Úgy tűnik, Mark Wahlberg és Peter Berg munkakapcsolatában nem a tavalyelőtti 22 mérföld volt az egyetlen mellényúlás. A Netflixen márciusban debütált Spenser az igazság nyomában sajnos folytatja a sort…
A 22 mérföld fő hibája, hogy már láttuk 2006-ban Bruce Willis-szel. Ezúttal csak két dolog különbözik: a távolság − 16 utca helyett 22 mérföld, és a tény, hogy Willis lecsúszott, rezignált, ha úgy tetszik „noiros” nyomozója sokkal inkább elvitte a hátán a filmet, mint most Mark Wahlberg hiperaktív kormányügynöke.
A túlélő és a Mélytengeri pokol után legújabb rendezésében Peter Berg újra egy olyan – az Egyesült Államok szempontjából jelentős – témához nyúl, amelynek valós eseményeken alapuló történetét a kedvére csavargathatja. Látszólag Berg célja azonban a Patriots Dayjel is tulajdonképpen csak annyi, hogy egy nem létező zsáner, a hazafias film jegyeit és határait keresse. A filmnek azonban nem csak a műfaja zavaros, de az sem igazán tiszta, hogy tulajdonképpen miről is szól.
Aki szerette a Tedfüvező, mocskos szájú mackóját, annak a második rész is tetszeni fog. Alapjában véve ugyanazt a filmet láthatja, ami néha vicces, de csak addig a pontig, amíg el nem kezdi komolyan venni magát.
Hazugság lenne azt állítani, hogy előítélet nélkül is be lehet ülni erre a filmre. A plakáton Michael Bay transzformerekkel összefonódott neve, a főszerepekben pedig Mark Walhberg (akinek minden jobb alakítására jut egy-egy idióta film is) és Dwayne „The Rock” Johnson feszít, szakadásig kigyúrva. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy itt robbani fognak a dolgok, törni a csontok, másodpercenként ugrálni a snittek és halni az agysejtek. Nem is tévedhetünk nagyobbat.
Ambiciózus film meglepően jó színészgárdával, és sok kihagyással – talán így lehetne egy mondatban jellemezni Allen Hughes krimi-thrillerjét, melyet úgy tűnik, csupán a történet inkoherenciái ébresztette kérdések képesek felszínen tartani. Brian Tucker első forgatókönyve biztosra megy: nagyvárosi bűnözéstől a politikai korrupcióig mindent tartalmaz, ami egy echte kortárs krimihez kell, a Megtört város mégis jobban megállta volna helyét ’40-es évekbeli film noir-ként, mint napjainkban játszódó „autentikus” történetként.
