A bevásárlóközpontok csillogó-villogó kirakatai között Mikulás-bundába bújtatott rémek, erkölcsi és fizikai emberroncsok vigyorognak a megszeppent, csodákra váró kisgyerekekre jó néhány filmben, és akár a valóságban is. Átalakítják a gyerekek álmait, sírásra görbítve szájukat, miközben a felnőttek élvezik a teljesen átalakult értékrendszert, amelyben teljesen elvesztődik a karácsony egykori valódi tartalma, a szeretet és a hit.
Az igazi Mikulással minden gyerek szeretne egyszer találkozni, mert elhiszi, hogy létezik. A felnőttek viszont nevetségesnek, sőt közhelyesnek látják a Mikulást, és hát miért ne űznének gúnyt belőle. A jóságos, fehér szakállú, kedves bácsi, aki mindig mosolyog, és akinek szeretet sugárzik a szeméből, egyszer csak átalakul alkoholista, munkanélküli, földi emberré, akinek ugyanolyan hétköznapi gondjai vannak, mint bárki másnak. Igaz, ez mind közhely a felnőttek világában, viszont nehezen tudom elfogadni azokat a Mikulás-ábrázolásokat, amelyek az egykori Mikulás-képemet teljesen felborítják. Ennek ellenére nagyon elgondolkoztatott két, gonosz Mikulásokról szóló film is. Az egyik Terry Zwigoff Tapló Télapó (Bad Santa), a másik pedig Gárdos Péter Az igazi Mikulás című filmje. Hogy miért éppen ezek? Talán mert két olyan filmről van szó, amelyek egyáltalán nem a karácsony előtt megszokott humorral szórakoztatnak, s közben mégis arról szólnak, hogy mennyire megváltozott az egész karácsony körüli őrület értékkategóriája.
Bad Santa – Tapló Télapó
Lágy karácsonyi dallamok a háttérben, idilli áruházi környezetek, miközben a személyzeti bejárat mellett szemétkukába öklendezik a Mikulás. Így kezdődik a stílusos magyar címmel rendelkező Tapló Télapó (Bad Santa). Az undorkeltés mellett nevetséges is, viszont jellemzi a mai igényt, hogy hogyan lehet eladni a már csöpögőssé vált karácsonyi témát. Ennek ellenére sem megszokott karácsony vígjáték, fekete humora, közönségessége miatt gyerekek nem is nézhetik meg. A főszereplő, a borostás, rendezetlen külsejű Willie (Billy Bob Thornton) jellegzetes betörőkarakter. Hihetetlen, hogy egy ilyen külsejű figurát nyugodt szívvel alkalmazzanak különböző fényűző áruházak igazgatói. Viszont a főhős valódi foglalkozása a betörés. A Mikulás-ruha csak álca, hogy kobold barátjával, akit az alacsony növésű Tony Cox alakít, évről évre kirabolják az áruházakat.
Willie egyre többet iszik. Álmai, vágyai kimerülnek a nőkben, illetve egy kocsma üzemeltetésében. Elissza a rabolt pénzt, és így húsvéti nyusziként, majd Mikulásként kényszerül az újabb jövedelemszerzésre. Egyre kevesebbet válogat az ágyba vihető nők között. Munkahelyén rajtakapják, miközben egy próbafülkében szeretkezik egy kövér nővel. De mégsem kelt elég gyanút ahhoz, hogy kirúghassák. Az igazgató kinyomozza korábbi múltját, de amerikai filmekben egyáltalán nem meglepő fordulattal ahelyett, hogy feljelentené, egyezkedni kezd a két betörővel a közös nyereség ügyében. Ócska trükkök, játszmák során a manó elteszi az útból a rámenős áruházigazgatót.
Viszont nem mehet minden simán, hiszen egy testes, nagyon naiv kisfiú (Brett Kelly) a Mikulás segítségére siet. Szállást ad neki, és hinni akar benne. A főszereplőnek ez egy nagyon szokatlan helyzet. Eleinte nagyon nehezen is kezeli, és kétségbeesetten szabadulni próbál a kisfiú közeledése elől.
Az idő gyorsan telik, a néző számára kevésbé, hiszen a közönséges modor mellett el kell viselnie azt is, hogy a Mikulás bevizel, állandóan csúnyán beszél és undorító kiábrándultságot sugároz, miközben részegen fetreng a rá váró gyereksor előtt. A hangulat hiába fokozódik, hiába lesz a törpe egyre agresszívabb, a kisfiú egyre fárasztóbb és a Mikulás egyre undorítóbb, egyértelmű, hogy a történet szála hova vezet. A betörés bekövetkezik, viszont a Mikulás egy józan pillanatában írt egy levelet, amiben bevallott mindent, és a kisfiúnál hagyta, aki átadja a rendőrségnek. Így lelepleződik a két betörő, következik viszont az elmaradhatatlan rendőrhajsza. A jó üldözi a gonoszt. A gonosz enyhít a bűnein azzal, hogy teljesíteni akarja a kisfiú vágyát, és egy lila elefántot akar átadni neki, mielőtt elfogják. Tudjuk szinte előre, hogy mi fog történni, az ajtó előtti lépcsőkön a jók szitává lövik a Mikulást, és a kisfiú véresen kapja meg az elefántját. Ami viszont még ennél is nagyobb csalódás, hogy hiába lövik szét a Mikulást, nem hal meg, hanem a vége főcím alatt levelet ír a kisfiúnak, amiből kiderül, hogy hamar szabadul, és ápolják a lövések okozta sérüléseit, valamint új életet akar kezdeni.
Ebben a filmben van egy kevés a karácsonyi Happy Tree Friends vérző jeleneteiből, egy kicsi az Amerikai pite fekete humorából, illetve a jellegzetes amerikai gyerek akciófilmek, mint például a Home Alone sorozat ügyetlenkedéseiből. Öncélú film, röhögésére készült, minimális intellektualitással, a felnőttek szórakoztatására.
Az igazi Mikulás
Ismét bevásárlóközpont, lágy dallamok, a karácsony közhelyei. Misut (Cserhalmi György) felveszik reklámmikulásnak egy áruházhoz. Párhuzamos történet, ugyanezen a téli napon Liza (Szilasi Blanka) megszökik az árvaházból, mert egyszer régen az anyukája azt ígérte neki, hogy ha majd nyolcéves lesz, kap egy biciklit a Mikulástól. Természetesen máris lehet tudni, hogy a két történet miért és hogyan fog találkozni. A bukott bárzongoristának esze ágában sincs egy teljesen idegen kislánynak biciklit ajándékozni. Ez a történet ennek a két embernek a meséje. A gonosz Mikulásé, aki nem akar engedni, és a kislányé, aki nem hagyja magát.
A Tapló Télapóval ellentétben itt sajátosan európai feldolgozással van dolgunk, hiszen legalább van hó, és a gyerekek nem rövidnadrágban várják a Mikulást. Létezik viszont egy erő, amely mindkét gonosz Mikulásra képes hatni. Ez pedig arra kényszeríti őket, hogy anyagi lehetőségeik ellenére jótettet vigyenek véghez, és mosolyt csaljanak egy gyerek arcára.
Az erotika ebből a filmből sem maradhat ki, akárcsak a Tapló Télapóból, de azért kicsit visszafogottabb. Az új elvárásokhoz híven emberivé formálja ez a film is a Mikulás karakterét. Megfiatalított, fehér szakáll mögé bújtatott, züllött életet élő, elveszett ember. A magyar változat szerint az igazi Mikulás lop, csal és hazudik. A gyerekszereplősokkal talpraesettebb, mint az amerikai filmben, határozott segítőtársa a Mikulásnak. A történet természetesen sokszor most sem tér el a megszokott sémáktól, valamint a megszokott happy end sem marad el, mégis néhol képes újat is hozni. A filmnek nincs olyan logikai felépítése, mint a Tapló Télapónak, sokszor a műhó-csalások is a felszínre kerülnek, amikor az egyik jelenetben hatalmas pelyhekben havazik, a következőben pedig nyoma sincs a hónak. Igaz, a havat nagyon lehet hiányolni a Tapló Télapóban, viszont a néző inkább elfogadja a következetes nyarat, mint a drasztikusan változó évszakokat.
Sokkal több a zene Az igazi Mikulásban, ami sokszor elbizonytalanítja a nézőt, hogy milyen műfajú filmet is néz valójában. Amikor a bevásárlóközpontban összegyűlt tömeg rázendít a főcímdalra, a film nagyon mesterségessé, sőt mondhatni üressé válik, azzal együtt, hogy nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek készült. így bátran vállalja a film, hogy főszereplőjéből csak azért lesz énekes Mikulás, mert a rendes Mikulás elakadt a nagy hóban, és kell a pénz az italra.
A magyar gonosz Mikulás tehát nem rombolja le teljesen a Mikulás mítoszát, csak megkérdőjelezi, és az emberi közönségesség szintjére alacsonyítja. Elég pénzt kínálnak a beugrásért az ál-Mikulásnak a nagyáruházban, de az életét megnehezítő kislánnyal nem tud elbánni. Ennek ellenére Cserhalmi György sokkal barátságosabb és jobban megérthető karakter, még akkor is, ha Billy Bob Thornton színészi játéka sokkal erősebb és kifejezőbb. Gárdos Péter sem hagyta ki a filmből az áruház vezetőit, akik úgymond „nagy testvérként" mindent figyelnek, mégis át lehet őket verni. A monitorokon, a hangokon túl képtelenek az emberek nyelvén értekezni, személyes érdekek hajtják őket is. Magasabb tisztségben vannak, mint az ál-Mikulások, mégsem boldogabb emberek.
Mindkét filmből kiderül, hogy a Télapó is csak ember, izzad a hónalja a nagy kabátja alatt, szereti a nőket, az italt, csak épp a gyerekeket nem. Sorolhatnám tovább a rossz tulajdonságait, de lehetnek neki is gyengéi, hathatnak rá a kitartó gyerekek, bármennyire is tönkretette már az életét. Olyan felnőtteknek szóló filmmesék ezek a történetek, amelyeken állítólag felhőtlenül kellene szórakozni. Lehet, hogy az amerikai közönségnek elmegy ez a jellegű undorító poénhalmaz, viszont nálunk, Európában sokkal nehezebb emberileg ábrázolni a Mikulást.
Szinte minden évben újabb és újabb mikulásos filmek látnak napvilágot, egyre nehezebb a gyerekekkel is elhitetni, hogy tulajdonképpen mi a karácsony valódi háttere. A tévéműsorok, a reklámok is megtelnek Mikulás-figurákkal már egy jó hónappal az ünnepek előtt. Van közöttük öreg Mikulás, fiatal Mikulás, jó és gonosz, sovány és kövér, de melyik lehet az igazi?
