A Discovery Channel és a Crime Night A Discovery Channel és a Crime Night

A műsor, amin halálra szórakozzuk magunkat

A Discovery Channel és a Crime Night

Legyünk őszinték, nem azért nézzük a Discovery Channelt, mert tudományosan érdeklődünk az egyiptomi múmiák, a krokodilok vagy az igazságügyi orvostudomány iránt, inkább a titok megfejtésének ígérete és kalandja állít le a tévé kapcsolgatása közben.

A dokumentumfilm nem más, mint engedélyezett kukkolás, valami a valóság és a fikció közötti határterületen. Megtörtént eseményekre is utal, de egyben megfelel a filmszerűség kritériumának is. A dokumentumfilmek között is vannak árnyalatbeli különbségek a filmszerűség és dokumentumszerűség aránya függvényében: előre megírt forgatókönyv alapján megrendezettek, távolságtartó tényszerűséggel, melyek kerek narratívába foglalva adják elő a történteket (1.), lírai dokumentarista stílus: olyan filmekre gondolok, melyek pitypangos mező, vagy sáros út közelijéből váltanak élességváltással nagytotálba és a témára (2.), és a dokumentumhoz közelebb álló, a kutató és a filmes jelenlétét is tudatosan kezelő filmek, melyekben a spontaneitás, esetlegesség és az őszinteség szavatolja a tényszerűséget (3.). A Discovery Channel filmjei a szemtanúk beszéltetése, az esemény-rekonstrukciók és a narrátori szöveg révén egyértelműen az első típusba tartoznak. A csatorna műsorát egyre inkább a hétköznapok valóságára építő, reality-filmek teszik ki, fele-fele arányban osztozva a történelem, tudomány, kultúra témájú műsorokkal. Keddenként a Murder Trail, csütörtökönként a Crime Night, péntekenként a Reality Night, szombatonként a Forensic Detectives gyűjtőnéven futnak. Témájuk ugyanegy: a gyilkosság. A következőkben a Crime Night-műsorok válfajairól lesz szó.

Az Új detektívek divatja

A gyilkossággal, nyomozással kapcsolatos filmek készítése 1996-ban kezdődött az Új detektívek című sorozattal, melynek témája az igazságügyi orvostudomány (forensic science) bűnügyi hatékonysága volt. Amolyan legitimitás-szolgáltató történetek, mint Michel Foucault Pierre Rivière-je, melyben tudományos eredmények egy másik regiszterben, a jogtudományban bizonyító, döntő szerepet töltenek be. Foucault szerint a 19. századi Pierre Rivière-eset a pszichológiát ruházza fel hatalommal, jelen filmek történetei azt a tudományt, mely akkurátus vizsgálatokra képes: pl. mikroszkópok látta különbségek emberhajszál és macskaszőrszál között, növények beazonosítása DNS-lánccal falevelek alapján, a homokszemek alakja. A legtöbb esetben a gyilkos szándéka, vagy önvallomása mellékessé válik, a mikroszkopikus részletek alapján rekonstruálható a bűncselekmény kontextusa, ez vezet el a tetteshez. A jelszó: többet érsz tudománnyal, mint erővel. Ezen elv mentén strukturálódik át a bűn szemantikája. A bűn nem morális probléma, hanem nagyon is gyakorlatias: itt nem az számít bűnösnek, aki beismeri, hanem akiről műszerekkel kimutatható, hogy elkövette. Sőt, sejtbiológusok azt is kimutatták, hogy a gyilkosságra való hajlam genetikailag kódolt, pl. a spontán módon, megfontolás nélkül öldöklők egy velük született rendellenesség – az agyban termelődő, érzelmi stabilitást befolyásoló alacsony szerotonin szint – hatására cselekednek. A műsor tudományosság-képének reklámjellegét, meggyőző erejét a Discovery vitafórumán gyakran felvetett nézői kérdések példázzák: pl. mit kell tenni, hogy valaki igazságügyi orvos szakértővé váljon? Sőt szavazógépet is indítottak azzal a kérdéssel, hogy választanád-e karrierednek az igazságügyi orvos-szakértői pályát?

Az igazi Mulderek és Scully-k

Az 1998-ban elindított sorozat, az FBI-akták, nem annyira a módszerre, inkább a nyomozókra és történetvariánsukra fókuszál. A Discovery weboldalának (www.discovery.com) összefoglalója szerint az FBI valós ügyleteiről szóló műsor létrehozása volt a cél, valódi ügynökök közreműködésével, a dossziék, és laboratóriumok nyilvánosságra hozatalát is beleértve. Az FBI ugyanis már rengeteg irodalmi vagy filmi fikció tárgya. Számos tévéműsor született róla és a mozifilmek csaknem minden műfajában aratott már kasszasikert. A sci-fik tartományába sorolható X-Aktákban Mulder és Scully az FBI-nak dolgoznak. A bárányok hallgatnak / Hannibál / Vörös sárkány thriller-trilógiában a Hannibál őrületét vizsgáló Clarice Starling szintén FBI-ügynök. A komédiák legutóbbi FBI ügynöke Sandra Bullock volt, a Beépített szépségben, küldetése – álnév alatt szépségversenyen jelöltetni magát.

De hogyan múlhatná felül egy dokumentumfilm sorozat a hollywoodi álomgyártást? A reality-műsorok reklámszövege a következő: a valóság néha különösebb a fikciónál (sometimes reality is stranger then fiction). Az FBI-akták arra a feltételezésre építenek, hogy Muldernél és Scullynál mi sem érdekfeszítőbb, mint az „igazi” Mulder és Scully. Ez a koncepció a filmek történetvezetésére és dokumentum-esztétikájára is hatással bír: nem a valóság (gyilkosság) dokumentálásán van a hangsúly, hanem azon a sejtelmességen és kalandosságon, amin a csetlő-botló detektívnek át kell esnie, míg megfejti a talányt. A dokumentumfilm jellegzetes eszköztára pedig a krimi műfaja szerint van hangolva. Itt nem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem hogy hogyan fejtik meg a rejtvényt. Mint egy klasszikus detektívtörténetben, a titok és a lehetetlennek mutatkozó megfejtés keresése ingerli a nézői kíváncsiságot. Az izgalmas történet mellett az is benne van a pakliban, hogy ez az a pillanat, amikor fellibben a fátyol, egy exkluzív lehetőség arra, hogy benézzünk a szigorúan ellenőrzött kulisszák mögé.

A gyilkosság fotogenitása

Milyen szempontok alapján, és kik választják ki a bűneseteket? Ahhoz, hogy egy gyilkosság kinyomozása dokumentumfilm-témává válhasson, több szűrőn kell átesnie. Szakképzett kutatócsoport tanulmányozza a bűnügyeket a sajtó, az orvos- és jogtudományi szakpublikációk beszámolói alapján (1.). Ezek műsoresélyességéről a sorozat producerei döntenek – fő kritérium, hogy a megoldásban játsszon fontos szerepet az igazságügyi tudomány (2.). Az FBI-akták esetében a potenciális műsorszámok felől az FBI is dönt, aszerint, hogy a nyomozás története megfelel-e médiaarculatuknak (3.). Az adatgyűjtést követően készül el a forgatókönyv, melynek produceri jóváhagyása után felépítik a helyszíneket, beszerzik a szükséges kellékeket, és kiválasztják a színészeket, akiknek hasonlítaniuk kell a megjelenített személyekhez. A gyilkosság kinyomozásának döntő mozzanatait dramatizálják, bármilyen banális legyen az. Az egyik dokuban például a döntő bizonyíték a gyanúsított szemeteséből került elő, ennek megfelelően a rekonstrukcióban a szemét kiürítését figyelő, majd kesztyűs kézzel guberáló detektívek voltak láthatók. (Az ehhez hasonló, (re)konstruált valóság manipulativitására alapozva rengeteg áldokumentumfilm készült: az első stúdióban rekonstruált esemény a VII. Edward király megkoronázása (1902), szerzője Georges Mélies.)

A dokumentumfilmek csak rendőrségi és bírósági iratokban lejegyzett információkat tartalmaznak és a történetet különböző diskurzusok eminens képviselőinek beszámolóival teszik még hitelesebbé: pszichológusok, orvosok, ügynökök, a témából ihletet nyerő populáris írók, szemtanúk és hozzátartozók bevonásával. Csak a gyilkos van kizárva a körből, az ő vallomását sajátítják ki a különféle szakértők. Az akkurátus tényszerűségre törekvés mellett tekintettel vannak az áldozatok hozzátartozóinak érzékenységére is. A beszédmódok koherenciáját a narrátor semleges hangszíne teremti meg: az Új detektívek narrátora, Gene Galusha filozófiai diplomával rendelkező gyakorlott konferanszié és rádió DJ.

Egy másfajta test-paradigma

Az élettelen test nyilvánosság előtti megjelenésének számos formáját ismerjük, ezek közül a legtermészetesebb a családi temetés, de a memento mori, az ars moriendi, a haláltáncok mind használtak olyan ábrázolásokat, melyek központi kelléke a mulandóság és a halál metaforájaként álló test volt. Talán a barokk korban volt még annyira nyilvános a halott test kiterítése, mint a tévé képernyőjén, amikor a transzcendens testképzet a „feje tetejére állt”. Krisztus korpuszáról fokozatosan a kiterített bűnözők holttestére irányult a nyilvánosság figyelme, a lator, a gonosztevő teste az anatómiai teátrumban a tudós megismerés fókuszába került. A testről való gondolkodásnak a modellje a Discovery-n hasonló ehhez, azzal a különbséggel, hogy itt az áldozat teste feletti intézményesített uralom a téma. A Crime Night-filmek egy olyan test- és halálképet állítanak be pozitívnak, mely a tudománynak és az igazságszolgáltatásnak rendelődik alá. Mondhatni a legszebb halál a tudomány oltárán kerülni bonckés alá; a test csonkítása, belsejének felmutatása konstruktív, a bonckés pedig a társadalmi jóvátétel eszköze. Ez külön sorozat, a Testdetektívek (The Body Detectives) tárgya. A Hullafarm (Body Farm) egy Tennessee állambeli erdő, ahol a testek bomlási idejét és módját eltérő környezeti feltételek között tanulmányozzák: fa alatt ülve, földön fekve, csomagtartóban. A farmbeli hullákat költöztetni kell, bomlásukat ellenőrizni és tisztítani, két évi ottlét után archiválják a maradványokat.

Az is kiderül, hogy mi fő az igazságügyi orvostudomány boszorkánykonyháján: embercsontok inox fazékban. A világ legfurcsább konyhája ez, ahol az emberi testnek furcsa rítusokon kell átesnie, mindennek megfelelő ideig és megfelelő anyagok használatával kell végbemennie: 2-3 órába is beletelhet, míg lefő a hús a csontokról, ha puha a szövet. Ha kemény, akkor nyolc óra a főzési idő, megfelelő vegyi anyagok adagolásával. A konyhatündérek mosolyogva próbálják oldani a hátborzongató látványt: „Nyugi, ha a mosatlan edényeidet túl sokat hagyod a konyhában, bűzösebbek lesznek a csontoknál.” Sőt, a nézőt praktikus tanácsokkal látják el: „Előfordulhat, hogy a macska vagy a kutya hazahoz egy kezet vagy egy lábfejet, s ha ki akarod deríteni, honnan hozta, hol a test, akkor foltokat kell keresned a földön.”

A nézői reakciók két véglet közt mozoghatnak: a társadalmi intézményességbe burkolt nekrofília, a hullagyalázás elleni lázadás és a rajongás között. Ez utóbbira példa a Discovery vitafórumának hozzászólója, aki arról számol be, hogy szívesen tenne egy kört a farmon, sőt halála esetén testét is felajánlja (ha egy mezőn, fa alatt ülhet), de mindezt csak átültethető szervei adományozása után.

Ahol a halál is szórakoztató

A „dokumentum” szótári jelentése: hiteles tárgyi bizonyíték (1.), példa, tanújel (2.), ebből a szempontból úgy tűnik minden rendben. A filmek célja nem a moralizálás, a bűntől való elrettentés – a műsortémák szenvtelen, tárgyilagos kezelése mindezt lehetetlenné teszi. De marad a kérdés, hogy mennyire érinti ez a téma a nézőt, mit kezdhet ezekkel az információkkal? Miért jó a mások által elkövetett gyilkosságokat szemmel tartani, hacsak nem áll szándékában valakinek alkalmazás céljából kiismerni egy gyilkosság elkövetésének lehetséges buktatóit? A Discovery műsorpolitikája és a Crime Night nézőfogása arra épül, hogy ezen a csatornán végre valódi titkokat tudhatunk meg. Ha dokumentumfilm, akkor legyen érdekes, ne csak szakszerű, és ennek egyik módja a suspense, a néző állandó sakkban tartása. Az ilyen hátbizsergető izgalom kellemes, mert biztosan tudni, hogy egy órán belül fény derül a titokra. És ily módon akár a halál is lehet szórakoztató.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat