Michael Moore Arany Pálmája – Michael Moore: Fahrenheit 9/11

2004. október 15. – írta Farkas Zita

Az idei Cannes-i Fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát az amerikai Michael Moore Bush-ellenes propagandafilmje nyerte el. A bizottság elnöke Quentin Tarantino volt. Az ame­rikai elnökválasztás egyre inkább közeledik. Az iraki háború óta az Amerika-ellenes érzések felerősödtek Európában. Valahogy az az érzésem, hogy mindezek az elemek egy kissé közrejátszottak abban, hogy az egyik leghíresebb európai filmdíjat egy amerikai politikai dokumentumfilm kapta meg.

Piros pont kérdőjel – FILM.DOK – Dokumentumfilm Fesztivál, Sepsiszentgyörgy, 2004. március 16-21.

2004. május 15. – írta Pünkösti Réka

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet által szervezett dokumentumfilm fesztivál inkább magyar–románra, mint román–magyarra sikeredett. Nem csak a versenybe került filmek arányából látszik ez (az ötvennyolc film közül csak tizenkettő román alkotás), hanem a zsűri összetételéből is (az előzsűriben nem volt egy román tag sem, a zsűriben pedig csak egy, Cristi Puiu filmrendező).

Nézőpont kérdése – Koltay Gábor: Trianon

2004. március 15. – írta Csoma Zsolt

A második világháború utáni magyar filmgyártás – okkal, ok nélkül, erre mindenkinek megvan a maga válasza – nem foglalkozott Trianon ügyével. Koltay Gábor dokumentumfilmje az első ilyen önálló mozifilmes próbálkozás. Az 1920. július 4-én aláírt egyezmény hatályba lépését követően a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. Az így előállt súlyos helyzet következményei máig kihatnak hazánkra. De fel kell tenni a kínos kérdést: annak ellenére, hogy Trianon a mai napig meghatározza Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi helyzetét, lehet-e ma, 2004-ben Trianonról filmet készíteni?

Két nő – Gimes Miklós: Anya / Mutter

2003. november 15. – írta Boronyák Rita

A budapesti magyarul, a svájci csak németül beszél. A budapesti karrierista, befutott, csinos fiatal nő, akinek születik egy kisgyereke, de a másfajta elfoglaltságok miatt keveset tud lenni vele. A svájci gyerekét egyedül nevelő anya, az azzal járó összes felelősséggel. A pestinek ugyan kikapós a férje, de van, aki szintén sokra vitte. A svájci azért dolgozik, úgyszólván mindegy is, mit, mert fel kell nevelnie a fiát, s csak magára számíthat.

(Ál)dokumentumok és szimulákrumok – Manipuláció és realitásdrog a képernyőn

2003. június 15. – írta Mihály István

A filmelméletnek, -szemiotikának, -esztétikának hála, többé-kevésbé pontosan tudjuk immár, milyen a filmi jelrendszer általában, ugyanezt a mai dokumentumfilmről, mint műfajról nemigen mondhatjuk el: műfaji kódja jócskán összezavarodott, a dokumentummal szemben pedig mélységes gyanúpert táplál a kortárs posztmodern gondolkodás. Okkal-joggal?

Romaképek és lenyomataik – Sára Sándor: Cigányok (1963) és Mohi Sándor: Ahogy az Isten elrendeli… – Olga filmje (2000)

2003. június 15. – írta Pócsik Andrea

Mozgóképeket látunk cigányokról: 1963-ból és 2000-ből. De képeik lenyomatai talán még maradandóbbak, hasonlóan a tengerfenék kagylóinak kövületeihez. Ezeket a lenyomatokat is a celluloid őrzi virtuálisan, de a nézőben nyernek formát: benne fogalmazódik meg az a viszony, amely a kép létrehozásának szándékát jelenti. Dima Olga és a többi kászoni roma mosolya nem „önmagában” vésődik be, hanem az őket alig feszélyező, időnként bátorító, időnként felemelő, időnként csodálkozó, de mindenképp elfogadó kamera „tekintetével” együtt. Sára cigányainak panaszáradatára ott a sürgető válasz a filmen: a lendületes, harcos, felelős magatartás és változtatni akarás.

Határon – Almási Tamás: Sejtjeink

2003. június 15. – írta Visky András

Három gyermektelen házaspár zarándoklata a meddőségtől a gyermekáldásig: ez volna Almási Tamás Sejtjeink című dokumentumfilmjének summája. A cím szóalakja nemcsak megszólítja, de óhatatlanul rá is veszi a nézőt az elé táruló történetek szolidáris, a pártatlan nézői pozíciót mihamarabb feladó követésére, ugyanúgy, ahogy a kamera, valamint a kamera mögött álló rendező-operatőr, egy helyütt pedig a hangtechnikus is önmagát odaadva megcselekszi ezt.

A gesztusok hangja – Lakatos Róbert: Csendország

2003. június 15. – írta Virginás Andrea

A sokszoros fesztiváldíjas dokumentumfilm közismert összefoglalója – „süketnéma kisfiú fotógéppel fedezi fel a világot” – mintha pont azt a hamis harmóniát sugallná, amely csakis a fogyatékosság átesztétizálása folytán születhetne meg. Véleményem szerint Lakatos Róbert filmje épp ezt igyekszik elkerülni.

Groteszk vadkeleti szafari – Ferenczi Gábor: A magyar buletin

2003. június 15. – írta Szántai János

Ferenczi Gábor A magyar buletin című dokumentumfilmje alműfaját tekintve útifilm. (Nem én találtam ki, ez áll a főcím alatt.) Nos, utánanéztem a dolognak. A Film- és médiafogalmak kisszótára nem beszél ilyesmiről (talán majd a Nagy), egyéb szakszótárak sem segítettek, ezért aztán végül a Magyar Értelmezőhöz fordultam, ám ott is megállt a tudomány, körülbelül az útifűnél.

A műsor, amin halálra szórakozzuk magunkat – A Discovery Channel és a Crime Night

2003. június 15. – írta Blos-Jáni Melinda

Legyünk őszinték, nem azért nézzük a Discovery Channelt, mert tudományosan érdeklődünk az egyiptomi múmiák, a krokodilok vagy az igazságügyi orvostudomány iránt, inkább a titok megfejtésének ígérete és kalandja állít le a tévé kapcsolgatása közben.