Adócsalással és pénzmosással vádolják Corneliu Porumboiut és Ada Solomont Adócsalással és pénzmosással vádolják Corneliu Porumboiut és Ada Solomont

Adócsalással és pénzmosással vádolják Corneliu Porumboiut és Ada Solomont

Október 18-án, hétfőn eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség Corneliu Porumboiu filmrendező és Ada Solomon producer ellen; a vád adócsalás, bűnszervezetben való részvétel és pénzmosás – írja ügyészségi forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A hírügynökség forrásai szerint a feltételezett bűncselekményt 2013–2015-ben követték el, több filmgyártó vállalkozáson – többek közt a Castel Filmen – keresztül az Országos Filmközpontnál megpályázott, elnyert, majd részben fantomcégek számláival elszámolt összegekről van szó. A ziare.com úgy tudja, Ada Solomon egy 2000 és egy 200 lej értékű hamis számlát könyvelt el.

Az ügyben mintegy 100 filmes magán- és jogi személy érintett, köztük rendezők és producerek is, az okozott kár összértéke pedig 10 millió lejhez (2 millió euró értékhez) közelít. A G4media.ro úgy tudja, ma délelőtt megkezdődtek a kihallgatások, több gyanúsítottat is órákon át faggattak a DIICOT-nál. A NewsOnline újabb nevet derített ki: Vlad Păunescu, a Castel Film vezetője is a gyanúsítottak között van.

Corneliu Porumboiu egyelőre senkinek sem nyilatkozott az ügy kapcsán.

Ada Solomon és Corneliu Porumboiu a román újhullám két, nemzetközi szinten is ismert és elismert egyénisége. Solomon épp az idei Berlinalén nyert Arany Medvét a Babardeală cu bucluc sau porno balamuc című Radu Jude-film producereként. A rendezővel közös korábbi munkájuk, az Aferim! 2016-ban elnyerte a „román Oscart”, a Gopo-díjat. Corneliu Porumboiu szintén számos hazai és nemzetközi – köztük a cannes-i – fesztivál kedvence volt az elmúlt években: Camera d’Orral tüntették ki első nagyjátékfilmjét, az A fost sau n-a fost?-ot 2005-ben, négy évvel később pedig elhozta a zsűri nagydíját az Un Certain Regard szekcióban versenyző Polițist, adjectivval.

 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes