Fegyverünk a kamera – A chilei film története

2022. július 9. – írta Lénárt András

Benito Mussolininek tulajdonítják a megállapítást, mely szerint „A film a legerősebb fegyver, amely a rendelkezésünkre áll”. Ezt Francisco Franco azzal egészítette ki, hogy „A kamera nagyobb súllyal bír számunkra, mint egy puska” – a kijelentését természetesen konkrét és átvitt értelemben is érvényesnek vélte a spanyol tábornok. Míg ők (és más európai diktátorok is) felismerték a film jelentőségét az állam irányításának életében, addig Latin-Amerikában a mozgóképet inkább az alulról szerveződő népi mozgalmak használták fel a céljaik elérésére. Ezen a téren mind közül Chile emelkedik ki leginkább.

Erdélyiek erdélyiekről X. – Keserédes; A szocializmus hátsó bejárata; Őrzők nyomában

2022. június 7. – írta Erőss Réka, Fazakas Lehel, Siklódi Lehel

Ahány, annyiféle: erdélyi alkotók friss dokumentum- és természetfilmjeit mutatják be fiatal kritikusok.

Autonómia! De milyen áron? – Fecső Zoltán: Autonómia alulnézetből

2020. október 8. – írta Németh Szabolcs Előd

Fecső Zoltán legújabb tévés dokumentumfilmje történészek és szemtanúk megszólaltatásával eleveníti fel Erdély XX. századi történelmének talán legellentmondásosabb fejezetét, amikor a történelmi Székelyföld nagy része egységes közigazgatási területté szerveződött a szocializmus egyik legmostohább időszakában és Magyar Autonóm Tartomány (MAT) néven hosszú éveken át működött.

Nagypolgári fenegyerek – Bujtor István portréja

2019. december 27. – írta Beretvás Gábor

Szinte hihetetlen, hogy Bujtor István immár tíz éve, hogy az égi vizekre evezett. Figurája ma is velünk élő legenda. A közgazdász végzettségű Bujtor – eredeti nevén Frenreisz – István ugyanis nem csak (Balázs Béla-díjas) színész volt, hanem producer, rendező, forgatókönyvíró, színházigazgató, jellegzetes szinkronhang és még sorolhatnám, mi minden. Egyéniség. Igazi reneszánsz ember.

Su-su mennyország – Tímár Péter: Csinibaba (1997)

2019. június 22. – írta Németh Szabolcs Előd

A Csinibaba féktelen bohóckodással próbálta kifigurázni az „élhető szocializmust”, de a végeredmény mégiscsak egy idealisztikus, marcipánbevonatú Kádár-kori nosztalgia „mű” lett.

Gyújtópontőr – A 90 éve született Zolnay Pál portréja

2018. március 26. – írta Ritter György

A gyújtópont az a „hely” a kamerában, ahol a gyűjtőlencse által megtört, homorú tükrön visszaverődő fény egyesül. Zolnay Pál filmjeiben elvontan soha nem ezt a pontot, hanem a visszaverődést, a fény útját figyelte. Számára a film folyamat volt, egy állandóan születő mozgóképvers.

A népi… – Kósa Ferenc tízezer napja

2017. november 21. – írta Ritter György

Távol van a magyar film virágkorának számító ’60-as évek, hiszen egyik legifjabb alkotója, Kósa Ferenc is élete nyolcadik évtizedéhez érkezett. Társszerzőivel, Csoóri Sándorral és Sára Sándorral két évtizeden át forgatott történelmi parabolái ugyan részét képezik a filmművészeti kánonnak, de az életmű szintézise még mindig nem találta meg a Jancsó-Hernádi pároshoz hasonlóan az őt megillető helyet.

Ladák, jegyrendszer és fizetős wi-fi – Breier Ádám: Havanna, csak oda

2017. január 13. – írta Ferenczi Szilárd

„Az én Magyarországom az más…” – summázza lemondóan a játékidő közel felénél Suskó Irén történészprofesszor hangja, miközben azt látjuk, hogy tejfehér lábszárain éppen átgázol egy pocsolyán a mutatványra türelmesen várakozó 1951-es viharkék Chevrolet Bel Air Deluxe taxi orra előtt, Havannában. Irén néni e szavakkal sem nem kormányellenes nézeteinek ad hangot, sem nem anarcho-libertarián-buddhista, pusztán csak kubai állampolgár, és az utóbbi ötven évben alig párszor látogatta meg szülőföldjét.

Jancsó és a politikai modernizmus eszmetörténete – Andrei Gorzo: Imagini încadrate în istorie. Secolul lui Miklós Jancsó

2016. február 26. – írta Gregus Zoltán

Andrei Gorzo kötete szerint Jancsó filmjeinek avantgardizmusa több szempontból is problematikus, hiszen egyrészt a rendező nem szakít teljesen az elbeszéléssel, másfelől pedig használja a művészfilmes ipar közegeit, jelen van a filmkészítés és -forgalmazás intézményes struktúráiban – tehát egy nagy játékos az európai művészfilmek piacán, ugyanakkor mégis a modernizmus, a modernista avantgárd része. Gorzo jó példának tartja Jancsót arra, hogy hitelesen is fel lehet vállalni a didaxist a filmben.

Hirosima gyermeke – Sindó Kaneto-portré 1.

2012. július 9. – írta Csiger Ádám

Sindó Kaneto idén áprilisban a legidősebb japán rendezőként ünnepelte 100. születésnapját, majd alig egy hónappal később elhunyt. A II. világháborúban is besorozott, 49 rendezést és több mint kétszáz forgatókönyvet jegyző Sindó hét évtizedes pályáját nagyban meghatározta, hogy Hirosimában született.