A politikailag korrekt film műfaja (bár sajnos kialakult) nem jó, de szociálpszichológiai szempontból hasznos lehet, ha látványosan el van osztva a jó és a rossz, mert így mindenki tanulhat. A PC film különös válfaja, amikor patika-mérlegen mérnek minden egyes színt és szereplõt.
A Négy tesó ilyen film: két fehér és két fekete fiúról szól, akiknek közös mostohaanyjuk van, hiszen mindannyiukat örökbe fogadta egy tipikus amerikai asszony, egy hófehér hajú Holle anyó. A hölgy Detroit legzordabb részének kedvence, segít az elesetteken, megfedi a gyereket, ha csokit lop, vagyis ő a szokásos pozitív szereplő, akinek minimum a főcím végéig meg kell halnia. Le is lövik egy bolti rablás során sötét maszkú személyek. Akármennyire rosszul indul a film, fontos megjegyezni, hogy a boltban tartózkodó arab fiút kivégzik, Osamának szólítják, pedig nem az, tehát a sztereotipikus logikát ismerhetjük meg, és ítéljük el a rendezővel együtt. A moralizálás az első jelenetben sűrűsödve jelenik meg: az idős asszonyok kedvesek, szentek, az arabok nem terroristák, de lelövik őket is. Sohasem lehet tudni. A cselekményt beindító esemény az egész film bosszú motivációját meghatározza, hiszen a hölgynek van négy gézengúza, mindegyik köztörvényes bűnöző volt életének valamelyik időszakában, 2 fekete, 2 fehér, kiegyenlítve.
És nagyon dühösek lettek anyuka halála miatt, ezt pedig a rendező, John Singleton reménytelenül próbálja meg ábrázolni: macsók könnyes szemekkel, anyuka ágyában alvó kemény legény, öncélú erőszak. Az eddigi filmjei alapján (Hazug igazság, Halálosabb iramban, Fekete vidék, Shaft, Fekete vidék) valószínűleg ez lett volna Singleton életművében a „komoly film” – ez nem sikerült. Pontosabban: ebben a filmben semmi sem sikerült. A bosszúállás kegyes műfaji téma, amelynek különböző hagyományai vannak, távol-keleti, amerikai, orosz, különböző országok különböző lehetőségeket nyújtanak. Az amerikai westernfilmes hagyomány karcos arcokat követel, kevés szóval, sok lövéssel, akiknek általában vagy nagyon rossz embereknek kell lenniük, vagy nagyon jóknak. A Mercer-fivérekre mindez igaz, hiszen jó ügyért állnak bosszút, a módszerek nem lényegesek. És hát a puha megoldásokat a nevük sem engedi, amely először csak hangzásával játszik rá a mercy (kegyelem) szóra, majd Mark Wahlberg hátán olvashatjuk a didaktikus feliratot: no mercy. A szánkba van rágva, vergődtem a moziban, úgyhogy indulhat a bosszú, hulljon a férgese – és hull.
A történet legfontosabb feladata eleinte anyuka halálának megbosszulása, amelyet egy óra után váratlanul elvégeznek néhány idióta „nyomozgatós” jelenet után. Sajnos nem ilyen egyszerű, mert közben kavarognak a szálak, az egyik testvérről kiderül, hogy a helyi gengszterekkel üzletel, a rendőrről, hogy benne van a gyilkosságban. Mercerék Detroit ellen, rengeteg lövés, benzinlocsolás: ötlettelen mészárlás hétköznap. Ez nem okos vagy szép bosszúállós film, hanem nagyon buta, itt a fiúk megszakítják az iskolai kosármeccset egy pisztollyal, hogy megkérdezzék, ki látta a gyilkosságot. Ennek a filmnek semmi értelme nincs, hiába gondolkozom. A jó akciófilm lehetőségét is tönkreteszi a kínosan felügyelt PC-zés és a morális példázatok sokasága.
A filmben a leghangsúlyosabb szerepe Mark Wahlbergnek, a legidősebb és legforrófejűbb testvérnek van, aki begőzölve ölné az ellent, ha nem lenne mellette a gondos, megfontoltabb sex-machine, a fekete Angel (Tyrese Gibson), a nevéből már kitalálhatjuk, ő az őrangyal. A két domináns figura mellett a divat hip-hop csapat sztárja, André Benjamin alakítja a megtért rosszfiút, kevés átéléssel, üveges tekintettel néha belenéz a kamerába, és ennyi. Nincs eldöntve a filmben a szerepe, láthatóan ő lett volna a vívódó alak, aki hol velük, hol ellenük van a harcban, de a tragikus szereplővé a legkisebb fiú válik (Garrett Hedlund), akit szintén jellegtelenül írtak meg a forgatókönyvírók. A film végére a bosszú, az öldöklés, a legkisebb fiú halála, majd a leszámolás következtében minden tétnélkülivé válik, súlytalan halálok sokasága, a film megoldása a politikailag korrekt és a nevelődési szándékon kívül nem kínál semmit. A bosszú műfajiságának két lehetősége van: okosan vagy szépen oldják meg az ügyet. De mi van akkor, ha egyik sem jön létre? Nem kell megnézni.
