Menj ki az állatok közé, bújj el valahol, tölts el két évet... – Beszélgetés Juhász Ágota és Szabó D. Zoltán természetfilmesekkel

2005. október 15. – írta Zágoni Balázs

A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös holdudvarában található egy kis alkotómûhely, amely természetfilmek készítésére szakosodott. Szabó D. Zoltán, Juhász Ágota és a néhai Ugron Gábor operatõr közös filmje, a Partifecske – a folyók madara az augusztusi Dr. Csizmazia György Országos Természetfilm-fesztiválon elnyerte a legjobb rendezésért járó szakmai különdíjat. A két elõbbi alkotóval beszélgettünk Kolozsváron.

Természetfilm és -filmes az olvasztóban

2005. október 15. – írta Horváth Emőke-Ágnes

Amellett, hogy a mozifilmeket és a tévéjátékokat a modern kultúra legjelentõsebb történetmesélési eszközeinek tekintjük, a társadalom zöme számára ezek képezik az elsõdleges lehetõséget a természettel való találkozásra is. Számos televíziós csatorna (Discovery Channel, National Geographic, Animal Planet stb.) tűzi rendszeresen műsorra az egzotikus állat- és növényvilágot bemutató produkciókat, amelyek nézõk millióinak a kizárólagos tapasztalatát jelentik a vadonnal és annak élõvilágával kapcsolatban. Azok a filmek ellenben, amelyeket a természet hiteles ábrázolásainak vélhetnének, többnyire a könnyed szórakoztatás szolgálatában állnak, és ezáltal környezetünket meghazudtolva hamis képet nyújtanak róla. Szemléletük megfelel a filmes és tévés konvencióknak, a döntõ nézõi elvárásoknak, illetve a médiapiaci verseny igényeinek.

Hármasfogat

2005. október 15. – írta Buzogány Klára

Az alábbiakban összegzett három alkotás szinte véletlenszerűen került ezekre az oldalakra. Rengeteg más példát is felhozhatnánk a szép és a hasznos természetfilmes összekapcsolására. És nem kell feltétlenül kalóz DVD-változataikra vadásznunk: elég a természetfilmes-ismeretterjesztő tévécsatornák műsorait is figyelnünk, amelyek végeérhetetlen és olykor roppant egyhangú sorozataik között kellemes meglepetésekkel is szolgálnak.

Reflexivitás a dokumentumfilmben

2005. szeptember 15. – írta Könczei Csilla

A televíziós média kiszámíthatatlan mértékű terjedésével talán a dokumentumfilmről való beszéd is nagyobb relevanciával kezd bírni. A tévében műfajilag, minőségileg és sok más szempontból vegyesen szórt képek ugyanis kitűnő talaját képezik a film igazságértékére vonatkozó konfúzió elburjánzásának. A filmkép valóság-illúzió- teremtő-képessége számára a dokumentumfilm legitimizáló erőt szolgáltat: mi lenne valóságosabb, mint a reális emberek igazi életét mutató képsor, gondolhatja bármelyik jóhiszemű néző. A dokumentumfilmes reprezentáció valósághűségébe vetett feltétlen hit azonban megfoszt attól a képességünktől, hogy különbséget tegyünk a között, amit a kép úgy mutat, mint egy megtörtént eseményt, és a között, amire a kép utal, mint egy megtörtént filmezési helyzetre.

Egy kultúrakutató a filmesek között – Interjú Tánczos Vilmossal, néprajzi filmek tanácsadójával

2005. szeptember 15. – írta Blos-Jáni Melinda

„Ök szerintem azért keresnek meg, mert értékelik bennem, hogy tudok beszélgetni az emberekkel. Ez lehet, hogy részint személyes adottság, de az itteni kultúrában való otthonosságom következménye is. A Budapestről jött filmesek ugyanis Erdélyben és Moldvában egy idegen kultúrába csöppennek. Azt hiszem, azért van rám szükségük, mert át tudom hidalni ezt a kulturális különbséget" – meséli az utóbbi évek több dokumentumfilmjének is a „második embere", vagyis szakértő-beszélgetőtársa, Tánczos Vilmos.

A privát idő költészete – Privát Magyarország 1. – A Bartos család

2005. szeptember 15. – írta Bajkó Árpád-István

„Azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját ideje. Mindenki a saját local time-ját, a saját helyi idejét éli a közös időben. Létezik egy elvont idősík, az úgynevezett történelmi idő, s létezik a pillanatnyi jelenlét... a politikai történések órája és kontrasztként a magánélet ideje, a helyi, a saját idő, a saját órám, ami egészen más ritmusban pereg."

Felgyűjtött gyerekek – Az erdélyi dokumentumfilmek gyerekábrázolása a vizuális antropológia mentén

2005. szeptember 15. – írta Plájás Ildikó Zonga

Az elmúlt évtizedekben egyre szaporodnak a dokumentumfilmeket bemutató fesztiválok, a televízió csatornáin sugárzott, népi kultúrával foglalkozó rövidfilmek, sőt egyre több a dokumentumértékű, néprajzi témát feldolgozó játékfilm. Ugyanakkor csak nagyon kevés esetben kérdőjeleződik meg a mozgóképi reprezentáció hitelessége.

Képek és nézők között – Az antropológiai film és a filmes antropológus

2005. szeptember 15. – írta Berta János

„Ügy gondoljuk, hogy a valóság mindennél izgalmasabb, ha elbeszélői nem sajátítják azt ki, és nem vonulnak hűvös távolságtartásba valamely külső nézőpontba, hanem saját személyes élményeiket, a résztvevő megfigyelésből származó tapasztalataikat osztják meg velünk, megengedve azt is, hogy félreértéseiket félreértsük. Tömören ez volna az antropológiai film meghatározása. " Füredi Zoltán

A nagy megmérettetés – Új szempontok az értékelésben? – 36. Magyar Filmszemle – Budapest, 2005. február 1–8., Dokumentumfilmek

2005. március 15. – írta Pócsik Andrea

A dokumentumfilmes zsűri elnöke, Sára Sándor szerint nehezen alkothat valaki képet napjaink Magyarországáról, ha végignézi az idei versenyfilmeket. De vajon mit gondolhat egy külső szemlélő a nagy múlttal rendelkező magyar dokumentumfilm-gyártás mai állapotáról ezek alapján a művek alapján?

Testépítés Spurlock módra – Morgan Spurlock: Super Size Me

2004. október 15. – írta Fekete Olga

Ha meséről lenne szó, valahogy úgy kezdődne a történet, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy minden szempontból átlagos fiatalember, Morgan Spurlock, egy átlagos amerikai családból, akit a nagyhírű USC egyetem filmes szakja ötször utasított el, és aki most első, nem kis botrányt kavart dokumentumfilmjével szinte bombaként robbant be a köztudatba.