Gryllus Dorka

Gryllus Dorka

Színésznő, énekesnő. 1972-ben született Budapesten, 1998-ban végezte a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Néhány évig az Ef zambo Happy Dead Band énekesnője. 1998 és 2003 között a kaposvári társulatban színész. Közben Magyarországon és külföldön számos filmben játszik. A 2005-ös Berlinálén ő volt a magyar „shooting star″. 2004-től Berlinben él. Színészként Németországban és Magyarországon dolgozik.

Ezt írtuk róla

„A csók nem nagy teljesítmény“ – Beszélgetés Gryllus Dorkával

2007. június 15.

Gryllus Dorkát mindenki ismeri. Legalábbis mindenki hallott róla. És azt is tudja, hogy mikor és kihez ment férjhez. Ésatöbbi. Gryllus Dorka olyasvalaki, akit sztárnak hívnak. Számomra Dorka egy sokoldalú és izgalmas művészegyéniség, akiről még korántsem tudunk mindent. És nem utolsó sorban, egy rendkívül érzékeny és meleg természetű ember. Az Irina Palmmal, mely az idei Berlinálén versenyben szerepelt, Dorka a szélesebb német közönség számára is ismertté vált.

Filmjei a Filmtetten

A hentes, a kurva és a félszemű

Fekete-fehér filmdráma, thriller, 105 perc, 2018
Szereplő

A jómódú Hentes kiskirályként él az első világháború utáni Magyarországon. Egy nap régi üzlettársa, a kegyvesztett Félszemű csendőrtiszt egy nővel menekül a falujába. Az idegen asszony jelenléte feltüzeli a mészárszék életunt tulajdonosát, aki munkát ad mindkettőjüknek. Amikor a nőről kiderül, hogy Pesten kurva volt, a hentes pénzzel próbálja megvenni szerelmét. A pár [...]

Kapcsolódó cikkek:

Brazilok

Színes vígjáték, sportfilm, 95 perc, 2017
Szereplő

Mindenki focizik. Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel, aki nem tud hibázni, és helyettesével, aki meg nem szeret. De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranyláb [...]

Kapcsolódó cikkek:

Félvilág

Színes filmdráma, 88 perc, 2015
Szereplő

Három nő története: egy híres kurtizán, a házvezetőnője és a cselédjük az 1910-es években, Budapesten élnek. Szenvedélyes, bonyolult, bizarr kapcsolatuk elkerülhetetlenül vezet a gyilkossághoz.

Kapcsolódó cikkek:

Víkend

Színes thriller, 100 perc, 2015
Szereplő

Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István (Lengyel Tamás) a milliomos építési vállalkozó, Márta (Gryllus Dorka) az ügyvédje és László (Simon Kornél) az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít. De tévednek. Egy baleset során meghal egy falubeli férfi. A látszólagos [...]

Kapcsolódó cikkek:

Soul Kitchen

Színes vígjáték, 99 perc, 2009
Szereplő

Zinosnak nincs szerencséje: étterme nem megy túl jól, barátnője pedig lelép Kínába. Zinos úgy dönt, hogy a lány után megy, az éttermet pedig a testvérére, Illiasra hagyja. Mindkét döntés rossznak bizonyul. Mire odaér, a nőnek már új szeretője van, testvére pedig eljátssza az éttermet...

Kapcsolódó cikkek:

Csontdaráló

Színes bűnügyi, thriller, 117 perc, 2009
Szereplő

Brenner, a volt nyomozó egy eltűnt férfi után kutatva egy bizarr vidéki vendéglőbe, a sült csirkéjéről híres Löschenkohl csárdába érkezik. Ahogy az már Brenner eseteiben lenni szokott, a pincében működő csontzúzó masina kulcsszerepet játszik a rejtélyben, melynek felgöngyölítése során Brenner maga is halálos veszedelembe kerül. A csábos fiatal kocsmárosnő ugyanis oly mértékben [...]

Kapcsolódó cikkek:

Nyugalom

Színes filmdráma, 108 perc, 2008
Szereplő

A valaha ünnepelt szenvedélyes, érzéki színésznő (Udvaros Dorottya) már 15 éve ki sem mozdul a lakásából. Egyetlen támasza fia, Andor (Makranczi Zalán), írógépe mögé menekül kettejük tehetetlen egymásrautaltságának őrült ketrecéből. Novelláit – melyek anya és fia történetei – csupán az asztalfióknak írja. Szeretet és gyűlölet kötelékei béklyózzák őket egymáshoz. Ebbe az érzelmi patthelyzetbe [...]

Kapcsolódó cikkek:

Irina Palm

Színes filmdráma, 103 perc, 2007
Szereplő

Maggie unokája súlyos beteg, a gyerek életét már csak egy Ausztráliában elvégzendő műtét mentheti meg. Ehhez azonban pénzre van szüksége, ezért éjszakánként egy szexklubban vállal munkát: férfiakat elégít ki kézzel. A kuncsaftok persze nem látják, hogy a fal másik oldalán ki ápolja őket, ám a csodatevő maroknak hamarosan híre megy Londonban.

Kapcsolódó cikkek:

Gryllus Dorka

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann