Gryllus Dorka

Gryllus Dorka

Színésznő, énekesnő. 1972-ben született Budapesten, 1998-ban végezte a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Néhány évig az Ef zambo Happy Dead Band énekesnője. 1998 és 2003 között a kaposvári társulatban színész. Közben Magyarországon és külföldön számos filmben játszik. A 2005-ös Berlinálén ő volt a magyar „shooting star″. 2004-től Berlinben él. Színészként Németországban és Magyarországon dolgozik.

Ezt írtuk róla

„A csók nem nagy teljesítmény“ – Beszélgetés Gryllus Dorkával

2007. június 15.

Gryllus Dorkát mindenki ismeri. Legalábbis mindenki hallott róla. És azt is tudja, hogy mikor és kihez ment férjhez. Ésatöbbi. Gryllus Dorka olyasvalaki, akit sztárnak hívnak. Számomra Dorka egy sokoldalú és izgalmas művészegyéniség, akiről még korántsem tudunk mindent. És nem utolsó sorban, egy rendkívül érzékeny és meleg természetű ember. Az Irina Palmmal, mely az idei Berlinálén versenyben szerepelt, Dorka a szélesebb német közönség számára is ismertté vált.

Filmjei a Filmtetten

Overnight

Színes filmdráma, 93 perc, 2007
Szereplő

Az Overnight története 24 óra alatt játszódik. E forró nyári napon főhősünk, a 33 éves budapesti sztárbróker élete fordulóponthoz érkezik. Reggel váratlanul Budapestre érkezik legfontosabb német ügyfele, hogy a stagnáló kelet-európai piacról kimenekítse eddig itt befektetett részvényeit. Hősünkön kívül a brókercégnél senki sem tudja, hogy a beígért 25 százalékos hozamra momentán nincs fedezet. Az id [...]

Kapcsolódó cikk:

Dallas Pashamende

Színes filmdráma, 93 perc, 2005
Szereplő

Radu Dima, a tanítóvá lett cigány tizenkét év után visszatér szülőfalujába, Dallasba. A barakkokból álló település egy apokaliptikus állapotokat tükröző szeméttelep mellett fekvő völgyben terül el. Nincs víz, villany, csatorna. Mindenütt sistergés, gomolygó füst. Az emberek szürke, arctalan alakokként mozognak a szinte lihegő, gigászi szeméthalmon. Papírt, fémet, üveget gyűjtenek. Ismeretlen fogalom itt a tulajdon, senkinek sincs [...]

Kapcsolódó cikkek:

Az igazi Mikulás

Színes filmdráma, családi, 90 perc, 2005
Szereplő

Misunak, a lerobbant bárzongoristának félresiklott az élete. Alkalmi munkákból tengődik, december 6-án például reklám-mikulásnak áll egy nagyáruházban. Ugyanezen a téli napon egy árva kislány, Liza megszökik a gyerekotthonból, mert egyszer régen az anyukája azt ígérte neki, hogy ha majd 8 éves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Azon a napon, december 6-án, mikor a sűrű hóesés egészen befedi [...]

Kapcsolódó cikkek:

Nyócker!

Színes animációs film, vígjáték, 87 perc, 2004
Szereplő

A budapesti dzsungel mélyén, a nyolcadik kerületben egy csapat gyerek, cigányok, magyarok, egy kínai és egy arab arra szövetkezik, hogy a lehető leggyorsabban rengeteg pénzt állítson elő. Szegénység, kurvák, stricik, gravitáció, tér és idő nem számít. A kölykök egy zseniális ötlet segítségével visszarepülnek az időben, és a földtörténet őskorában olajat fakasztanak a leölt mamutok hulláib [...]

Kapcsolódó cikkek:

Légyfogó

Színes játékfilm, 108 perc, 1998
Szereplő

A történetben egy hat fős társaság egy vidéki, városszéli házban várja, hogy haldokló „gurujuk” kilehelje a lelkét. Évek óta nem látták már egymást. Csak a közös gyermekkor és egy nyomasztó emlék köti őket össze, amely hat nap és hat átvirrasztott éjszaka alatt bomlik ki előttünk. „Ez a film úgy született, hogy a tanítványaim kértek: csináljunk már egy [...]

Honfoglalás

Színes filmdráma, történelmi, 107 perc, 1996
Szereplő

A legöregebb magyar törzsfő, Álmos felesége, Emese álmot lát: a turulmadár megtermékenyíti, s ágyékából ezüst folyam indul. Fia, Árpád a besenyők kegyetlen támadása és apja történetei hatására már gyermekként készül szerepére, hogy népét új hazába vezesse. Árpád fia, Levente is szép szál legény már, amikor Árpád összehívja a hat m [...]

Kapcsolódó cikkek:

Gryllus Dorka

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • La croisade

    Színes sci-fi, vígjáték, 67 perc, 2021

    Rendező: Louis Garrel

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • La croisade

    Színes sci-fi, vígjáték, 67 perc, 2021

    Rendező: Louis Garrel