Az Ex Machina az utóbbi évek egyik, sőt talán legjobb sci-fije, annak ellenére, hogy egy kevés szereplős kamaradarab. A sikeres forgatókönyvíró, Alex Garland rendezői debütálása meggyőzőbb nem sűrűn lehetne.

Caleb (Domhnall Gleeson) programozó egy internetes mamutcégnél. Megnyer egy versenyt, jutalmul pedig eltölthet egy hetet a vállalat legendás, remeteként élő alapító-vezérigazgatójával annak hegyvidéki birtokán, ami valójában egy méregdrága laboratórium. Az excentrikus géniusz hírében álló Nathan Bateman (Oscar Isaac) nem okoz csalódást: Calebet egy kísérlet tesztalanyának szánja. Tervezett ugyanis egy humanoid robotot, és Calebet szánja a mesterséges intelligenciát vizsgáló Turing-teszt emberi komponensének. A fiatal programozónak több alkalommal is meg kell interjúvolnia a gyönyörű női külsőt (Alicia Vikander) viselő, Ava névre keresztelt robotot, hogy megállapíthassa, van-e öntudata. Caleb viszont csak abban biztos igazán, hogy vonzódik Avához.

Garland nem árul zsákbamacskát, következetesen végigviszi a kiinduló koncepciót. Műve zárt szituációs kamaradráma mindössze négy szereplővel, egyikük (Nathan ázsiai ágyasa) ráadásul alig kap játékidőt. E film sci-fi, de mentes mindenféle túlspilázott fordulattól és 3D meg CGI látványpornótól. Akár nullbüdzsés színdarabként is elő lehetne adni, pusztán egy robotvázat mintázó kosztümöt kell húzni a női főszereplőre. A történet azonban a forgatókönyvírás szabályainak megfelelően fokozatosan bonyolódik, a feszültség és a tét nő, a viszonyok elmérgesednek, a film pedig a játékidő előrehaladtával egyre kínzóbb kérdéseket tesz fel. Ami a fordulatokat illeti, az első meglepetést Bateman karaktere kelti: a férfi igazi übermensch, állandóan bokszzsákot püföl, súlyokat emelget, és rendszeresen a sárga földig issza magát, pedig társasága kimerül egy angolul nem beszélő ázsiai lányban. Tudósunk Frankenstein és a szörnyetege egy személyben, míg mellette Caleb nyüzüge, mimózalelkű padawan csupán, aki joggal érzi magát fenyegetve a szeszélyes lángelme bunkerében. De ez csak a kezdet: az azonosulási pontként funkcionáló főhősnek mindhárom karakter okoz izgalmas meglepetéseket. Vele együtt ember és gép harcába csöppenünk. Az atmoszféra paranoid és klausztrofób, hisz Bateman Istenként figyeli a két kísérleti patkányt rejtett kameráin keresztül. Egy ilyen kevés szereplős mű másról nem is nagyon szólhat, mint hatalmi harcokról, intrikákról, nem is csoda, hogy sokan pszichothrillerként kategorizálják. A hősök viszonyrendszerébe egyaránt belelátható egy kevés ménage á trois, ödipuszi család, Ádám és Éva a Paradicsomban, de a sztori akár rendhagyó lányszöktetésként is értelmezhető.

A film persze a sci-fi horror archetípusaiból is táplálkozik, hisz Bateman őrült tudós, Caleb és az ázsiai lány a famulusai, Ava pedig szentségtelen kreatúra, aki túlnő teremtőjén, hisz Steve Jobs-szerű alkotója egy Google-féle, internetes kereső segítségével korlátlan információs tudással ruházza fel. Azonban egyikük sem sablonkarakter: a látnok tudós úgy véli, hogy a gépek nélküle is öntudatra ébrednének egy nap, legfeljebb sokkal később. Batemanben majdnem annyi a kétely, mint Calebben, mintha csak azért kísérletezne mesterséges intelligenciával, hogy kordában tarthassa. Ava pedig se nem szelíd teremtés, se nem démoni teremtmény, gép létére ő is gyarló emberként ábrázolódik. Az Ex Machina nem csak a sci-fi bevett témáit dobja fel, hanem a nagyszabású történetek (legyen az film vagy regény) létfilozófiai kérdéseit is felteszi. A karakterek interakciói olyan problémakörökre világítanak rá, hogy pl. mi a tudat, van-e szabad akaratunk, mi teszi az embert emberré (a mesterséges intelligenciához képest). Mindez a nagyközönség számára is érthető és egy pillanatra sem öncélú, ellenkezőleg, kulcsfontosságú a karakterek közti harci helyzet állása szempontjából.  E mozi olykor még bizarr, felnőtt korhatáros romkomként is működik, hisz Calebnek egy robot iránt támadnak mély érzelmei. Sci-fiként aktualitása is bőven van a filmnek, remekül megragadja a kémprogramok és kiber-visszaélések okozta paranoid korhangulatot. A személyesség követelményeit is teljesíti: az izolált szigeten játszódó A parthoz hasonlóan zárt utópiát látunk, mely diktatorikus disztópiába megy át, de közel áll e filmhez a 28 nappal később Romero-féle csoportdinamikára építő posztapokaliptikus zombihorrorja is, valamint a sci-fiként szintén epikus és gondolatprovokáló Napfény.

Női emancipációtörténetként, nemek harcaként is értelmezhető. A két férfi becsvágyó, nem úgy a nő. Bateman kvázi szexrabszolgát épített magának, Caleb pedig érzelmileg sekélyes és gyerekesen önző, mint A nő főhőse, aki egy igazi kapcsolat helyett egy női robothangot választott. A béklyóit lerázó Ava végül már-már rendhagyó „nemi erőszak és bosszú” történetbe fordítja a filmet. Mely ugyancsak felemelkedéstörténet Garland részéről is, hisz kitört Danny Boyle árnyékából, ezúttal már maga rendezte meg tökélyre fejlesztett szkriptjét, többé nem aratják le rendezők helyette a babérokat.