Ethan Hawke mesterlövész lesz Ethan Hawke mesterlövész lesz

Ethan Hawke mesterlövész lesz

Ethan Hawke, Denzel Washington és Chris Pratt is szerepel A hét mesterlövész című klasszikus western remake-jében. A filmet Antoine Fuqua rendezi, akivel Hawke a Kiképzés (Training Day) alkalmával már dolgozott együtt.

A filmben Haley Bennett alakítja a kétségbeesett nőt, aki fegyvereseket bérel fel, hogy megvédjék a faluját a banditáktól – tudta meg a The Hollywood Reporter.

A Kuroszava Akira A hét szamuráj című filmje nyomán 1960-ban készült filmklasszikust John Sturges rendezte, zenéjét Elmer Bernstein komponálta. Az egykori szereposztás sztárjai között volt Steve McQueen, Charles Bronson és Robert Vaughn is.

Két éve röppent fel hír arról, hogy A hét mesterlövészből remake készül, akkor Tom Cruise neve merült fel lehetséges szereplőként.

Ethan Hawke-t a Sráckor (Boyhood) című filmben nyújtott alakításáért idén – karrierje során negyedik alkalommal – jelölték Oscarra – ezúttal a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában –, ám végül nem ő, hanem a Whiplash-es J. K. Simmons vitte el a szobrocskát.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Zúzógép

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 123 perc, 2025

    Rendező: Ben Safdie

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Vadászat után

    Színes bűnügyi, filmdráma, thriller, 138 perc, 2025

    Rendező: Luca Guadagnino

  • Dinți de lapte

    Színes filmdráma, thriller, 104 perc, 2025

    Rendező: Mihai Mincan

  • Jó szerencse

    Színes vígjáték, 98 perc, 2025

    Rendező: Aziz Ansari

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 120 perc, 2025

    Rendező: Scott Cooper

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

Szavazó

Ki a kedvenc S.S. monogramos színésznőd?