A Bébi úr lekörözte A szépség és a szörnyeteget A Bébi úr lekörözte A szépség és a szörnyeteget

A Bébi úr lekörözte A szépség és a szörnyeteget

Sikerrel debütált a hétvégén debütált a Boss Baby című animációs film: második helyre taszította az észak-amerikai nézettségi listákat három héten át uraló A szépség és a szörnyeteget.

A DreamWorks animációjának főszereplője egy öltönyös, diplomatatáskás, taxival közlekedő csecsemő, aki hétéves bátyjával szövetkezik, hogy megakadályozzon egy világméretű összeesküvést. A Tom Garth rendezte családi mozi beszélő babájának Alec Baldwin kölcsönözte a hangját, a zenéjét Hans Zimmer szerezte.

A Bébi úr a várt 30 millió dollárral (8,7 milliárd forint) szemben 49 milliót gyűjtött az észak-amerikai mozik jegypénztárainál a hétvégén.

A szépség és a szörnyeteg további 48 millióval növelte az eddigi gigászi 395,5 milliós észak-amerikai jegyárbevételét, a hétvégén ez már csak a második helyhez volt elegendő.

A népszerű japán mangát adaptáló Páncélba zárt szellem, a DreamWorks és a Reliance Entertainment közös sci-fije mindössze 19 millióval zárta a mozis hétvégét, úgyhogy igencsak szüksége volt az Észak-Amerikán kívüli piacokon összeszedett további 40,1 millió dollárra.

A Lionsgate Power Rangerse 14,5 millió dollárral a toplista negyedik helyén végzett, ezzel két hét alatt 65,1 milliót keresett a jegyárakon.

Az ötödik helyet a Warner Bros. Kong: Koponya-szigete szerezte meg a hétvégi 8,8 milliós jegyárbevételével, ezzel négy héttel a bemutató után összesen 147,8 millió dollárnak örvendhet.

(MTI/Variety)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?