Csontdaráló
Wolfgang Murnberger
2009
Csontdaráló

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Csontdaráló

Színes, osztrák, 117 perc, 2009
Magyar cím
Csontdaráló
Eredeti cím
Der Knochenmann

Történet

Brenner, a volt nyomozó egy eltűnt férfi után kutatva egy bizarr vidéki vendéglőbe, a sült csirkéjéről híres Löschenkohl csárdába érkezik. Ahogy az már Brenner eseteiben lenni szokott, a pincében működő csontzúzó masina kulcsszerepet játszik a rejtélyben, melynek felgöngyölítése során Brenner maga is halálos veszedelembe kerül. A csábos fiatal kocsmárosnő ugyanis oly mértékben elcsavarja a derék detektív fejét, hogy az örülhet, ha sikerül a nyakán tartania. A Csontdaráló immár a harmadik film Wolf Haas bestsellerei nyomán az állandó alkotótriótól: a forgatókönyv Wolfgang Murnberger rendező, a főszerepet alakító Josef Hader, illetve a regényíró közös munkája.

Ezt írtuk a filmről:

Ápol és felkavar – Diagonale 2010 – Graz, március 16-21.

13. éve minden tavasszal Grazban rendezik meg az osztrák film fesztiválját. A DIAGONALE mára élvonalbeli kulturális eseménnyé vált, mégsem a közönségnek szól csupán. Egy eleven szakma önvizsgálata, vagy ahogy az év színésze, Andreas Lust mondja: „az osztrák film testápolása”. És kényeztető testápolása, hiszen az osztrák film újabban fürdik a díjakban, a növekvő nézőszámokban és – kormányzati ígéret szerint – a gyarapodó forrásokban is.

Beszámoló, 2010. március 29. – írta

Lájf iz lájf… – Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.

Kritika, 2009. április 3. – írta
Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes