkül sima SD-ről HD-re felkonvertált filmeket adtak el HD címszóval? Most is így van. Nagyon sok film eleve 2K-ra forgott, de ha nem is, akkor is lehetséges, hogy a DI (digital intermediate) a sok renderelt effekt miatt mindössze 2K-ban készült el. Nem baj, gondolják Hollywoodban, felkonvertáljuk 2160p-re, és eladjuk. Úgyis megveszik. Az „úgyis megveszik” részt nem tudom igazolni, mindnyájan tapasztaljuk, hogy a fizikai hordozók mennyre megsínylették az új idők új sztríming-dalait.
Persze, attól még egyre több film jelenik meg „natív”, igazi 4K-n UHD Blu-rayen, és ezek tényleg jól néznek ki. De ha tényleg annyira elszántak vagyunk, hogy ilyesmibe invesztálunk, akkor mindenképp használjuk a következő honlapokat, ezek belső filmipari információkból csipegetnek, hogy kiderítsék, igazi 4K-e egy film lemezváltozata, vagy felkonvertált kamu: 4kblurays.com, illetve realorfake4k.com. Ugyanígy ne dőljünk be a sima, kékdobozos Blu-rayek „masterized in 4K” feliratának sem, nem leszünk tőle boldogabbak.
Megvettem a lejátszót, s akkor most mi van? – visszhangzik a jogos kérdés az üres moziteremben. A válasz: kies kis hazánkban egyelőre 7–8 film, s ezek között is van kamu, amint az előbb láttuk (de persze folyamatosan jelennek meg új filmek). Amerikában persze máris UHD-Kánaán van. A jövő mindenképp ezé a formátumé, de a lejátszók és a filmek ára (110–130 lej, ill. 10–11 ezer forint, ami 4-6 mozijegy ára, vagy éppenséggel tízé, ha nem multiplexekben gondolkozunk) egyelőre nem fog masszív tektonikus mozgásokat eredményezni a home entertainment világpiacán.
De kinek jó ez az egész? Megmondom: azoknak, akik egyelőre „megelégednek” a sima, FullHD-s Blu-rayekkel is. A lejátszóik is olcsulnak, lehet használtan cudarjó erősítőket kapni, és hát ami a legfontosabb: a filmek maguk is olcsóbbak lesznek. A DVD-nél nagyságrendekkel jobb (már csak azért is, mert nem interléces, hanem progresszív kódolású) Blu-ray lemezekből is kezdtek megjelenni a 2 eurós turkálódobozok a plázákban. Ami pár éve még nagyon drágának számított, az egyre elérhetőbb lesz, és apróbb lépésekkel ugyan, de otthon is egyre közelebb kerülünk a mozis élményhez.
Na és akkor mi az a HDR?
Hú, reméltem, hogy megúszom. Nos, alapjában véve az a lényege, hogy több színrészlet lesz látható a képen, a fehérek nem égnek annyira ki, a sötétek meg nem feltétlenül buknak be teljesen feketébe. Nagyobb kontrasztátfogás, több szín, nagyon fényesség (brightness)-játék. A régi, Rec.709-nek becézett szabványhoz képest az új, Rec.2020 (vagy BT.2020) nevű szabvány több részletet tud belezsúfolni egy hasonló méretű videófájlba. A lényeg már megint azon van, hogy mennyi pénzt vagy hajlandó kihajigálni az ilyesmire. Elvileg a Netflixnek is vannak HDR-tartalmai, de jelen sorok szerzője biztosítja az olvasót, hogy az égvilágán semmi fontosról nem marad le, ha nem hádéerresítve nézi pl. a Santa Clarita Diet című gagyi zombis vígjátékot. Rendes tömörítéssel (lemezről) megint más a dolog, de ugyanott tartunk: még nincs rendes, értékelhető tartalom. Ha pl. megnézhetném a Koyaanisqatsit mai felbontásban, HDR-ben, akkor lehet hogy lehidalnék. Az Utazóktól (Passengers) viszont egyébként sem vár sokat az ember, pedig nem kamu 4K, hanem igazi. A novemberben piacra dobandó új Xbox-verzió és a Sony legkeményebb Playstationje, a PS4 Pro elvileg képes igazi HDR-tartalmat mutatni játékok esetében, de egyelőre ilyenből is csak maréknyi van. Ja, és hogy még bonyolultabb legyen, megjelentek a sima HDR-rel versenyző technológiák is, pl. a Dolby Vision, vagy a Samsung sajátja, a HDR10+ nevű. A puding próbája az evés: noha a bemutatószalonokban nincsenek otthoni körülmények (leginkább azért, mert ronda neonlámpák világítnak fentről), érdemes odamenni és személyesen megnézni, hogy tetszik-e, amit látunk.
Summa summárum: ez a jövő. Bizonyos aspektusai (a felbontás) miatt érdemes belefektetni, mások (a HDR, de főleg a formátumháború) miatt nem, legalábbis egyelőre. A 2K és 4K közti különbségek igazából a két méter átmérőjű tévék körül kezdődnek látszani, meg hát őszintén: a jelenleg 4K-ban elérhető filmekért nem biztos, hogy megéri tolongani. Az aranyszabály: ne hagyd, hogy átverjenek mindenféle rövidítésekkel, mindennek utána kell olvasni. Persze, a túlbuzgók már úgyis megvásárolták a legújabb kütyüket, és alig várják, hogy végre megjelenjen valami igazán jó film is UHD Blu-rayen, az óvatosabbak pedig ráragasztották a mutatóujjukat a black friday-es szájtok refresh gombjaira, hátha november vége felé elkapnak valami árkedvezményt. Ha pedig eddig sem izgatott a dolog, ezután sem fog. Ha így van, akkor ne dobd ki a DVD-kollekciódat (főleg, hogy a ritkább filmek esetében egyre kevesebb a valószínűsége, hogy újraszkennelik őket nagyfelbontásban). Egyébként simán elképzelhető, hogy ez az utolsó generáció a fizikailag megfogható formátumokból. Természetesen az olvasók, házimozizók kellemes vagy kellemetlen tapasztalatait szívesen fogadjuk alul, kommentben.
Betűszavak:
UHD - Ultra High Definition (ultranagy felbontás)
HDR – High Dynamic Range (nagy dinamikatartomány)
HDCP – High Definition Content Protection (nagyfelbontású tartalomvédelem)
AACS – Advanced Acces Content System (aki lefordítja, kap egy nagyfelbontású sört)
HEVC – High Efficiency Video Coding (nagyhatékonyságú videótömörítés)
HDMI – High-Definition Multimedia Interface (nagyfelbontású multimédia-interfész, injorfész!)
