Hé, te! Igen, te ott! Bűnöző vagy. Van nálad valami, ami törvényellenes. Ha elkapnak vele, tizenöt év börtönt kapsz. Te drogos! Cellatársak leszünk.

Természetesen az ismert univerzum legerősebb hallucinogén anyagáról, a DMT-ről beszélek, aminek fogyasztása, birtoklása az ismert univerzumban mindenhol törvényellenes. És ott van az agyadban, most is. Hogy pontosan mire jó, arról megoszlanak a vélemények. Úgy tűnik, az álmok létrehozásában játszik szerepet, továbbá nagy mennyiségben fog termelődni akkor, amikor meghalsz. Az utolsó képek, a testen kívüli élmény, a fényes alagút, az eufória, a családi találkozó: mind-mind az általad termelt dimetiltriptamin áldásos hatása. Egy kémiai búcsúüzenet Természet Anyánktól. Az, hogy az álmokat és a haldoklást elősegítő anyag néhány növényben is megtalálható, picit fura.

Hogy az Amazonas környékén a sámánok több ezer éve használják, az annyira nem lenne fura, de a DMT-tartalmú növény leveleinek elfogyasztása még nem okoz semmilyen hallucinációt, mivel a gyomorban azonnal elbomlana, ha a mezítlábas, határozottan nem biokémikus kollégák nem egy másik növény gyökerének kérgével főznék össze, mely meggátolja a lebomlást.¹

A 20. század közepétől szintetikusan is előállítható anyag használóinak élménybeszámolói meglepően hasonlítanak egymásra, a test nélküli kozmikus repülés, az idegen lényekkel való kommunikáció nemcsak a hirtelen elszaporodó halálközeli élmény-beszámolókkal mutat hasonlóságot (lásd még Nádas Péter: Saját halál), hanem az egyiptomi és tibeti halál-útleírásokkal is. A Tibeti Halottaskönyv pl. egyfajta útikalauz kezdő halottaknak, elmeséli azt, hogy mi történik a lelkeddel, miután kiszállt a testedből, egészen addig, amíg új testet választ magának – és a meglepő hasonlóságok miatt a DMT-utazók kötelező olvasmánya. A halál a legnagyobb trip.

Ezt a tripet mutatja be Gaspar Noé a főhős Oscar szemein keresztül. Az ismert univerzum legpszichedelikusabb városában, Tokióban a fiatal angol díler a DMT-vel kísérletezik, amikor lelövik a rendőrök a film első félórájában. A további két órában (!) a testéből kiszabadult Oscarral követjük nyomon húga, valamint barátai és üzletfelei sorsát egészen addig, amíg új testet nem választ magának.

A film ötlete a rendező bevallása szerint akkor született, amikor betépve megnézte Robert Montgomery 1947-es Lady in the lake című filmjét, amelyben a kamera végig a főhős szubjektívjét képviseli. Ezt a megoldást veszi át ez a film is, Oscar arcát csak néhányszor látjuk, amikor önmagát nézi a tükörben, egyébként végig az ő szemein keresztül figyeljük a világot, majd miután már nincs többé szeme, a város fölött lebegve, falakon áthatolva, fényes alagutakon közlekedve nézelődik, valamint flashbackről flashbackre megismerjük a múltját, húgával való vérfertőzés-közeli kapcsolatát, szülei halálát, látunk még sok szexet, drogot, családi drámát, egy abortuszt és olyan színeket, amelyeknek nevük sincs.

Nem egy kéjutazás a film, a kamera folyamatosan pörög, siklik, a kép torzul, a neonok és a CGI villódzása pedig szabályosan hipnotizál, majd a legváratlanabb időpontokban valami nagyon durva történik (a hullámvasút-jelenetnél például kapaszkodj). A lebegésben, pár jelenetet leszámítva, nyoma sincs az eufóriának, inkább valami szorongó, szomorú ámulatot érezhetünk, továbbá szédülést és valamit Werner Herzog eksztatikus igazságából, ahogy a leghétköznapibb tárgyak – egy hamuzó, egy lámpa, a koszos csempe – is spirituális tartalommal vibrálnak az életbe kapaszkodó Oscar szemében.

Gaspar Noé Enter the Void című munkája nem film, hanem élmény. Lehet róla beszélni, de átadni lehetetlen. A pszichedelikus is pl. elég elcsépelt jelző, legutóbb Lady Gaga kapcsán olvastam, de igazából senki nem tudja, mit jelent. Az érzékelésnek, a képzeletnek, a gondolkodásnak erről a szintjéről tudósítanak a különböző megvilágosodás-, misztikus élmény-szövegek, az összes Van Gogh-festmény, erről beszélnek Jodorowski és Herzog (Üvegszív) legfurcsább filmjei is. Ezekben az alkotásokban nincsenek sikerek és hibák, az emberi tapasztalatnak annyira ismeretlen terepén mozognak, amit a mindennapi életnek csak a legvégén lehet, talán, megpillantani. A fogalmi gondolkodás vagy az esztétika valamennyire meg tudja közelíteni ezeket az élményeket/műveket, pont mint ahogy a muslinca is tud repülni, de űrutazásra mégsem jó. A film egy picivel jobb.

¹ Indián vagy. Kerékről ha hallottál is, nem hitted el. Állsz a dzsungel közepén, Krisztus előtt kétezerrel, vakargatod az ágyékkötődet, és be szeretnél tépni. Véletlenül leszakítasz egy halom levelet, amit már kóstoltál és semmi hatása nem volt, de azért csak fogod és véletlenül elkezded főzni. Már hat órája fő a levél a kondérban, mikor unalmadban ásni kezdesz. Kiásol egy gyökeret, rágcsálod, semmi hatása nincs, ezért meghámozod és a kérget is beledobod a kondérba. Főzöd még hat órát, majd megiszod az iszonyú ízű löttyöt, ne vesszen kárba. Sugárhányás. Aztán kiszállsz a testedből, nagy fényességet látsz, istenekkel és az ősök szellemeivel beszélgetsz, akik elmondják, hogyan gyógyítsd meg a szomszédot és hogy éppen merre érdemes vadászni.