Az európai civilizáció a 16. századtól ünnepli a Mikulást. A legújabb trend hús-vér emberré formálni őt, s mint ilyen, megmutatni a negatív tulajdonságait. Gárdos Péter Az igazi Mikulás című filmje is ezt teszi. Megfiatalítja a pirosruhás-puttonyos öregurat, és elveszi mindazon tulajdonságait, amelyek az évszázadok óta hozzárendelődtek. A koncepciót már a film szlogenje is tartalmazza: az igazi Mikulás lop, csal, hazudik. Hasonló elgondolásból született pl. Terry Zwigoff Bad Santája (2003), amelyben a főszereplő egy perverz, alkoholista, láncdohányos bérmikulás. És a felsorolást lehetne folytatni.

Misu (Cserhalmi György) múltjáról csak annyi derül ki, hogy valamikor Párizsban bárzongorista volt, de egy lopáskor tetten érték. Azóta elzüllött, kölcsönökből él, értéktárgyakat lop, lóversenyeken szórja a pénzt. Egy kis jövedelemért elvállalja egy bevásárlóközpont Mikulás-szerepét. Itt lép a történetbe az akaratos Liza (Szilasi Blanka), a gyerekotthonból elszökött kislány, aki a beígért biciklit követeli kitartóan. A kettőjük konfliktusa lesz a film mozgatórugója. Az álmikulás eleinte próbálja lerázni magáról a kelletlen társat, de hamar elfogadja, sőt bevonja terveibe. Mégis mindegy, hogy Misu lop Liza segítségével, vagy a kislány teszi rá a kezét értékesebb holmira, a zsákmányon nem osztoznak. A férfi alkoholt vagy krémest vesz a pénzen. Végül mégis egyenértékű társakká válnak, mert Liza csak megkapja a biciklijét. Igaz, Misu ezt előzőleg leemelte a bevásárlóközpont dekorációi közül, a felettesei szeme láttára.

Szerencsére Gárdos Péter ódzkodik a tömegfilmtől és az olcsó komédiától. Habár a történet néhol sematikus és az átértelmezett happy end sem maradt el, a film mégsem válik unalmassá. Több dolog viszont az érthetőség ellen játszik. Zavaró, hogy egyszer hull a (mű)hó, a következő jelenetben semmi nyoma, aztán újra lesz. Tartalmilag pedig erősen töredékes. A film egyik jelenetből bukdácsol a másikba, gyakran értelmetlenül és céltalanul. Nagyon sok a kis epizód, helyszín, szereplő és helyzet. A stílusok keverése is furcsa: a megszokott elbeszélői formából néha musicalbe csap át: a szereplők dalra fakadnak és ismeretlen emberek mosolyogva táncra perdülnek. Ez némileg alátámasztja az alkotóknak azt az akaratát, hogy felnőtteknek készítsenek mesefilmet. De ettől még nem kéne táncoljon a Mikulás a gyorséttermi eladónővel vagy a bevásárlóközpontba gyűlt tömeg nem szükséges, hogy énekelje a film címzenéjét. Persze ez a koherenciazavar lehet önreflexió és intertextuális műfajidézet is, és akkor ez volna a film lényege.

Mindenképpen a film erős pontja az egyes jelenetek megrendezése. Ilyen pl. Csákányi Eszter és Gazsó György jelenetei az antikváriumban. Itt állandóan puskaporszagú a levegő, és ha megjelenik Misu, robban is. Szintén érdekes jelenet, amikor a Mikulás a főnöke irodájába megy. A magas beosztású ember a pláza „nagy testvére”: egy óriási fal tele van monitorokkal, ezeken figyeli a birodalma mozdulatait. A külvilágot azonban már nem tudja szemmel tartani, így könnyű átverni és pénzt kicsalni belőle.

Az igazi Mikulás olyan filmmese, melyre nem a felnőttek kell elvigyék a gyerekeiket, hanem fordítva. Ha nem kell elkísérni a gyereket erre a filmre (mert 12 éven felülieknek való), ajánlom a hosszabb verziót, amelyik – az ajánló szerint – pikánsabb jelenetekkel gazdagabb. Csak kár, hogy ezt ritkán vetítik.