Akarod tudni, honnan származnak a kisbabák? Nem, nem onnan. És a gólya sem hozza őket. Tíz perc alatt el lehetne magyarázni.

Be kell vallanunk, vártuk a Bébi urat. A Dreamworks idei első, egészestés animációs filmje ropogós humort ígért némi édifaktorral társítva. Ki ne lenne kíváncsi, hogy mi járhat a beszélni még nem tudó apróságok fejében, és hát kinek ne akadna meg a szeme egy öltönyös-nyakkendős-aktatáskás gyereken (a szülein kívül, akik olyannak szeretik, amilyen)?

A film alapvetően arról szól, hogy egy kistesó érkezése a feje tetejére állítja akármelyik család életét. A szülők a kicsi körül rohangálnak, etetnek, altatnak, szórakoztatnak szüntelen, és közben kevesebbet foglalkoznak az első gyerekkel, őt már nem is szeretik annyira – legalábbis a nagy tesó így érzékelheti a változásokat. Ezt a kiindulópontot viszi el – igen helyesen – mesebeli túlzásokig a film, így lesz apró termetű jövevénye valóban egy nagy, nemzetközi vállalat menedzsere. Nagyjából eddig az eredeti gondolat – ha úgy vesszük, a címmel és a plakáttal már ki is fejtették –, és elég nehéz úgy kitalálni egy filmet, hogy ennél több ötlet nyomokban se kerüljön bele.

A fő konfliktus forrása – hogy egy bosszúszomjas vállalkozó el akarja rabolni a babáktól a világ összes szeretetét egy különleges kiskutya piacra dobásával – erőltetett és egészen elképesztően és bugyuta. A poénok szörnyen suták – előfordulhat, hogy egy óvodás nevet rajtuk, de az alkotók teljesen megfeledkeztek arról, hogy az óvodások nem egyedül járnak moziba. A sztorin beül bébigyár lenne a legjobb helyszín, ezt kellene a legaprólékosabban kitalálni, csakhogy a valamiért gúzsba kötött fantáziájú alkotók óvatoskodása (?) miatt és a hemzsegő logikai bakiktól inkább csak egy értelmetlen „miért”-sorozat indul be. (Például: miért az az ideális világ, amelyben a kiskutyák nem nőnek meg? Vagyis az ideális kiskutya... vagyis...) Legalább a bébigyár olyan félénken van kidolgozva, hogy szinte egy óvodás is rajzolna ilyent. A két – nahát! a közös cél érdekében összefogó – hős jellemzése is ugyanannyira leegyszerűsített és elnagyolt, mint teljes családjuké (bizonyára mert genetikailag mégiscsak oda kell kötődniük…).

Bár a szereposztás sikeres, és Bébi úr figuráját is érdekesen kitalálták – nagy fej, nagy szemek, pöttöm test, nagy pocak, ahogy egy rendes csecsemőhöz illene, csak ugye egy kis csavarral –, a filmnek egyetlen szegletében sincs saját világa, vizuális stílusára is leginkább a „semmilyen” jelző illik.

Összességében a Bébi úr olyan, mint egy egészestésre sikeredett trailer: az ígérete valaminek, amit valahol máshol, máskor fogsz megkapni. Másfél órán keresztül ezt nézni? Még ha végre megtudod, honnan jönnek a kisbabák, akkor se.