Címke: blu-ray

Analóg és digitális között – Filmvetítés és forgalmazás a DCP korában

2016. május 4. – írta

Több mint száz éven keresztül a filmeket celluloidról vetítették a mozikban: egy átlátszó, a szélein kilukasztott (perforált) műanyagszalagról, 4 perforációnyi „magas” képekkel. Első használata óta (1891-ben, Edison Kinetoszkópjában) a 35mm-es filmszalag lett a legelterjedtebb hordozó. Persze, közben megjelentek rajta a színek, meg a 4 perforáció közé szorított filmkép aránya is változott, meg később még a hangsáv is rákerült a szélére, de a működési elv ugyanaz maradt, így egy 1900-ból származó filmszalagot elvileg simán le lehetett játszani egy 2000-ben készített vetítőgéppel.

Halad a Blu-ray összefogás

2009. december 17. – írta

Egy négynapos rendezvény során az új formátumot népszerűsítették az elmúlt hétvégén a budai Mammut bevásárlóközpontban a magyar Blu-ray összefogás résztvevői – tájékoztatott az EST.hu.

Összefog a magyarországi Blu-ray szakma

2009. szeptember 30. – írta

Összefognak a Blu-ray készülékek gyártói és a filmforgalmazók, hogy a jövőben együtt népszerűsítsék az új formátumot. A közös munka célja, hogy megismertessék a közönséggel a Blu-ray technológia előnyeit, lehetőséget adva ezzel a filmrajongóknak házimozis élményeik maximalizálására – írja az EST.hu.

Négyszáz gigabájtos DVD-t készített a Pioneer

2008. július 10. – írta

400 gigabájtnyi adatot vittek fel egyetlen Blu-ray DVD-re a Pioneer kutatói. A speciális lemez rétegenként ugyanúgy 25 gigabájt adatot tartalmaz, mint a jelenlegi Blu-ray lemezek – csupán a rétegekből tartalmaz kettő helyett tizenhatot.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?