Szilágyi Fanni első nagyjátékfilmje közel sem csak Stork Natasa bravúros alakítása miatt sikerült remekül. A Veszélyes lehet a fagyi átgondolt motívumhálóval és a remek nézőpontokkal kúszik a bőrünk alá.
Bár mindannyian csípőből soroljuk a klasszikus szerelmi drámákat, és a szülő-gyermek viszony is igen gyakran jelenik meg a különböző alkotásokban, a testvérkapcsolatok mintha kevesebbszer szolgálnának témául filmek számára. Pedig van bennük valami nagyon misztikus. A testvérünket nem választjuk, mégsem olyan számunkra, mint a szüleink, hiszen egyenrangú félről van szó, aki jó eséllyel az ember egész életét végigkíséri. Ezzel együtt nagyon törékeny is ez a kapcsolat, amit a környezet (pl: szülői elvárások, a körülöttük élők viszonyulása) könnyen kikezdhet.
Szeretve gyűlölni – Testvérek a filmvásznon
Tanulmánysorozatot indítunk, amelyben az emberi/családi viszonyok és kötelékek különböző formáinak filmes előfordulásait vizsgáljuk. Íme, így néznek ki a testvérkapcsolatok a filmvásznon.
Szilágyi Fannit viszont érezhetően foglalkoztatja a téma, hiszen már a karrierjét elindító A kamaszkor vége című rövidfilm is egy testvérpárról, sőt tulajdonképpen egy szerelmi háromszögről szólt, és most is ez a helyzet. Éva és Adél (Stork Natasa kettős szerepben) nem is élhetnének különbözőbb életet: egyikőjük radiológusoként dolgozik, és legkevésbé sem fontosak számára a külsőségek, míg a másik ikerlány elitkörnyéken lakik, lakásukban a nappaliban lévő szőnyeg is annyiba kerül, mint egy autó. A lányok mindennapjait azonban alapjaiban változtatja meg Ákos (Patkós Márton) megjelenése, hiszen mindketten azt érzik, hogy valami olyasvalami érkezett meg az életükbe, amiről nem is tudták, hogy ennyire hiányzik.
A Veszélyes lehet a fagyi kétfajta narratív feszültségre épít. Egyrészt az ikerpár jelenléte önmagában is izgalmas. Ugyan nem horrorról van szó, de az H. P. Lovecraft által alkalmazott kozmikus félelem kifejezés juthat eszünkbe, aminek értelmében a mű arra hívja fel a figyelmünket, hogy létezik valami, ami nem fér bele a mi materiális világképünkbe. Ikreket nézni ilyen: mintha ugyanannak az embernek a két személyiségét látnánk, nem véletlenül maradtak fenn az idők során olyan népi igazságok, miszerint az ikrek érzik egymás fájdalmait, vagy hogy gyakran ugyanazt gondolják.
A film másik alapvető eszköze a különböző nézőpontok alkalmazása. Az elbeszélés ugyanis a mozi felénél szemszöget vált, és Adél helyett Évát helyezi a középpontba, és így is újra átéljük ugyanazokat az eseményeket, miközben új részletekre is fény derül. Ismerjük ezeknek a filmeknek a dramaturgiáját, ilyen esetekben mindig a két nézőpont közötti különbségek fontosak igazán, hiszen mind voltunk már olyan szituációban, hogy akár a legközelebbi ismerőseink elmondásával összevetve is teljesen máshogy emlékeztünk bizonyos eseményekre. Szilágyi okosan rá is játszik erre, egyes jelenetekben szinte viccet csinál abból, hogy a néző minden bizonnyal keresi a különbségeket, máskor pedig a mondanivalót építi nagyon szépen azáltal, hogy a korábbiakban érthetetlen események okait ismerjük meg (pl: Éva sírása). A Veszélyes lehet a fagyiban ezek a különbségek elsősorban a két lány közötti elcsúszásokra hívják fel a figyelmet. Máshogy emlékeznek a sértésekre, a bántó mondatokra, és bár nézőként nem lehetünk biztosak abban, hogy kinek mikor van igaza, megértjük, hogy miért haragszanak ennyire egymásra.
Szilágyi filmjének sikere azon múlik, hogy a néző együtt tud-e érezni mindkét lánnyal. A váltásnál pedig megkérdőjelezhetetlenné válik az alkotók remek munkája, hiszen bár Adél eddigre elnyeri a befogadó szimpátiáját, meg akarjuk érteni Éva távolságtartásának rétegeit is. A szálak erőteljes elkülönítése (értem ezalatt a tárgyi kultúra különbségeit is) pedig makroszinten hordoz nagyon fontos üzenetet. A Veszélyes lehet a fagyi ugyanis elsősorban arról szól, hogy milyen szinten vagyunk képtelenek kapcsolódni akár azokhoz is, akik szinte szó szerint ugyanolyanok, mint mi. Pedig mindannyian elégedetlenek vagyunk a saját életünkkel, a két lány például kísértetiesen hasonló módon tekintget ki elvágyódva az ablakon. Szilágyi filmjében mindenki a saját világában él, és bele sem gondol abba, hogy egy-egy félreértésből milyen évtizedes sebek tudnak kialakulni.
És szerencsére mindez csak leírva hangzik közhelyesen. Egyrészt azért, mert bár személyes sorsokat látunk, a Veszélyes lehet a fagyi finoman pendít meg társadalmi húrokat is. Éva álomélete mögött abuzív párkapcsolat húzódik meg, Adél pedig a személyzeti büfében eszi a virslit a kolléganőivel, és némi szakmai megbecsülésért akar külföldre utazni.
Ráadásul a film formanyelve igen átgondolt. A realizmus dominál, de Szilágyi jó pillanatokban engedi be a fantáziát a mozi világába, a központi képi metafora pedig konzekvens és visszafogott. A lányok egymásra találása ugyanis azért kötődik szükségszerűen a természethez, mert épp kapcsolatuk organikus mivoltát kell ahhoz újra felfedezni, hogy végre ismét megértések egymást. A Veszélyes lehet a fagyi azért válik hiteles női filmmé, mert bár dramaturgiai szempontból nagy jelentősége van Ákos megjelenésének, a személyiségfejlődés végső soron a két nőben történik meg, saját döntéseik nyomán tudnak közelebb kerülni a másikhoz.
Az érzelmi változásokat nagyon finoman és érzékenyen ábrázolják a színészek. Patkós Márton visszafogott természetessége remekül támogatja Stork Natasa kibontakozását. Utóbbi tényleg minden arcát meg tudja mutatni ebben a filmben, egy jelenetre sem kérdőjelezzük meg, hogy valóban két külön nőt látunk-e, miközben bizonyos gesztusokat nagyon ügyesen emel át egyik szálból a másikba. Hibaként talán csak azt lehet felróni, hogy a korábbi remek építkezéshez képest – a nagyon szép zárókép ellenére – a befejezés némileg hirtelennek hat. Ettől függetlenül a Veszélyes lehet a fagyi markáns szerzői hangot érvényesítő, remek film, elsőrangú nagyjátékfilmes bemutatkozás.
